"tekintsétek magatokat úgy, hogy meghaltatok a bűnnek, de éltek az Istennek Jézus Krisztusban."
Róm 6,3
Bővebben: 89. nap- Exodus 90- Nagyhét Isten gyönyörű szerelmi vallomása!
NAGYPÉNTEK - AZ ÚR ELÍTÉLÉSÉNEK, KERESZTÚTJÁNAK, MEGFESZÍTÉSÉNEK, KERESZTHALÁLÁNAK ÉS SÍRBAFEKTETÉSÉNEK NAPJA...
„Szomjazom!” Volt ott egy ecettel teli edény. Belemártottak egy szivacsot, izsópra tűzték, és a szájához emelték. Amint Jézus megízlelte az ecetet, így szólt: „Beteljesedett!” Aztán lehajtotta fejét, és kilehelte lelkét."
Jn 19,28
Bővebben: 88.nap- Exodus 90- Krisztus a megtestesült élő Remény!
Nagycsütörtök, 18.00 órától szentmise! Jöjj, a te lábadat is szeretné megmosni Jézus Krisztus!
Azt akarja, hogy közösségbe legyünk vele,
Csaba t.
"Húsvét ünnepe előtt történt. Jézus tudta, hogy elérkezett az óra, amikor ebből a világból vissza kell térnie az Atyához. Mivel szerette övéit, akik a világban voltak, még egy végső jelét adta szeretetének. Vacsora közben történt, amikor a sátán már fölébresztette Júdásnak, Karióti Simon fiának szívében a gondolatot, hogy árulja el őt. Jézus tudta, hogy az Atya mindent a kezébe adott, s hogy Istentől jött és Istenhez tér vissza. Fölkelt hát a vacsora mellől, letette felső ruháját, fogott egy vászonkendőt és a derekára kötötte. Azután vizet öntött egy mosdótálba, és mosni kezdte tanítványainak a lábát, majd a derekára kötött kendővel meg is törölte. Amikor Simon Péterhez ért, az így szólt: „Uram, te akarod megmosni az én lábamat?” Jézus így felelt: „Most még nem érted, mit teszek, de később majd megérted”.
Bővebben: 87. nap- Exodus 90- A kölcsönös szeretetre épült a keresztény Európa
Nagycsütörtök az Eucharisztia (Oltáriszentség) és a papság (egyházi rend) alapításának ünnepe
Nagycsütörtök délelőtt krizmaszentelési misét tartanak a püspöki székesegyházakban. A püspök együtt misézik az egyházmegye papjaival, akik megújítják a szenteléskor tett ígéreteiket. A szentmise alatt kerül sor a keresztelendők és a betegek olajának, valamint a – keresztség, bérmálás, egyházi rend kiszolgáltatásakor, illetve templomszenteléskor használatos – krizma megszentelésére. Este minden templomban szentmisével emlékeznek az Utolsó Vacsorára, az Oltáriszentség és az egyházi rend alapítására.
A keresztút is zarándok út, hisz ez az út is Istenhez vezet!! Örvendek, hogy petrozsényi, a szászvárosi, a torockói és a dévai gyerekekkel együtt zarándokolhattunk. Külön öröm, hogy a vecsési diákok is velünk tartottak. Egy szép nap végén örömmel adok hálát mindazoknak, akik elkísértek e szép úton,
Csaba t.
"A kovásztalan kenyér ünnepének első napján a tanítványok ezzel a kérdéssel fordultak Jézushoz: „Hogy akarod, hol készítsük el neked a húsvéti vacsorát?” Így felelt: „Menjetek be a városba ehhez meg ehhez, és mondjátok meg neki, hogy a Mester üzeni: Közel az időm, nálad költöm el tanítványaimmal a húsvéti vacsorát.”
Mt 26,14
Bővebben: 86.nap- Exodus 90- Jézus értünk ment vissza Jeruzsálembe
„Bizony, bizony, mondom nektek, egy közületek elárul engem.”
Jn 13,21
Bővebben: 85.nap - Exodus 90- Mit tegyek a rágalmazó, bennünket támadó emberekkel?
- Exodus 90
- Találatok: 500
84. nap- Exodus 90- Bűnösök vagyunk, de nem Júdás, hanem Mária - Magdolna a példaképünk!
"Mária pedig vett egy font illatos, drága nárduszolajat, megkente vele Jézus lábát, majd hajával megtörölte. A ház betelt a kenet illatával."
Jn 12,1
Bővebben: 84. nap- Exodus 90- Bűnösök vagyunk, de nem Júdás, hanem Mária - Magdolna a példaképünk!
Hírlevél
Legfrissebb - Képtárak
- Kategória: Kenya
- Kategória: Csaba testvér 60 éves
- Kategória: Medveárvaház a Nagyhagymás hegységben
- Kategória: Tatabánya Déva Gála 2016
- Kategória: Megemlékezés Gyulafehérváron
- Kategória: Páli Szent Vince templomban
- Kategória: Drága Ervin atya nyugodjon békében!
- Kategória: A szeretet dózis
- Kategória: Ditrói gyermekeinkkel
Böjte Csaba ofm gondolata
„…jó dolog gondoskodni családunkról, jó dolog az asztalfőre ülni, és családfői feladatainkat felemelt fővel, büszkén teljesíteni. Jó látni a párolgó levest kanalazó, kacagó nagycsaládot, jó tudni azt, hogy a meleg étel, a tiszta, szép ruha, a jókedv az én becsületes munkám gyümölcse. […] ha csak egyetlen ilyen percet élhetek át, már azért is érdemes volt megszületnem. Isten ugyanezt a büszke férfiúi örömöt szeretné minden férjnek felkínálni. Isten azt akarja, hogy minden férfi megtapasztalja a családját összefogó, méltósággal az asztalfőre ülő családapa örömét, büszkeségét.” (Böjte Csaba: Út a Végtelenbe)
Magnificat donate
Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.
Keresés
Belépés
Ablak a végtelenre

Jézus Krisztus életével és halálával megmutatta: „Nézd, Atyám, nem rossz világot teremtettél, hiszen egy valóságos ember képes mindvégig, akár a kereszthalálig a szeretet, a jóság, az irgalom mellett dönteni.”
Bővebben...
