Egyedül Istent imádjuk

szept8.jpgViszont nekem nagyon tetszik, hogy a mennyország be van lakva, nem csupán Isten és én élünk majd ott, hanem a szentek közössége is vár a túlvilágon.
Nem érzem, hogy a szentek Jézus Krisztus nagyságát csorbítanák, kisebbítenék, nem Isten lesz kisebb azáltal, ha körülötte nagy emberek vannak, hanem kiemeli az Ő nagyságát, hogy az Ő tanításából ilyen csodálatos emberek tudnak kinőni.
Csodálom a szőlőtőkét, amely ilyen gyümölcsöket termő vesszőket táplál és hordoz. Ezt a példát látva nekünk is fel kell emelnünk egymást: ha egy férfi mellett a felesége kivirágzik, kiteljesedik és nagy lesz, az a férfi dicsősége is. Istenünk mellett, ha egy szent példája nyomán kivirágzunk, akkor létünkkel Istent fogjuk dicsőíteni.
Az Egyház mindig is a Szűzanyát tekintette az első számú példaképnek. Én a Földön legjobban az édesanyámat szeretem, de ez nem jelenti azt, hogy nincsenek más barátaim, munkatársaim, akikkel örömmel leülök egy sört meginni, egy jót dumálni.
A szentek a gazdagságot jelentik: különböző személyiségük, élethelyzetük különböző utakat mutatnak Isten felé. Olyanok, mint a lámpa, amely nemcsak Istennek világít, hanem az embertársaknak is a földön.

Hírlevél



HTML formátum?

Joomla Extensions powered by Joobi

Böjte Csaba ofm gondolata

„A súlyemelőnek a súly ajándék! Képembe röhögne, ha azt mondanám neki, hogy hoztam egy gépet, ami helyette emelgeti a nehéz tárcsákat, és neki csak kényelmes fotelból kell néznie, hogy a masina naponta több ezerszer lendíti őket magasba. A munkát Isten azért teremtette, hogy az ember általa kibontakozzék.” (Böjte Csaba: Út a Végtelenbe)

Magnificat donate

Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.

Amount: 

Ma 2026. március 19. csütörtök, József és Bánk napja van. Holnap Klaudia napja lesz.

Szentferencalapitvany.org

Keresés

Belépés

Ablak a végtelenre

Miért kellett a megtestesüléshez egy földi anya?

Miért kellett a megtestesüléshez egy földi anya?
Bővebben...

Ablak a végtelenre Android-on

Android okostelefonon és tableten is elérhető az Ablak a végtelenre című könyv napi kis adagokban.
Az app letölthető a Google Play-ből.

Pillanatkép

Facebook

Twitter

Facebook

Google Plus

YouTube