Gyerekkoromban

jul8.jpgGyerekkoromban a kedves húgommal gyakran összeszólalkoztunk, még össze is verekedtünk.
Ha most valaki megkérdezné, hogy felnőtt fejjel is verekszünk-e, azt mondanám: eszünkben sincs, nagyon szeretjük, tiszteljük egymást. Fel kellett nőnünk oda, hogy már ne legyen annyira fontos, hogy szökős párgázunk vagy ugróiskolázunk, de akkoriban néhány nyakleves nélkül alig lehetett megoldani ezt a nehéz életkérdést. Hála Istennek, most ennél sokkal nehezebb problémákat is mosolyogva és szeretettel intézünk el.
Az emberiség életében is voltak, vannak periódusok, amikor egy-egy kérdést csak erővel tudtak megoldani az egész társadalomban. A közfelfogás ezt sugallta, amelytől sajnos az
Egyház sem tudta távol tartani magát. De arról is emlékezzünk meg, hogy az egyházi bíróság mindig jóval kíméletesebb, irgalmasabb volt, mint az államhatalmi, és a büntetés-végrehajtást nem az egyházi, hanem a világi hatalom végezte.
Abból is látszik, hogy növekszünk, hogy Egyházunk már régóta erőszakmentesen oldja meg a konfliktusokat, ellentétben a mai világi hatalmakkal, akik még most is gyakran a harcot választják.
Emlékezzünk csak a nemrégen zajlott iraki vagy a koszovói háborúra! A jelenlegi nagyhatalmak, a nemzetközi szervezetek, az államfők sokat tudnának tenni a napjainkban is zajló népirtások, öldöklések ellen, mégis tétlenek maradnak, sőt gyakran szítják is az ellentétet, mert gazdasági és politikai érdekeik ezt diktálják. Döbbenten nézem, hogy most, a gazdasági világválság idején egy-egy bank csődből való kimentésére pillanatok alatt hatalmas összegeket elő tudnak teremteni a kormányok, de az éhhalállal küzdő gyerekek megsegítésére nincsen pénz.
Ha az Egyház által elkövetett erőszakról van szó, beszéljünk arról is, hogy az Egyházat és tagjait az évszázadok során mind a mai napig az erőszak számtalan formája érte csupán a hitük miatt, és ők nem ütöttek vissza, nem léptek ellentámadásba, imádkoztak bántalmazóikért, megbocsátottak nekik.

Hírlevél



HTML formátum?

Joomla Extensions powered by Joobi

Böjte Csaba ofm gondolata

„Nagy kérdés, hogy mire épül egy kapcsolat, egy házasság. Ha az anyagi javak megszerzésére, a testi szépségre, a gyönyörökre, a reprezentálásra, akkor homokra épül. Ahogy telnek a hónapok, évek, előbb-utóbb jönnek a viharok, nekizúdulnak a háznak, és romba dönthetik: jön valaki, aki izgalmasabb örömöket tud kínálni, aki szebb, fiatalabb, kívánatosabb, aki érdekesebb e világi célokat tud mutatni, nagyobb jólétet tud nyújtani, és akkor könnyen le lehet térni a hűség és a szeretet útjáról.” (Böjte Csaba: Út a Végtelenbe)

Magnificat donate

Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.

Amount: 

Ma 2024. április 19. péntek, Emma napja van. Holnap Tivadar napja lesz.

Szentferencalapitvany.org

Nap Szentje

Keresés

Belépés

Ablak a végtelenre

Miért van az, hogy....

Jézus Krisztus szenvedett Poncius pilátus alatt , megfeszítették, meghalt és eltemették
Bővebben...

Ablak a végtelenre Android-on

Android okostelefonon és tableten is elérhető az Ablak a végtelenre című könyv napi kis adagokban.
Az app letölthető a Google Play-ből.

Pillanatkép

Facebook

Twitter

Facebook

Google Plus

YouTube