A találkozás, az összefonódás, maga az élet. A tudósok szerint, az ősrobbanás hatalmas tüzében megszületett részecskék összefonódtak. Egy proton, egy neutron, és létrejött az első atom, majd újabb találkozások, újabb közösség és itt vagyunk mi, hihetetlen sok részecske találkozásából született gondolkodó, érző emberek. Anyánk az egyház azt tanítja, hogy a nyolcadik szentség maga a találkozás, ezért is hívlak én is bizalommal, gyertek még egyszer találkozzunk 2017-ben, beszéljük meg ügyes-bajos dolgainkat, örömeinket, álmainkat, céljainkat! Ne nyugodjon le 2017 utolsó napja anélkül, hogy ki ne engesztelődtünk volna az év során szerzett vagy adott sebeket be ne gyógyítottuk volna. Adná az Isten, hogy a találkozás örömében újjászüljük nagycsaládunkat!
Szeretettel hívlak ma, dec 13-án 18.00 órától, a dévai templomba! A szentmise után meghívlak Egyiptomba egy vetítés által!!
A szentmisét bemutatja Böjte Csaba testvér
Elzarándokoltam Szécsénybe, a novíciusok szentélyébe, oda, ahol a ferences szerzeteseket képzik! Sajnos, jelenleg egyetlen fiatal jelentkező van e csodaszép kolostorban! Elfogytak a hívatások Erdélyben is, Magyarországon is, pedig ma is kitárt karral vár ránk a szeretet Istene, a Végtelen!
Szécsényen a Bárkány János ferences atyáról elnevezett katolikus iskola vendégei voltunk!! Isten áldását kérem a kedves gyermekekre és a nagyszerű tanárokra!!!
Csaba t.
Bővebben: "Kezetekbe meritek venni a szeretet varázs pálcáját?"
A keresztény adventet, Krisztus várást igazából Mária találta fel! Ő élte meg hitelesen az első adventet, ezért is kérdezzük meg őt, hogy hogyan kell egy jó kereszténynek Jézus Krisztusra várni? Karácsony szent ünnepére hogyan is készüljünk? A csatolt elmélkedésben, melyet Vácon tartottam, e kérdésre kerestem a választ!!
Szeretettel,
Csaba t.
- Csaba testvér elmélkedései
- Találatok: 2757
Merjünk a bajban lévő gyermekek "Józsefi" szüleivé válni!
Advent második vasárnapján meggyúlt az adventi koszorú második gyertyáján is a láng! Mária adventjét beragyogja a szolgáló szeretet, Jézus édesanyja, szent Fiát várva útrakel Erzsébethez segíteni, szeretni! Mennyei édesanyánk, a keresztény advent első megélője példáján épülve mi is jókedvvel, Krisztust hordozva induljunk el, a megfogant, a megszületett élet szolgálatának az útján, a magunk Erzsébeteihez!!
Szeretettel,
Csaba t.
Bővebben: Merjünk a bajban lévő gyermekek "Józsefi" szüleivé válni!
Hírlevél
Legfrissebb - Képtárak
- Kategória: Kenya
- Kategória: Csaba testvér 60 éves
- Kategória: Medveárvaház a Nagyhagymás hegységben
- Kategória: Tatabánya Déva Gála 2016
- Kategória: Megemlékezés Gyulafehérváron
- Kategória: Páli Szent Vince templomban
- Kategória: Drága Ervin atya nyugodjon békében!
- Kategória: A szeretet dózis
- Kategória: Ditrói gyermekeinkkel
Böjte Csaba ofm gondolata
„…tudniuk kellene, hogy az anyagi javak legjobban gyerekbőrben maradnak meg, persze csak akkor, ha tisztességgel, nem elhanyagolva, de nem is elkényeztetve neveljük fel a gyermeket. A bankba tett vagyonkánkat a gazdasági válság rozsdája szétrághatja, az infláció molya megeheti, de a szeretettel felnevelt gyermekeink idős korunkban mellénk tudnak állni, életet, reményt jelenthetnek számunkra, számíthatunk rájuk. A nyugdíjpénztárba betett pénzecskénkben hiába bízunk, a vagyonkánkért gondozó „kedves nővér” soha nem fogja könnyes szemmel, gyermeki ragaszkodással megcsókolni lehanyatló kezünket, és nem fog virágot öntözni, gyertyát gyújtani a sírunkon. És csak gyermekeink fognak számunkra unokát szülni, akikre majd vigyázó szeretettel nézhetünk le a mennyek országából.” (Böjte Csaba: Út a Végtelenbe)
Magnificat donate
Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.
Legfrissebb - Közös Értékeink!
Nap Szentje
Keresés
Belépés
Ablak a végtelenre

Ablak a végtelenre Android-on
Play Könyvek
Pillanatkép
- Kategória: Élménygazdag látogatás Asszisziben