A semmiből a végtelenbe tartunk

okt24.jpgHiszem, hogy a mai kor embere sokkal kevesebb bűnt követ el, mint a régi korokban.
Nincs annyi arrogancia. Attila vezérünk ellenségeinek minden lelkiismereti aggály nélkül elvágta a torkát. Durva magatartásformák voltak elfogadottak, amelyeket ma el sem tudnánk képzelni. Biztos, hogy nagyon rossz, ha valaki hazudik, csaló és korrupt, másnak fájdalmat okoz, de inkább a mai világban élek, mint abban, ahol valakit csak úgy felnégyeltettek a piactéren, a gyerekek szeme előtt karóba húzattak, és ezt a sokaság hosszan tudta nézni...
Régebben levágták annak a kezét, aki lopott, ma egy tolvajnak is van lehetősége épkézláb az újrakezdésre.
Érzékenyebbek lettünk az igazságtalanságokra. A rabszolgaság régen természetes volt, már régóta elítéljük. Már az állatoknak is jogaik vannak, nem lehet akármilyen körülmények között tartani, kínozni őket. A mai ember tisztábban, szebben él, mint a régi korokban, és őszintébben. Nem az aranykorból jövünk, hanem az aranykor felé tartunk. Jézus Krisztus nem azt kéri a „Miatyánk”-ban, hogy őrizgessük vagy sírjuk vissza az Ő országát, hanem azt, hogy jöjjön el az Ő országa. A semmiből a végtelenbe tartunk, fogy a sötét, és mind tisztábban látunk... Úton vagyunk, jó úton járunk még akkor is, ha gyakran le-letérünk róla.

Hírlevél



HTML formátum?

Joomla Extensions powered by Joobi

Böjte Csaba ofm gondolata

Tudja azt, hogy milyen kicsik, gyarlók vagyunk, nem vár el tőlünk nagy ígéreteket, fogadalmakat, de azt elvárja, hogy amit mondunk, azt úgy is gondoljuk. Azt a keveset, amit meg tudunk tenni, azt szeretettel, jósággaltegyük is meg.( Böjte Csaba: Iránytű a végtelenhez)

Magnificat donate

Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.

Amount: 

Ma 2025. december 26. péntek, István napja van. Holnap János napja lesz.

Szentferencalapitvany.org

Keresés

Belépés

Ablak a végtelenre

Isteni szeretet

Jó tudni azt, hogy Isten kezében nem csupán eszközök vagyunk, egy ceruza, amivel megrajzolja az Ő evangéliumát, hanem mi magunk vagyunk, nekünk magunknak kellene lennünk az evangéliumnak, a megtestesült, két lábon járó isteni szeretet örömhírének ezen a földön. Bővebben...

Ablak a végtelenre Android-on

Android okostelefonon és tableten is elérhető az Ablak a végtelenre című könyv napi kis adagokban.
Az app letölthető a Google Play-ből.

Pillanatkép

Facebook

Twitter

Facebook

Google Plus

YouTube