Áldott, békés ünnepet kíván: R. Kárpáti Péter, a Nem Adom Fel Együttes, Csaba testvér és a Kolostori Kölyök Színház
Ma délután, dec. 22-én, 16.00 órától Zsombolyán egy szentmise áldozatban a helybeli támogatókkal, ismerősökkel imádkozunk Piroskáért! Utána, még ma este a testét áthozzuk Dévára, szeretnénk itt felravatalozni, és holnap reggel, dec 23-án 08.00 órakor egy gyászmisében elbúcsúzhatnak tőle a gyermekei és az itteni kollégái! A szentmise után indulunk szülőföldjére, Homoródszentpéterre, ahol 16.00 órakor lesz a helybeli temetőben a gyászszertartás!
Markó Piroska nagyon zárkózott volt, ritkán nyílt meg felém is, de közben közbe küldött egy - egy csodaszép gondolatot.... Rá emlékezve néhányat összeszedtem és imádságos szeretettel megosztom!!
Piros, imádkozunk érted, hogy a legszebb vágyaid most karácsonykor Krisztus lábánál teljesüljenek!!
Csaba t.
Kép: Piroska a zsombolyai családjával.
Kedves Testvérem!
Itt a Karácsony! Nem tudom, írtad-e meg leveledet az angyalnak? Jézus Krisztus azt mondja, hogy nem kaptok, mert nem kértek! Mit kérünk 2017 karácsonyán az angyaltól, Urunktól, Jézus Krisztustól a magunk, szeretteink, népünk számára? Ezt a levelet mindenki maga kell megírja! Szívesen megosztom a magam levelét veletek.
A találkozás, az összefonódás, maga az élet. A tudósok szerint, az ősrobbanás hatalmas tüzében megszületett részecskék összefonódtak. Egy proton, egy neutron, és létrejött az első atom, majd újabb találkozások, újabb közösség és itt vagyunk mi, hihetetlen sok részecske találkozásából született gondolkodó, érző emberek. Anyánk az egyház azt tanítja, hogy a nyolcadik szentség maga a találkozás, ezért is hívlak én is bizalommal, gyertek még egyszer találkozzunk 2017-ben, beszéljük meg ügyes-bajos dolgainkat, örömeinket, álmainkat, céljainkat! Ne nyugodjon le 2017 utolsó napja anélkül, hogy ki ne engesztelődtünk volna az év során szerzett vagy adott sebeket be ne gyógyítottuk volna. Adná az Isten, hogy a találkozás örömében újjászüljük nagycsaládunkat!
Szeretettel hívlak ma, dec 13-án 18.00 órától, a dévai templomba! A szentmise után meghívlak Egyiptomba egy vetítés által!!
A szentmisét bemutatja Böjte Csaba testvér
Hírlevél
Legfrissebb - Képtárak
- Kategória: Kenya
- Kategória: Csaba testvér 60 éves
- Kategória: Medveárvaház a Nagyhagymás hegységben
- Kategória: Tatabánya Déva Gála 2016
- Kategória: Megemlékezés Gyulafehérváron
- Kategória: Páli Szent Vince templomban
- Kategória: Drága Ervin atya nyugodjon békében!
- Kategória: A szeretet dózis
- Kategória: Ditrói gyermekeinkkel
Böjte Csaba ofm gondolata
„Nekem minden gyerek olyan, mint egy csoda. Ha megtudnánk, hogy valamelyik poros pincéből előkerült egy eredeti Rembrandt-festmény, akkor az ország legjobb művészettörténészei, restaurátorai összeszaladnának, hogy megcsodálják, és bármennyire piszkos, szakadt a kép, megpróbálnák restaurálni, térden állva, fehér kesztyűben milliméterről milliméterre megpucolnák, és megtennének mindent, hogy előjöjjön az eredeti ragyogás, a színek, a formák szép csodája. Miért? Mert egy nagy művész, egy zseni alkotta. Hiszem, hogy a világ legnagyobb művésze, a jó Isten teremtette az embert, még az elhagyott utcagyermeket is.” (Böjte Csaba: Út a Végtelenbe)
Magnificat donate
Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.
Legfrissebb - Közös Értékeink!
Nap Szentje
Keresés
Belépés
Ablak a végtelenre

Ablak a végtelenre Android-on
Play Könyvek
Pillanatkép
- Kategória: Dévai pillanatképek