Kedves Razván!!
Gratulálok a filmjeidhez.... Munkáddal egy olyan világba vezetsz el, melyről nagyon sok ember nem is hallott, de mely a maga győzelmeivel mégis a reményt, a bizalmat erősíti mindannyiunk szívébe!!
Hálás szeretettel,
Csaba t.
2016 október 23..... három üzenet egy napban:
1456 okt. 23 Kapisztráni Szent János
1959 okt. 23 Magyar forradalom a kérlelhetetlen, elnyomó kommunizmus ellen
2016 okt. 23 Misszió vasárnapja
Kedves Molnár Csaba, Molnár Levente és Romániai Magyar Demokrata Szövetség!
Hálámat és köszönetemet szeretnem kifejezni magam és a munkatársaim nevében hogy hozzájárultatok egy felejthetetlen kirándulás megszervezésében és kivitelezésében, melynek részesei lehettünk a hétvégén.
Vajon én tudok-e imádkozni? Hiszek-e az imádság erejében? A kimondott szó gyógyító, életet adó hatalmában?
Csaba testvér
Gyermekeink érdekébe útra kelek Európa fővárosába(?) Brüsszelbe! Utamon elkísér négy kollégám, közülük hárman annak idején első osztálytól diákjaink voltak, ma naponta együtt dolgozunk a bajban lévő gyermekeink érdekében! Szeretném, ha ők mondanák el, hogy a gyermekvédelmi munkát érdemes, és ugyanakkor lehet is, szeretettel, eredményesen végezni!!
Október 15-e, a lelki élet nagymesterének, Nagy Szent Teréz Egyházdoktornak a szép ünnepe!! A gyermekeink számára tartottam egy elmélkedést, melyet nagy szeretettel megosztok!
Ferences atyák felhívására csatlakoztunk az aleppói diákokhoz, és okt. 6-án, a szíriai iskolák diákjaival egyidőben mi is elmondtuk Szent Ferenc atyánk szép imáját az áldott békéért, majd ujjlenyomatunkkal megpecsételtük a levelünket! Gyermekeinkkel azt kérjük a világ hatalmasságaitól, hogy vessenek véget az öldöklésnek, különösképpen a gyermekeket sújtó kegyetlenségnek.
Isten fizesse a Csángópanzió nagylelkű tulajdonosának, Csilip Árpádnak a meghívását és a vendéglátását! Ebbe a rekordok könyvébe az óriás, közel hét tonnás puliszkával bekerült nagyszerű panzióban a kollégáimmal, az alapítványunk felelős beosztású munkatársaival egy kétnapos tanácskozáson vehettünk részt! Erdély egyik legszebb táján, Gyimes hidegségen, az új tanévben előttünk álló nehézségekre, kihívásokra fókuszáltunk, meghánytuk - vettük a feladatainkat, tovább lépéi lehetőségeinket!!
"A kis ibolya csodálatos, tökéletes ibolya tud lenni, de ne akarjon napraforgó lenni. Ne másokhoz hasonlítsuk önmagunkat, hanem önmagunk feladatát találjuk meg ezen a földön; az eléréséhez szükséges kegyelmet, erőt, talentumot biztosan meg is adta a jó Isten."
Hírlevél
Legfrissebb - Képtárak
- Kategória: Kenya
- Kategória: Csaba testvér 60 éves
- Kategória: Medveárvaház a Nagyhagymás hegységben
- Kategória: Tatabánya Déva Gála 2016
- Kategória: Megemlékezés Gyulafehérváron
- Kategória: Páli Szent Vince templomban
- Kategória: Drága Ervin atya nyugodjon békében!
- Kategória: A szeretet dózis
- Kategória: Ditrói gyermekeinkkel
Böjte Csaba ofm gondolata
„Nekem minden gyerek olyan, mint egy csoda. Ha megtudnánk, hogy valamelyik poros pincéből előkerült egy eredeti Rembrandt-festmény, akkor az ország legjobb művészettörténészei, restaurátorai összeszaladnának, hogy megcsodálják, és bármennyire piszkos, szakadt a kép, megpróbálnák restaurálni, térden állva, fehér kesztyűben milliméterről milliméterre megpucolnák, és megtennének mindent, hogy előjöjjön az eredeti ragyogás, a színek, a formák szép csodája. Miért? Mert egy nagy művész, egy zseni alkotta. Hiszem, hogy a világ legnagyobb művésze, a jó Isten teremtette az embert, még az elhagyott utcagyermeket is.” (Böjte Csaba: Út a Végtelenbe)
Magnificat donate
Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.
Nap Szentje
Keresés
Belépés
Ablak a végtelenre

Ablak a végtelenre Android-on
Play Könyvek
Pillanatkép
- Kategória: Pásztorjáték a csutakfalvi napköziben