A mi Urunk Istenünk a Szentírás szerint egyetlen helyen ujjongott fel örömében: az evangélium azt írja , hogy a mester szétküldi kettesével a hetvenkét tanítványt , és meghagyja nekik, hogy aranyat -ezüstöt ne vigyenek magukkal , de vigasztalják a szomorúakat , bátorítsák a csüggedteket , gyógyítsák a betegeket, egyszóval legyenek jók , tegyenek jót a testvéreikkel . Jézus egyedül otthon marad és imádkozik szelíden a társaiért. Azután a tanítványok elkezdenek lassan visszaszállingózni és felszabadult boldogsággal , egymás szavába vágva mesélik, hogy milyen sok jót tett általuk az Isten….Jézus egy darabig hallgatja , majd örömében felujjong, és elkezdi áldani a mennyei Atyát , ki kinyilatkoztatta a jóság, az örömszerzés örömét a " kicsinyeknek “ !
Nagyszalontai gyermekeinknek igen nagy örömöt okozott a kedves Anita asszony már azzal is, hogy elfogadta az általuk készített nyakéket, de mikor a napokban a médiában azt is látták, hogy Áder János kedves felesége útjai során még viseli is, akkor nagyon boldogok voltak!!
Sokszor azzal adunk a legtöbbet, ha elfogadjuk, értékeljük mások iparkodását, erőfeszítését!!
Köszönjük Anita asszonynak a gyermekeink iránti figyelmességét!
Kati egykoron alig volt magasabb az asztalnál. Most, Istennek is tetszve, boldog menyasszony. Ezentúl is hozzánk tartozik ! Ha valakikre büszke vagyok, akkor azok éppen ők azok.
Szeretni feltétel nélkül, részrehajlás nélkül. Ha csak azokat szeretem, akik hízelegnek nekem, akik azt teszik, amit én akarok, akkor szeretetem hamis és valótlan! Ha csak azokat szeretem, akiktől valamit elvárok és ha nem kapom meg, megvetem őket....szánalmas ez a szeretet!
Szeretni kell legfőképpen azokat, akik megbántanak, akik rosszat mondanak rólam, akik miatt forgolódom ágyamban.
Szeretnem kell gyermekeimet, akkor is, ha ,,felmérgesítenek,, sőt akkor kell őket leginkább szeretnem!
Szüleimet, akár itt élnek, a földön, akár odaát, az Atyánál, szeretnem kell. Mert szeretni jó!
Soha nem szabad megvonni a szeretetet senkitől.
A szeretetet osztani kell, akkor lesz belőle a legtöbb.
Olyan sok feszültség vesz körül, ilyenkor reggeliben emeljük lelkünket a jó Istenhez, meneküljünk a csendes imádságos békéjébe, hogy legyen erőnk a mindennapok gondjait megoldani!!
Nem könnyű ellenállni még Csaba testvérnek sem megkóstolni a finom , még langyos házi csokit . De mindannyian emberek vagyunk ..remélem még Déváig is kitart . Tudom előtte sok más háznál jársz, de...... Egészségedre !!!!!!
Mint papot elég gyakran hívnak haldoklóhoz . Amikor ott ül az ember az ágyánál és fogja a kezét , valahogy azt érzi , hogy igazából mindegy az, hogy kinek hány hektár földje van , mekkora háza van, bankszámája- ez mind lim-lom, üveggyöngy , nem fontos .
Ha az ember életében elveszti a reményt , a bizalmat , a hitet, ha valahol kialszik a szeretet, ott az élet is kiszokott aludni, a holnap is kialszik. Akármilyen szépen fogalmazza meg az ember a halál kultúráját , akármilyen szép kultúra, még is csak a halál kultúrája lesz.
Csokigyárban jártam Gyergyóremetén!! Románia legnagyobb ilyen jellegű intézményébe voltunk pénteken hívatalosak!! Mit is mondhatnák?? Meg kóstoltam a finom, meleg folyékony házi csokit, olyan volt amilyennek annak idején az én drága nagymamám, édesanyám keverte, nagyon - nagyon finom!!
Hálás szeretettel köszönöm a nagylelkű vendégszeretetet, hisz annyi csokit kaptunk, hogy ma, mindenik házunkban, hol megfordultam Tusnádtól, Gyergyóig, Dozsagyürgyön keresztül Nagyváradig, mindenütt bátran osztogathattam a finomságot!! Imádságos szeretettel kérem a gyermekeinkkel a jó Isten áldását a nagylelkű tulajdonosokra és mindazokra, kik a csokigyárban dolgoznak, fáradoznak!!