Bővebben: Miért fogadok a szeretet győzelmére? Hiszek a szeretet végső győzelmében mert a  rósz, a bűn, a harag mindenkit roncsol, sebez és mi lelkünk minden erejével a tisztaságra a fényre vágyunk! Hiszem, hogy  e tiszta vágytól vezetve az emberiség képes lesz maga mögött hagyni a sötétséget és a bűnt! Tudom, hogy egyesek erre azt a kérdést szegezik nekem, hogy akkor ma miért van annyi rósz, bűn a világban, hisz szinte mindenkiről nap mind nap miért derül ki, hogy itt tévedett, ott követett el felületesen egy aljas tettet!?  

Bővebben: Miért bízok a holnapban?!  Miért vagyok optimista? Miért bízom a holnapban, a világ jövőjében, az emberiség békés célba érésében, Isten országának az eljövetelében?
Mert jó jónak lenni, mert jó jót tenni, szeretettel lehajolni egy bajban lévő élethez, segíteni egy tipegő, totyogó kis gyermek nekilendülését az életnek.
Így születtünk, Isten determinált a jóra, a szépre, az igazra. Persze, mint a keljfeljancsit minket is ki lehet borítani egyensúlyunkból, képesek vagyunk a rossz, gonosz dolgok mellett dönteni, ott van bennünk az aljasságra, a képmutatásra való hajlam, de tartós, maradandó, tiszta örömöt az embernek csak a jó dolgok tudnak okozni.
Jónak lenni jó, életem minden perce mit a szeretet, a jóság, az irgalom szolgálatára szenteltem, örömmel tölt el, boldoggá tesz már itt ezen a földön, de minden olyan percet melyben önző, kishitű, tunya, részvét nélküli voltam, szégyenlek és bűnbánattal szeretném letörölni, nem megtörténtté tenni.
Szeretettel,
Csaba t. 

Bővebben: Köszöntő!!Köszönöm Antal Tamásnak és drága feleségének Emőnek a sok sok munkát amivel életben tartják a www.magnificat.ro oldalt!! Isten áldása kísérje  szép családjukat az új év minden napján, hogy békében, boldogságban tudják végezni szülői, szerkesztői munkájukat!! Hálás szeretettel, Csaba t. 

Bővebben: Dévai gyerekek!!Kedves Éva nevelőnőnk a gyermekeivel!! A jó Isten áldása kísérje ebben az évben is anyukáinkat, és a családjainkban felnövekvő minden gyermeket!! Csaba t. 

Bővebben: Légy a világot mozgató Isten társa!A mozgásban lévő Istennek szolgája vagyok! És mint a gyermekkorod játékában a szaladó gyermek, szeretnélek életadó simogatással megérinteni, hogy életed legyen, és te is mozgásba lendülj, hogy merj magadba fordulva álmokat látni, és azokat társakat keresve bátran megvalósítani. Megtapasztalni azt, hogy milyen csodálatos társa lenni a világot tovább mozgató, teremtő Istennek. Ne levegyük az erőt, a lendületet, az életet a társainkról, hanem érintésünk adjunk nekik lendületet, bátorságot, életet, hegyeket mozgató erőt!  Szeretettel hívlak légy te is az új esztendőben, 2o15-ben  a világot mozgató, teremtő Isten jókedvű társa!!  Csaba t. 

Bővebben: Új év, Istentől egy új lehetőség!!Lehet, hogy sok piszok, bűn összegyűlt a hátad mögött!! Helyezd magad Isten kezébe és Szent Péterrel mond: 'Uram, Te mindent tudsz. Tudod azt is, hol és hányszor vétkeztem tudod, hogy mi mindent követtem el, de azt is tudod, hogy mégis nagyon szeretnélek szeretni Téged! 
Ezekkel a gondolatokkal kívánok sok sok szeretettel boldog új évet!!
Szeretettel,
Csaba t.
Kép: Körösbányai templomunk karácsonyi díszben!!

Bővebben: Világunkat csak együtt, közösen tudjuk szebbé, jobbá tenni!! Úgy érzem, hogy a tunya lustaság mind egy nagy köd ereszkedik a világunkra, mindenütt ahol az idén is jártam a szegényeknél ezt a tunyaságot látom! Egy lakást kimeszelni nem nagy dolog, se a festék, se a mész nem olyan drága!! A szép év végi ünnepekre a függönyöket, szőnyegeket kimosni, a házat szépen kitakarítani mindenkinek kötelező! A ház elöl a havat, ha egy ember nem hányja el, az semmilyen segélyt nem érdemel meg! Ne a segélyeket követeljük, s ne a polgármestereket, a megválasztott elöljáróinkat szidjuk, hanem mi magunk álljunk neki otthonunkat szépé, rendezetté tenni!! Világunkat csak együtt, közösen tudjuk szebbé, jobbá tenni!!
Szeretettel,
Csaba t.

Bővebben: A Szent Család nagysága'Vedd a gyermeket és menekülj Egyiptomba'. Szent József és Mária döntés elé kerül. Egyik felől ott van Názáret, a műhely, a biztos megélhetés, a ház, az otthon. Másik felől ott van a gyermek, az élet. Dönteni kell! A Szent Család nagysága az, hogy az élet mellett döntöttek.
Én tudok a gyermek,  a család, az élő Isten, Jézus Krisztus  mellett dönteni?
Szeretettel,
Csaba t.

Bővebben: Zarándokok...Dévai Zarándokok Magyar Károllyal Vajdahunyadra indulnak.... Jó utat kívánok!! Ezen a földön mindannyian csak zarándokok, jövevények vagyunk!!

Csaba t.