Jézus

szept16.jpg(Jézus) szülei minden évben fölmentek Jeruzsálembe a húsvét ünnepére.
Amikor tizenkét éves lett, szintén fölmentek, az ünnepi szokás szerint. Az ünnepnapok elteltével hazafelé indultak. A gyermek Jézus azonban Jeruzsálemben maradt anélkül, hogy szülei tudták volna.
Abban a hitben, hogy az úti társaságban van, mentek egy napig, és keresték a rokonok és ismerősök között. Amikor nem találták, visszafordultak Jeruzsálembe, hogy keressék.
Három nap múlva akadtak rá a templomban, ott ült a tanítók közt, hallgatta és kérdezgette őket. Akik csak hallgatták, mind csodálkoztak okosságán és feleletein. Amikor meglátták, csodálkoztak.
Anyja így szólt hozzá: „Gyermekem, miért tetted ezt velünk? Íme, atyád és én szomorúan kerestünk.” Ezt felelte: „De miért kerestetek? Nem tudtátok, hogy nekem Atyám dolgaiban kell lennem?” Ám ők nem értették meg ezeket a hozzájuk intézett szavakat. Velük ment hát, lement Názáretbe, és engedelmeskedett nekik. Szavait anyja mind megőrizte szívében. Jézus meg gyarapodott bölcsességben, korban s kedvességben Isten és az emberek előtt. [Lk 2,41-52]
Nem esnek egymás nyakának, és nem kezdik firtatni, hogy ki mennyire felelős a kialakult helyzetért. Persze hogy mondhatta volna Mária: „Te vagy a férfi, miért nem ügyelsz ránk!”
És József is kitörhetett volna: „Hát nem rád bízta a Jóisten a gyermeket?! Te beszéltél az angyallal, te vagy az anya!” Mind a kettőjüknek igaza lehetett volna, de most nem az igazságot kell keresni, hanem a földreszállt szeretetet, az Istenembert. „Atyád és én aggódva kerestünk” – mondja Mária. Együtt, felelősen próbálják elhárítani a bajt. Ők tudják, hogy nem egymásban kell keresniük a hibát, a félelem, az aggodalom egyformán sújtja mindkettőjüket, ezért minden erejüket latba vetve összefognak és együtt oldják meg a feladatot.

Hírlevél



HTML formátum?

Joomla Extensions powered by Joobi

Böjte Csaba ofm gondolata

„Nem elég a tudás. Mindent tudhatunk Istenről, a szeretetről, de ha nem kelünk útra, ha nem lépünk a szeretet útjára többet akaró, vágytól vezérelt szívvel, elveszünk. Mit jelent ma úton lenni? Se én, sem más nem látja az egész utat, de mindig felsejlik a következő lépés körvonala.” (Böjte Csaba: Út a Végtelenbe)

Magnificat donate

Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.

Amount: 

Ma 2024. március 28. csütörtök, Gedeon és Johanna napja van. Holnap Auguszta napja lesz.

Szentferencalapitvany.org

Nap Szentje

Keresés

Belépés

Ablak a végtelenre

Isten természetéről nagyon sokat árul el

Karácsony estéjén a pásztorok, majd a napkeleti bölcsek ugyanolyan gyereket láttak, mint bárki más, de hitükkel át tudták ölelni az Istent.
Bővebben...

Ablak a végtelenre Android-on

Android okostelefonon és tableten is elérhető az Ablak a végtelenre című könyv napi kis adagokban.
Az app letölthető a Google Play-ből.

Pillanatkép

Facebook

Twitter

Facebook

Google Plus

YouTube