A szertartások, szokások, hagyományok, megannyi beidegződés is csak eszközök, mankók, melyek által a szeretet útján továbbmehetünk.

Az Istenhez vezető szeretet útja a fontos, nem a „jármű”, amellyel haladunk.
Egyéni és közösségi életünkben egyaránt a jövőt kell szem előtt tartanunk.

Hiszem, hogy van tovább, az emberiség létével írt szeretethimnuszt még nem fejeztük be, a szeretet Isten országának beteljesedésével sem ér véget. Nem kell félnünk, mert magunk előtt láthatjuk gondviselő Istenünk karjait. A félelem megbénít, a remény, a gondviselő jóságba vetett hit szárnyakat ad. Jézus Krisztus, bár nagycsütörtökön félelmében vérrel verejtékezik, nagypénteken és húsvét vasárnapján békés nyugalommal megy a szeretet útján, mert hisz a szeretet végső győzelmében. Nincs más út, csak a párbeszéd és a szeretet útja, melyen ha következetesen haladunk, akkor hiszem, hogy életünk a szeretet himnuszának megírásába torkollik.