Manapság is sokan vállalnak önként komoly fájdalmakkal járó szenvedést, például a kozmetikusnál tépdesik a szőrzetüket; hegyes tárgyakkal lyuggattatják a testüket, nyelvüket, fülüket, szemöldöküket, köldöküket, hogy piercingeket tehessenek bele, bőrüket apró tűkkel szurkálgatják, hogy mintákat tetováltassanak magukra, sebészek kése alá fekszenek, hogy átszabassák magukat.

Mindezekkel szemben a középkori embernél nem volt öncélú, ha vezeklőövet hordott, ha ostorozta magát, és talán sokkal tudatosabban törekedett az istenszeretetre és arra, hogy Isten akarata szerinti életével elérje álmait és céljait.

A mai világban lehet önmegtagadás egy pénteki böjt, vagy hogy bosszankodás nélkül, jókedvvel végzem a munkámat.

Kis Szent Teréz mondta, hogy a mindennapi kötelességeink becsületes teljesítésével töviskoronát helyezünk a fejünkre. Nem kell kitalálnunk mindenféle különleges, extra önmegtagadásokat, ha tisztességesen és vidáman végezzük feladatainkat, az kedves Isten és az emberek előtt. Újból és újból szükség van tiszta, önzetlenül, szeretetből vállalt áldozatra.

Adná az Isten, hogy mi magunk is megérezzük, milyen édes környezetünkért, szeretteinkért áldozatot vállalni, és adja Isten, hogy értünk is vállaljanak majd áldozatot a körülöttünk élő emberek, ha betegágyunk mellett kell virrasztani, ha megöregszünk.