Bővebben: Meghívó PetrozsénybenPetrozsényi otthonunkban van egy bezárt ajtó, mögötte egy romosan is impozáns hajdani kápolna melyet szeretnénk szépen felújítani a helybeli plébánossal, Szász János atyával! A szép díszterem nem csak a helybeli gyermeknek állna a rendelkezésére, hanem a petrozsényi és az egész Zsil-völgyi magyar közösség számára is!! Úgy döntöttünk, hogy a jó Isten áldását kérnénk terveinkre április 23-án, vasárnap délelőtt, és egy szentmise áldozatot mutatnánk be ott, ahol a kommunizmus alatt, hosszú évtizedeken keresztül, tudatosan ateista tanfolyamokat tartottak a párt tagjainak! A szentmise után, a budapesti "NEM ADOM FEL" együttes fog zenélni, és kerekesszékes táncosaival előadást tartani!! A társulat sérült tagjai nem adják fel, énekelnek, táncolnak, lelkesítenek bennünket is, azért, hogy mi se adjuk fel álmainkat, terveinket, a jó Isten által ránk mért feladatok becsületes elvégzését!  
A rendezvényünkre nagy szeretettel meghívunk, várunk, szükségünk van a tanácsodra, segítségedre, gyere légy velünk segíts e szép feladat megoldásában!!
Bizakodó szívvel,
Csaba t. 

Bővebben: A Mennyei Takács… Isten tervei …Csak halálunk után, a túlvilágról visszanézve fogjuk megérteni a nagy összefüggéseket az életünkben ! Szokták mondani , hogy az élet olyan, mint egy nagy perzsaszőnyeg. Lentröl a visszáját látjuk, s ott nincs más mint egy csomó értelmetlen bog. De ha fentről nézzük , azt látjuk , hogy csodaszép minták , formák , alakzatok gyűrűdznek a szőnyegen .
Csaba testvér. 

Bővebben: Szabad akarat…Isten nem dönt helyettünk -indít a jóra, a szépre lelkiismeretünk által szól hozzánk , de a választás a miénk . Minden tetőről látni a napot , szabad akaratunk csodálatos .
Csaba testvér. 

Bővebben: Szombati szentmiseMa a torockói gyermekeinkkel együtt imádkoztunk mindazokért, kik szeretettel, jósággal segítenek bennünket e hosszú hideg télben túlélni! 
Szeretettel, 
Csaba t.

Bővebben: Kihez is tudnánk menni ????„A betegnek kell az orvos. Mikor az ember kicsinek, esendőnek érzi magát, úgy érzi, a hullámok összecsapnak a feje fölött, akkor kihez mehetne, hova mehetne?! Istenhez megy, hogy Ő segítsen neki. Olyan szépen mondja a mi Urunk: »Gyertek hozzám mindnyájan, akik elfáradtatok és terheket hordoztok, én felüdítelek titeket."
Csaba testvér.

Bővebben: A szeretet erő…Világunkat a Szeretet  felé fordulás mentheti meg. Meg kell tanuljuk Jézus Krisztustól az egymásért szeretetből vállalt áldozat életadó erejét. Csak az lesz szabadon , önként vállalt szeretetből a miénk , amiért képesek vagyunk, ha kell meghalni! Jézus meghalt értünk és ezért mi nem tudjuk nem szeretni Őt! Induljunk el Mesterünk útján !
Csaba testvér

Bővebben: Jézus Krisztus nem mond le rólunk…Tudsz-e küzdeni azért , ami számodra fontos ? Egy életünk van és az Isten a szívünkbe ültetett egy vágyott , egy álmot .  Tudsz-e küzdeni érte ? Jézus Krisztus küzd értünk , nem mond  le rólunk .
Csaba testvér.

Bővebben: Boldog nőnapot!Szent II. János Pál pápa gyönyörű gondolataival köszöntöm nőnap alkalmából a kedves lányaimat, kolléganőimet, és mindazokat a lányokat, asszonyokat kiket volt szerencsém látni, megismerni, kikkel egy korban élhetek!
Őszinte tisztelettel, 
Csaba t. 
"Hála neked, nő, aki édesanya vagy, aki egyedülállóan örömteli és fájdalmas tapasztalattal anyaöllé leszel az ember számára; aki a világra jövő gyermek számára Isten mosolyává leszel, aki első lépéseit irányítod, gondját viseled, míg felnő, és olyan pontot jelentesz további életútján, ahová mindig visszatérhet.
Hála neked, nő, aki feleség vagy, aki sorsodat visszavonhatatlanul egy férfiéhoz kapcsolod, önmagatok kölcsönös elajándékozásában szolgálva a közösséget és az életet.
Hála neked, nő, aki leány és nővér vagy, aki érzékenységeddel, intuitív adottságoddal, önzetlenségeddel, állhatatosságoddal gazdagítod a szűkebb családot, s általa a társadalom egész életét.
Hála neked, dolgozó nő, aki a szociális, gazdasági, kulturális, művészeti és politikai élet minden területén jelen vagy – azért, hogy nélkülözhetetlen módon hozzájárulsz az értelmet és az érzelmet összekapcsoló kultúra fölépítéséhez, az életnek a „misztériumra” mindig fogékony értelmezéséhez, az emberibb gazdasági és politikai struktúrák létrehozásához.
Hála neked, nő, aki szerzetesnő vagy, aki Krisztus, a megtestesült Ige édesanyjának, minden nők között a legnagyobbnak példája szerint engedékenyen és hűséggel nyílsz meg az isteni szeretet számára, így segítvén az Egyházat és az egész emberiséget, hogy élete Istennek adott „jegyesi” válasz legyen, mely csodálatos módon fejezi ki azt a közösséget, melyet ő teremtményeivel meg akar valósítani.
Hála neked, nő, azért, hogy nő vagy! Női mivoltodban gyökerező érzékenységeddel gazdagítod a világ megértését és hozzájárulsz az emberi kapcsolatok teljes igazságához."