A nehézségek, amelyeket az ember akarva-akaratlanul átél, Isten karjai közé vezetik. Olyan jó megpihenni az Ő karjaiban. Jó dolog megtapasztalni, hogy az Úr, aki az eget és földet teremtette, újból és újból megoldást is tud adni a feladathoz, amelyre elhívott.
34 trillió Watt - a tudósok szerint - ennyi fény sugárzott Krisztus Urunk testéből egy másodperc töredéke alatt miután a meggyötört, felfeszített testét a turini lepelbe tették ami beleégette a képet..
"Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és testvérét, Jánost, s fölment külön velük egy magas hegyre. Ott elváltozott előttük: arca ragyogott, mint a nap, ruhája pedig olyan fehér lett, hogy vakított, mint a fény. S íme, megjelent nekik Mózes és Illés, és beszélgettek vele. Péter erre így szólt Jézushoz: „Uram, jó itt nekünk! Ha akarod, csinálok ide három sátrat: egyet neked, egyet Mózesnek, egyet pedig Illésnek.” Amíg beszélt, hirtelen fényes felhő borult rájuk, s a felhőből szózat hallatszott: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik, őt hallgassátok!” Ennek hallatára a tanítványok arcra borultak, s igen megrémültek. Jézus odalépett hozzájuk és megérintette őket: „Keljetek fel, ne féljetek!” 8Amikor tekintetüket fölemelték, nem láttak senkit, csak egyedül Jézust. A hegyről lefelé jövet Jézus rájuk parancsolt: „Ne szóljatok a látomásról senkinek, amíg az Emberfia föl nem támad a halálból!” Mt 17,1-9
Sok szeretettel gratulálok kedves székelyvarsági kolléganőmnek, aki a nyár csendes perceit kihasználva világra hozott egy aranyos kisbabát!! Isten áldja a babát is, és az ő drága szép családját!!
Sok szeretettel,
Csaba t.
Kedves Csaba testvér!
Hálatelt szívvel tudatom, (egy kissé megkésve), hogy július 6.-án megszületett a kislányom, Ágota, a családunk nagy-nagy örömére, hála Istennek jól vagyunk. Többször is mondotta és nagyon bevésődött a szívembe, hogy "a legnagyobb ajándék, amit a gyerekeidnek adhatsz, egy kistestvér". Nagyon igaz, ragyognak a gyerekeim szemei a büszkeségtől.
Fond össze a kezedet és imádkozz!! Az imádságot nem lehet elég korán kezdeni!!
Csaba t.
Kedves Csaba testvér!!
Kisfiamat a mai délután így találtam az ágyában. Úgy aludt el,hogy közben kapaszkodott a rózsafüzérbe. Ékes bizonyítéka ez annak,hogy a rózsafüzér mindig kapaszkodót jelent az ember számára földi élete során,s összeköti gyöngyszemeivel az eget és a földet.
Pál Feri romai katolikus pap, beszédeit, az elmélkedéseket akár az okos telefonodon séta közben, vagy fürdés alatt, de kétkezi munkát végezve is hallgathatod.... szeretettel ajánlom,
"Én hiába szeretem a szobám csendjében az utcagyereket! Nem arra van szüksége, hogy könnyes, szende szemembe nézzen, hanem hogy legyen kenyér az asztalán, fedél a feje fölött, étel a tányérján, ceruza a kezében, takaró az ágyán, kapjon jó szót, simogatást.”
Vasárnap, aug 6-án, meglátogatom a talán a legkeletibb házunkat, a borszéki Flüei Szent Miklós otthont. 11.00 órától a plébániatemplomban szentmise áldozatban szeretném a helybeli támogatóinknak a gyermekeink iránti jóságát megköszönni!!
Az élet egy hatalmas harc, folyamatos küzdelem, de ebben a harcban nekünk nem legyőzni kell valakit, hanem a feladatainkat kell kitartó munkával, erőfeszítéssel győzelemre vinni... Az emberek szövetségeseink, - lehet, hogy ők ezt még nem tudják, de sebaj, majd ha szeretjük őket akkor megfogják tudni, - ezért velük nem harcolunk!! Az embert fel kell szabadítani a gyűlölet, a bűn rabságából, s meg kell ajándékozzuk őket az istengyermeki boldog, örömteli élettel!
Szeretettel,
Csaba t.
Az én véremet ugyanis nemsokára kiontják áldozatul, eltávozásom ideje közel van. A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, hitemet megtartottam. Készen vár az igazság győzelmi koszorúja, amelyet azon a napon megad nekem az Úr, az igazságos bíró, de nemcsak nekem, hanem mindenkinek, aki örömmel várja eljövetelét.