„A mi Urunk Jézus Krisztus nevében az engedelmesség erejével parancsolom neked, sátán, hogy menj ki belőle, és ne merészeld őt többé háborítani!”
Ma mikor ingyen senki nem dolgozik és mindenki mindenért sok pénzt kér, jó olvasni, hogy szent Ferenc Isten nevében segít az embereken. "szívesen fogadta az ajándékot, letört belőle egy darabkát, a többit pedig visszaadta az asszonynak azzal, hogy odahaza családjával együtt fogyassza el."
Bővebben: 24. Nap - 24. fejezet: - Szent Ferenc és a nagylelküség
Celanói Tamás mindennek utána jár, felkeresi a személyeket, a helyszíneket és megírja ezt a könyvet, amelyet most mi is tanulmányozunk. Az itt felsorolt adatok, történetek, bátran mondhatjuk, hogy hitelesek. Ezek a csodák valóban megtörténtek.
Szerencsésen megérkeztünk Szlovénia szent hegyére, a Sveta - Góra-i Mária Kegyhelyre. A Sveta Gora (vagy Skalnica, olaszul Monte Santo, "Szent-hegy") 681 méter magas hegy Szlovéniában, Nova Gorica város és az Isonzó folyó fölé magasodik. Ez a gyönyörű helyen, 1539-ben Orsola Ferligoi grgari pásztor lánynak megjelent a Szűzanya. A ferences atyák templomot, kolostort építettek. Számunkra ismerős e kegyhely története, mert akárcsak Erdélyben itt is a középkori szentélyt a törökök elpusztították. Az első világháború katonái ezt a hegyet a poklok poklának nevezték, a templomot is földig rombolták, a három évig tartó felőrlő csatában.
Szeretettel,
Csaba t.
A lobogó lángot hordozó mécsest tartóra teszi az Isten, hogy fényével beragyogja a sötét éjszakában a körülötte lévő világot!
Bővebben: 22. Nap - 22. fejezet: - Szent Ferenc és az életszentség
"Egy napon bizonyos Alviano nevű helységbe érkezett, hogy ott Isten igéjét hirdesse. Hogy mindenki jól láthassa, egy magaslatra lépett, és csendet kért.
Bővebben: 21. Nap - 21. fejezet: - Szent Ferenc és a teremtett világ
Jézus szavaiból, Szent Ferenc megértette, hogy milyen gazdagságot rejt Isten országa, és hogy mennyire értékes Isten előtt minden egyes lélek.
Bővebben: 20. Nap - 20. fejezet: - Szent Ferenc a lelkivezető
Szomorú szívvel osztom meg, hogy kedves kolleganőnk, Hategan Izabella elhunyt! Csak néhány éve ment el nyugdíjba!
Szent Ferenc 800 éves jubileumi ünnepe van! Tudjuk, hogy Szent Ferenc a mindennapi betevő falatot is, sokszor "egy csipetnyi hamuval" tette élvezhetetlenné önmegtagadás céljából, és mégis halála előtt üzen Jacoba asszonynak, hogy hozzon gyertyát és mandulás mézes pogácsát, amit ő nagyon szeretett.
"Hogy megmutassa, mennyire hitvány ember ő, és egyben példát adjon másoknak az őszinte bűnvallomásra, ha vétett valaki ellen, nem restellte hibáját prédikációjában az egész nép előtt meggyónni.
Bővebben: 19. Nap - 19. fejezet: - Szent Ferenc és az alázat
Hírlevél
Legfrissebb - Képtárak
- Kategória: Kenya
- Kategória: Csaba testvér 60 éves
- Kategória: Medveárvaház a Nagyhagymás hegységben
- Kategória: Tatabánya Déva Gála 2016
- Kategória: Megemlékezés Gyulafehérváron
- Kategória: Páli Szent Vince templomban
- Kategória: Drága Ervin atya nyugodjon békében!
- Kategória: A szeretet dózis
- Kategória: Ditrói gyermekeinkkel
Böjte Csaba ofm gondolata
„Nekem minden gyerek olyan, mint egy csoda. Ha megtudnánk, hogy valamelyik poros pincéből előkerült egy eredeti Rembrandt-festmény, akkor az ország legjobb művészettörténészei, restaurátorai összeszaladnának, hogy megcsodálják, és bármennyire piszkos, szakadt a kép, megpróbálnák restaurálni, térden állva, fehér kesztyűben milliméterről milliméterre megpucolnák, és megtennének mindent, hogy előjöjjön az eredeti ragyogás, a színek, a formák szép csodája. Miért? Mert egy nagy művész, egy zseni alkotta. Hiszem, hogy a világ legnagyobb művésze, a jó Isten teremtette az embert, még az elhagyott utcagyermeket is.” (Böjte Csaba: Út a Végtelenbe)
Magnificat donate
Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.
Nap Szentje
Keresés
Belépés
Ablak a végtelenre

Ablak a végtelenre Android-on
Play Könyvek
Pillanatkép
- Kategória: Drága Ervin atya nyugodjon békében!