Bővebben: A LÁTSZAT CSALHAT…Mindannyiunkban ott van a holnap szentje, de az alávaló gazember is. Nem bíróknak kell lennünk, hanem orvosoknak. Álljunk a tévelygők mellé, és segítsünk nekik levetni a páncéljukat. Sohasem szabadna elfelejteni, hogy minden Saulban ott lapul egy szeretethimnusz.
Csaba testvér

Bővebben: Jó volt veletekHálás szeretettel gondolok a kedves Vera nővérre és a Marosszéki Kodály Zoltán Gyermekkar tagjaira!! Jó volt veletek Isten Országát hirdetni!! 
Szeretettel,
Csaba t. 
A kecskeméti születésű Nagy Éva Vera iskolanővér és Czakó Gabriella 2004 óta, önkéntesen tanítanak zenét gyermekeknek Székelyföldön (Szovátán, Illyésmezőben és a Nyárádmente néhány falujában, Nyárádköszvényesen, Mikházán és Jobbágytelkén). Tanítványaikból 2005 nyarán alakították meg az azóta több nemzetközi versenyen is díjat nyert kamarakórust, a Marosszéki Kodály Zoltán Gyermekkart. A többnyire kotta nélkül éneklő, népviseletbe öltöző együttes nemcsak Erdélyben, hanem Magyarországon, Ausztriában, Szlovéniában, Olaszországban, Svájcban is adott hangversenyeket. Repertoárjukon nemcsak renessaince, hanem Kodály Zoltán, Bartók Béla, Kocsár Miklós, Orbán György művei is megtalálhatók.
2015-ben Magyar Örökség díjjal ismerték el tevékenységüket.
Kép: A Marosszéki Kodály Zoltán Gyermekkarral Budapesten a Szent István bazilika lépcsőjén - 2021  aug. 20. 

 

Bővebben: Szent István napjánLassan sajnos véget ér számomra, a VIII. Balatoni Csillagösvény! A nyári verőfényben, búcsút intek a hajon távolodó a Marosszéki Kodály Zoltán Gyermekkar tagjainak, és az idén velünk tartó Moldvai Csángómagyar diákoknak! Jó volt veletek útrakelni, elindulni a szeretet útján hirdetve megváltó Istenünk végtelen szeretetét! Jó volt mert minden szempontból jók vagytok, és mert a kedves Barna Tamás, nejével Katalin asszonnyal és Töltési Zsóka jó munkát végeztek! Köszönöm nekik a szervező munkát, azt, hogy a szentmiséket, a találkozókat, a több mint 60 személy utazását, étkezését, szállását olyan szépen megszerveztétek!! Imádságos szeretettel, hálával gondolok rátok és mindazokra, akik e missziós út szervezésében segítségünkre voltak!
Szent István napján, e szép ünnepen nagycsaládomért imádkozva szeretettel gondolok mindazokra akikkel akár egy pillanatra is találkoztunk az elmúlt napokban!
Szeretettel, 
Csaba t.

Bővebben: Majlát András az 5. helyen végzettNagyot küzdött az elődöntőbe jutásért Majlát András, de nem sikerült legyőznie a jóval nagyobb termetű és tapasztaltabb török ellenfelét. A serdülő korosztály Európa-bajnokságát így az 5. helyen zárta a sportolónk. 
Az első két menetet a törökországi fiú nyerte, de állóképességben, kitartásban és elszántságban András volt a jobb, amit az is igazol, hogy a harmadik menetet ő nyerte. 
Összességében azonban ez nem volt elég a mérkőzés megnyeréséhez. A  legjobb négy közé így ellenfele, Babat Huseyin jutott, aki meglátásunk szerint az aranyérem megszerzésére is esélyes.
Gratulálunk András! Nagyszerű teljesítmény volt ez így is, és nagyon hasznos tapasztalat a következőkre nézve.
Hajrá Erdélyi Godako Ökölvívó Sportklub!

Bővebben: BalatonfüredenKöszönjük Böjte Csaba ferences szerzetesnek, hogy ma délután Balatonfüredre látogatott!
,,Minden egyes gyermek egy csoda. Nem lehet tudni, hogy kiben mi lakozik: egy új Ady Endre vagy épp Blaha Lujza. Ha ajtót nyitunk előttük, esélyt adunk nekik, hogy kibontakoztassák a személyiségüket, a tehetségüket. Nem kell hozzá mást tenni, csak egymásból a jót "kiszeretni". “
(Böjte Csaba)

Bővebben: Értékesek vagyunk...„A mennyek országa olyan…” – Jézus egy élettel teli és szinte mindennapos történetet mond el a hallgatóknak. Pedig mi sokszor azt hisszük, hogy a menny és a föld között óriási különbség van, és Isten távol tartja magát a földtől. Ám ő közöttünk jár, és munkásokat keres, szólít meg, küld, párbeszédbe elegyedik velünk. Nekünk azon kellene munkálkodnunk, hogy megértsük az ő gondolatmenetét, és azonosuljunk vele. Sokszor nézzük rossz szemmel munkálkodását, kegyelmének áradását, és nem vesszük észre, milyen jó velünk, mennyit köszönhetünk neki. A királynak fölkért olajfa, fügefa és szőlő helyesen értékelte önmagát, és elégedett volt azzal, amije van. A galagonya fenyeget: Tűzbe borítok mindent. Elégedetlenségünk, rosszallásunk ilyen égető tűz manapság
Magyar Kurír

Bővebben: Látogatás a Magyarságkutató IntézetbenKülönleges Szent István napi vendégeket fogadhattunk a Magyarságkutató Intézetben a Kárpátok keleti oldaláról - Böjte Csaba szervezésében klézsei, bákói, rekecsini és környékbeli csángó gyerekek látogattak ma el hozzánk
A moldvai csángó gyerekek több program mellett az augusztus 20-ai körmeneten vesznek részt.
Tegnap érkeztek Magyarországra és az a megtiszteltetés érte Intézetünket, hogy elsőként a mi vendégeink lehettek.
Énekkel, táncokkal és mesemondással szereztek örömet nekünk, amit ajándékokkal viszonoztunk.
A Magyarságkutató Intézet részéről Horváth-Lugossy Gábor és Pomozi Péter fogadta különleges vendégeinket.