Szentmise Medgyesről, 2017 április 24.- én este 18.00- től Csaba testvérrel és a NEM ADOM FEL együttessel.
Kedves testvéreimet meghívom Erdély egyik legeldugottabb vidékére, a Zsil völgyébe, Petrozsénybe!! Itt működik a Jézus Szívéről elnevezett gyermekvédelmi otthonunk, a ferences nővérek hajdani rendházában! E rendházat, iskolát a kommunizmus alatt nagyon tönkre tették, majd mint bontásra ítélt épületet hátrahagyták!! Sikerült az épületet megmenteni, felújítani, a templom méretű kápolnán kívül!! Ma közel hetven év után ebben a romosan is impozáns kápolnában megtartottuk az első szentmisét!! Az egy órás mise után voltak az ünnepi beszédek, majd a NEM ADOM FEL együttes tartott egy nagyon szívhez szóló előadást, mely a csatolt kis filmen 1,10 kezdődik! Ez az előadás szemet nem hagyott szárazan, nekem is nagyon sokat adott, nagy tisztelettel javaslom, hogy nézzétek meg!!
Hálatelt szívvel,
Csaba t.
Megérkezett Dévára a NEM ADOM FEL együttes!! Isten fizesse a jóságukat, azt a vidámságot, életerőt mellyel megajándékozták a gyermekeinket!
Hálás szeretettel,
Csaba t.
Szeretettel várunk április 23-án Dél -Erdélyben, Petrozsénybe egy szép ünnepségre! Ezen a szép vasárnapon, 10.00 órától szeretnénk együtt imádkozni a Jézus Szívéről elnevezett gyermekvédelmi otthon kápolnájában e térségben élő testvéreinkért!! A csatolt kis filmet szeretettel osztjuk meg, az utazáshoz kedvcsinálónak szántuk! Ernő bátyánk is ott lesz velünk, több más dél- erdélyi testvérünkkel, gyere el te is, fogjuk meg bizalommal egymás kezét!!
Sok szeretettel,
Csaba t.
Hála és köszönet Gál Kingának és Winkler Gyulának a Strasbourgi meghívásért!! Hiszem, hogy ez a tanulmányút, kapcsolatokat, tudást, jobb megélhetést szül a Tatros völgyében keményen dolgozó, szülőföldjükön megmaradni akaró testvéreink számára!!
Isten áldását kérjük mindazokra kik utunk során szeretettel, jósággal mellénk álltak akár Magyarországon, Fábiánsebestyénben, akár Bajorországban, vagy akár Bécsben!! Imádságos szeretettel gondolunk rájuk, munkájukra a gondviselő Isten áldását kérjük!
Szeretettel,
Csaba t.
Szeretettel várjuk a egy hetes turnéra Erdélyben a NEM ADOM FEL együttest!! Déván kezdünk április 22-én, majd Petrozsénybe, Medgyesre, Tusnádfürdőre, Csíksomlyóra látogatunk, majd Szovátán végzünk április 27-én! Mindennap egy-egy mise, s mivel örömteli húsvét van, ők zenélnek, énekelnek, majd a mise végén kerekesszékkel táncolnak, koncerteznek!!
Ők nem adják fel és azért jönnek, hogy mi se adjuk fel!! Gyertek imádkozzunk, énekeljünk együtt, tanuljunk tőlük, mi se adjuk fel, céljainkat, álmainkat, terveinket!!
Szeretettel,
Csaba t.
- Szent László nyomában a boldogságra vezető parancsolatok útján
- Találatok: 5680
Istent imádjuk és egymást szeressük!
Isten tízparancsolata: A Sínai-hegyen Istentől adott parancsok a valláserkölcsi élet örök érvényű alaptörvényei (Kiv 20). Az embernek Isten és embertársai iránti kötelességeit összegzi. érvényessége minden időben megmarad, mivel Jézus azt mondta: "Nem megszüntetni jöttem a Törvényt, hanem beteljesíteni" (Mt 5,17).
I. Uradat, Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!
Élő szentmise közvetítés Déváról Húsvétvasárnap, 2017 április. 16.- án délben 12:00- tól (román idő szerint).
A szentmisét bemutatja: Csaba testvér
A déli Kárpátok talán legszebb barlangjában, a Petroszén határában lévő Boli barlangban gyermekeinkkel keresztutat végeztünk 2017 nagyhetében!! Krisztus szenvedését átelmélkedve gyermekeinkkel a magunk, és a világ bűneiért kértünk bocsánatot a jó Istentől....
Hírlevél
Legfrissebb - Képtárak
- Kategória: Kenya
- Kategória: Csaba testvér 60 éves
- Kategória: Medveárvaház a Nagyhagymás hegységben
- Kategória: Tatabánya Déva Gála 2016
- Kategória: Megemlékezés Gyulafehérváron
- Kategória: Páli Szent Vince templomban
- Kategória: Drága Ervin atya nyugodjon békében!
- Kategória: A szeretet dózis
- Kategória: Ditrói gyermekeinkkel
Böjte Csaba ofm gondolata
„A táncban a mozgás az öröm, s nem az, hogy a kötött lépések rendjét szigorúan betartsuk. A ferencességben a jó Isten és a legkisebbek iránti szolgáló szeretet a fontos, és hogy ezt vidám lélekkel tegyük. A többi részletkérdés.” (Böjte Csaba: Út a Végtelenbe)
Magnificat donate
Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.
Nap Szentje
Keresés
Belépés
Ablak a végtelenre
Minden vallás...
Bővebben...

Minden vallás követői hisznek egy magasabb rendű Lény létezésében, aki teremtette és kormányozza a világot, és hiszik, hogy az élet nem ér véget a halállal, a túlvilági lét a földi élet jutalma vagy büntetése.
Bővebben...

Ablak a végtelenre Android-on
Android okostelefonon és tableten is elérhető az Ablak a végtelenre című könyv napi kis adagokban.
Az app letölthető a Google Play-ből.
Play Könyvek
Pillanatkép
- Kategória: Jótékonysági est Nagyszalontán