Az a normális, ha éhes vagyok, elmegyek édesanyámhoz, és tőle kérek enni.

Ő magához ölel, ad egy puszit, megteríti az asztalt, azt mondja: „Gyere, fiam, egyél!” Miért kellene olyan asztalokhoz ülnöm, amelyekről azt sem tudom, kik terítették meg?! Olyan étkekhez nyúljak, amiket gyanús idegenek nyújtanak felém?! Isten iránti bizalmatlanság, ha összevissza futkosok, mindenhonnan csipegetek, mikor jó és bőséges ételekkel megrakott asztalt terített nekem a mennyei Atyám.

Az emberek persze kíváncsiak, ebbe és abba is belekóstolnak. Ahogyan lehet az Istenhez imádkozni, lehet a gonoszhoz is fordulni kéréseinkkel. Ha valaki a horoszkópján jót kacag, az nem káros vagy beteges dolog, viszont ha az életét a csillagok állása szerint igazgatja, retteg, ha rosszat jósolnak az asztrológusok, döntései meghozatalánál ettől függ, a segítséget az égitestektől várja, nem Istentől, aki valóban tudna segíteni rajta, akkor szegényebbé, reménytelenebbé válik az élete, szalmaszálba kapaszkodik. Ezek zsákutcák, nem vezetnek messzire. Céljaim felé menet letérhetek a nemzetközi utakról, és a kertek alatt, kis sikátorokon elindulhatok valamerre, de „életem autója” egészen biztosan előbb-utóbb elakad, és nem fogok odaérni.

Egyébként a kíváncsi ember kipróbálja, hogy az asztal táncol-e, és ha nem táncol, abbahagyja.