Nikodémusnak, a zsidó tanácsosnak, aki éjnek idején fölkereste Jézust, ezt mondta: „Bizony, bizony, mondom neked: aki nem születik újjá, az nem láthatja meg az Isten országát.”

Nikodémus még vissza is kérdezett: „Hogy születhet valaki, amikor már öreg? Csak nem térhet vissza anyja méhébe azért, hogy újra szülessék?” [Jn 3,1-4] Erre a szentírási részre hivatkoznak azok, akik a krisztusi tanításból igyekeznek levezetni a lélekvándorlás tanát.
Valóban mindennap újjá kell születni, újra kell kezdeni, gyarlóságainkat mind jobban le kell vetkőzni a saját életünkben, a saját helyünkön, a saját bőrünkben, de nem egy másik testben, egy másik korban, egy másik életállapotban.
Nikodémus is megváltozott, jobb emberként élte tovább az életét. Zakeus és a gadarai ördöngös is újjászületett, akárcsak Saul. Aki bármikor egy új életben újrakezdhet mindent, gondolkozhat úgy, hogy él, ahogy jólesik, nagy disznóságokat követhet el. Ezzel szemben az életünkben nem babra megy, hanem élesben zajlik a játék: ha szíven talál a golyó, elér a szívinfarktus, elgázol az autó, akkor tényleg meghalsz, nincsen újrakezdés. Ha netán lenne lélekvándorlás, egy keresztény ember semmit nem veszít, de az, aki lazán éli az életét, nagyon pórul jár.