A bűnbánat, a bűnbocsánat, melyet megtérésnek is nevezünk, igazából az istengyermeki szabad, boldog, örömteli életbe vezet vissza, amelyet Jézus Krisztus, a Megváltónk ajándékoz nekünk. Ha rádöbbenünk, hogy mennyi fájdalmat okoztunk és milyen veszélybe sodortuk magunkat, szeretteinket, környezetünket a bűneinkkel, akkor két irányba indulhatunk el.
Bővebben: 12. Nap - 12. fejezet: - Szent Ferenc a lelkivezető
Egy napon, miközben az Úr irgalmasságán és vett jótéteményein álmélkodott, és egyben jelet kért az Úrtól annak megmutatására, hogyan kell neki és övéinek a tökéletesség útján előrehaladniuk, rendes szokásához híven imádkozóhelye felé tartott.
Bővebben: 11. Nap - 11. fejezet: - Szent Ferenc a lelkivezető
"Minden prédikációjában, mielőtt hirdette volna Isten igéjét, békét kívánt hallgatóinak ily szavakkal: „Az Úr adjon nektek békét!”
Bővebben: 10. Nap - 10. fejezet: - Szent Ferenc a lelkivezető
"Isten szentje, miután egészen új életmódot alakított ki magának, és az említett templom restaurálását befejezte, Assisi környékének más tájára húzódott át, és ott megint egy elhagyatott, félig-meddig romokban heverő templom helyreállításába kezdett.
Boldogságos Ferencnek, miután test szerint gondolkodó atyjától visszanyerte szabadságát, első dolga volt, hogy hajlékot emelt Istennek, de ahelyett, hogy új épülettel kísérletezett volna, megelégedett egy régi és már erősen omladozó istenháza helyreállításával.
Ma, okt. 9-én, este 10.00 órától, szentmisét mutatunk be az áldott békéért! Utána az oltáriszentség előtt fogunk egy órát virrasztani.
Az ünnep története a magyar Millenniumhoz kapcsolódik, amikor Vaszary Kolos bíboros, hercegprímás, esztergomi érsek kérésére XIII. Leó pápa engedélyezte a Magyarok Nagyasszonya ünneplését, melyet az október 2-i vasárnapra tettek, később X Piusz pápa október 8.-ra helyezte át, majd szeptember 12-én ünnepelték. 1984-től újra visszakerült október 8.-ra.
Zarándokoljon velünk BÖJTE CSABA testvér lelkivezetésével!
Zarándoklat Lourdesba, „a csodák és zarándokok városába” 2025. április 27-30., 4 nap/3 éjszaka.
"Mikor a püspök elé értek, minden habozás és késedelem nélkül, és anélkül, hogy kérdést várt vagy maga csak egy szót is szólt volna, levetette és atyja kezébe számlálta minden ruhadarabját; még alsó ruháját sem tartotta meg, úgyhogy anyaszült meztelenül állott a sokaság előtt. A püspök azonnal megértette szándékát, és miközben lángoló hevét és állhatatosságát szerfölött csodálta, sietve felkelt, és magához ölelve őt köpenyével befödte. Világosan látta ugyanis, hogy isteni sugallatról van szó, és hogy Isten emberének eljárása, melynek a szemtanúja volt, misztériumot rejt magába. Ezért ettől fogva állandó segítőjévé szegődött, s mint hathatós gyámolítója és erősítője, szíve szeretetébe fogadta őt."
Hírlevél
Legfrissebb - Képtárak
- Kategória: Kenya
- Kategória: Csaba testvér 60 éves
- Kategória: Medveárvaház a Nagyhagymás hegységben
- Kategória: Tatabánya Déva Gála 2016
- Kategória: Megemlékezés Gyulafehérváron
- Kategória: Páli Szent Vince templomban
- Kategória: Drága Ervin atya nyugodjon békében!
- Kategória: A szeretet dózis
- Kategória: Ditrói gyermekeinkkel
Böjte Csaba ofm gondolata
„A halálra az életünkkel lehet felkészülni. Ha ajándékba kapott életünk ajándék mások számára is, akkor nyugodtan meghalhatunk. Ilyen egyszerű.” (Böjte Csaba: Út a Végtelenbe)
Magnificat donate
Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.
Legfrissebb - Közös Értékeink!
Nap Szentje
Keresés
Belépés
Ablak a végtelenre
A Jóisten markában
Bővebben...

Minden ember a Jóisten markában van, és az Úr gondoskodó jóságával karjában tartja Szent Fia drága vérén megváltott gyermekeit.
Bővebben...

Ablak a végtelenre Android-on
Android okostelefonon és tableten is elérhető az Ablak a végtelenre című könyv napi kis adagokban.
Az app letölthető a Google Play-ből.
Play Könyvek
Pillanatkép
- Kategória: Ottawa