Egy édesapa írt egy szép verset a fiának! Nagyon megtetszett, már az, hogy egy édesapa gyöngéd ragaszkodását ki meri mutatni felnőtt fia iránt, ezért szeretettel megosztom veletek, Csaba t.
1982. december 5.
Akkor is esett a hó.
Ragyogni kezdett a szürke délután,
Amikor megszórta puha cukorral
Szekszárdot, s így üzent nekünk a
Télapó.
Azt üzente, hogy most már mindig jó lesz.
Hogy most már mindig szeretet lesz, Karácsonnyá vált
az életünk.
Ujjongva szállt a nagy, gémes utcai lámpasor fénykörei felé a lehelletünk,
Amikor befutott Papi, újdonsült nagyapó.
Pirospozsgás volt és kucsmás, akár a Télapó.
Valami nagyot akarhatott mondani, mert
Ahogy a Skodából kiugrott, a lelkesedéstől majdnem
elesett,
De aztán csak állt ott, míg fekete kucsmájára a hó örömmel
esett,
S csak annyit tudott mondani:
Szóval 3550 gramm. És Dani.
„Úgy, de úgy el fogjuk rontani!”
Közben, mire teljesen beesteledett,
Télapó a kisváros falusi utcáira
Friss pólyákat teregetett,
Azokon járva
mentem, ropogó lábbal
a Kispipába.
Szekszárdnak szíve volt ez a vendéglő,
Pörkölt illatú és egyszerű étlapú, de vendég jő
ide minden este, barátságot, bodor füstöt és sört keresve.
Itt adtam randevút a Nagymamának,
Született Kiss Katának, akit én is úgy szólítottam,
mint a feleségem: Anyukának.
Alig vártam, hogy lecserélhessem ezen ódon zongoraóra
hangulatú kifejezést,
mely járt volna részemről csak az anyámnak, s szólíthassam őt
végre: Nagymamának.
Hát nem szólítottam én sehogy.
Csak rábeszéltem, hogy nagy ünnep lévén együnk egy lecsós
sertés szeletet,
Mert ezen az estén nem lehet, hogy ne érvényesüljön
Gasztronómiailag is a szeretet.
És pezsgőt is kérünk, a mamára való tekintettel édeset.
És rám való tekintettel sokat.
S már hozta is a pörkölt-pecsétes asztalra a pincér
a csillámpoharakat.
Volt ebben a vendéglőben egy igaz zenekar.
Trombitával, klarinéttal, zongorával és
nagy cintányér mögött egy víg dobossal,
Ki úgy pergetett, fel-fel dobva plafonig a dobverőt,
Hogy a teremben mindenki nevetett, röhögésbe préselve a sörerőt.
Nem sejtettem még, hogy a nevetésnek sírás lesz a vége.
De amikor Kalocsa Zoli bácsi a klarinétot szájából kivéve
Belekezdett, mondhatni közönyös hangon, a refrénbe,
hogy „Úgy vártalak, édes kisfiam”, hát akkor…
Ott zokogtunk az asztalon, az újdonsült nagymama,
én, a lélekkel telt apa, s tőlünk 300 méterre,
a kórházban, édesanyja mellett a kisbaba.
S én akkor tudtam, és nem csak éreztem, tudtam,
Hogy tárt karokkal, mosolyogva megáldott az Isten.
Szeretettel: Vigh Sándor
A képet csak mellékletnek szánom.
Szép vidék, kemény munka!! Gyimesben a létért mindenkinek, embernek, állatnak meg kell küzdenie!! A létért való küzdelem az élet maga, sok ember kerülendő rossznak tartja, de gond nélkül élet sincs!!
Merem vállalni azokat a küzdelmeket, melyeket mindennapi létemhez hozzá tartoznak? Elvégzem mind diák a mindennapi, feladataimat, vagy a munkámat, mind felnőtt ember?
Szeretettel,
Csaba t.
Fotó © Ildiko Kanya
Razvan Vitionescu, egy nagyszerű erdélyi román fotós, ilyen csodálatos szépnek látja és láttatja az őszi hajnalt! Aki ilyen szépnek látja ezt a földet, a szülőföldemet az az én testvérem, még akkor is, ha nem az én nyelvemen beszél!! A szülőföld szépsége, s mindannak a szeretete mi abból kinő az embereket testvéreké teheti!!
Sok számomra kedves arc, Isten áldja !! Ők imádkoznak értünk, tanítanak bennünket és jó példát adnak nap mind nap nekünk....
Sok szeretettel imádkozzunk mi is értük,
Csaba t.
Holnap 12.00 órakor kezdődő szentmisével ér véget a Lehel téri triduum!
Szeretettel várunk,
Csaba t.
