Az Egyház sok jót hozott létre

jul11.jpgAz Egyház sok jót hozott létre, ami rendkívüli és korszakalkotó volt az adott korban: kórházakat, iskolákat alapítottak, a rabszolgaságot eltörölték, felkarolták a szegényeket, elesetteket...
Sok gazdag ember is megtért, és hatalmas adományokat adott a kolostoroknak, plébániáknak, hogy ezeket a szép célokat minél szélesebb körben meg tudják valósítani.
Templomokat építettek, és jogot formáltak arra, hogy ők mondják meg, ki lesz ott a plébános.
Ez addig nem is jelentett problémát, amíg tiszta szándék vezette a kegyurakat, de később már önző szempontok is közrejátszottak. Papnak lenni már nem volt veszélyes életforma, hanem biztos, jól jövedelmező, tekintélyes állás, ezért olyanok is szívesen választották ezt a pályát, akik nem Istentől kapták hivatásukat. Nem könnyű – bár nem is lehetetlen – tisztának maradni, ha valaki a hatalom közelébe kerül.
Az uralkodó csoportoknak egyre fontosabbá vált, hogy olyan vezetők kerüljenek püspöki rangra, sőt a pápai székbe is, akikkel jól tudnak együttműködni, ezért a püspöki kinevezés jogát újra és újra magukhoz ragadták, és saját, gyakorta alkalmatlan emberüket tették meg egyházi vezetőkké. Ezért fordulhatott elő, hogy formailag egyszerre több pápa volt hivatalban – persze a „bitorló” nem számított Isten kiválasztottjának, mint ahogy a házba betörő garázda sem számít tulajdonosnak.

Hírlevél



HTML formátum?

Joomla Extensions powered by Joobi

Böjte Csaba ofm gondolata

Hogy emberré váljunk, igenis szükséges a kudarc, a küzdelem, az erőfeszítés, a kibontakozás gyötrelme. Ha az ember ezt megérti, akkor nem látja már kegyetlennek az Istent, aki azt kéri, hogy a nehézségek vállalása, megoldása árán fejlődjünk. Vágyakozó szeretettel kell átölelni a feladatainkat, mert általuk születünk, bontakozunk ki. (Böjte Csaba: Ablak a Végtelenre)

Magnificat donate

Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.

Amount: 

Ma 2026. szeptember 6. vasárnap, Zakariás napja van. Holnap Regina napja lesz.

Szentferencalapitvany.org

Nap Szentje

Keresés

Belépés

Ablak a végtelenre

Áldozat

Míg a fiatalok moziba, strandra mennek, az egyetemista, aki komolyan készül egy nagy,szép hivatásra, görnyed a jegyzetei fölött. Nagy dolgok nem születnek áldozatok nélkül.
Bővebben...

Ablak a végtelenre Android-on

Android okostelefonon és tableten is elérhető az Ablak a végtelenre című könyv napi kis adagokban.
Az app letölthető a Google Play-ből.

Pillanatkép

Facebook

Twitter

Facebook

Google Plus

YouTube