Ekkor új eget és új földet láttam, mert az első ég és az első föld elmúlt, és a tenger sem volt többé. Láttam a szent várost, az új Jeruzsálemet Istentől leszállni az égből, mint a férjének felékesített menyasszonyt .Hallottam, hogy egy harsány hang a trón felől azt mondta: » Íme, Isten hajléka az emberek között! Velük fog lakni, s ők az ő népe lesznek.
A miskolci minorita templomban , szeptember 22-én, 11.00 órától szentmisét mutatunk be, a jó Isten dicsőségére és az erdélyi, kézdialmási születésű Kelemen Didák atya tiszteletére!! A szentmise után a nagyszalontai Béke Királynőjéről elnevezett otthonunk gyerekei Szent Ferenc Atyánk életéről egy nagyon komoly színdarabot fognak bemutatni.
Szeretettel,
Csaba t
Amikor majd eltelik az ezer esztendő, eloldozzák börtönében a sátánt. Kijön, és elcsábítja a föld négy szegletén lakó nemzeteket, Gógot és Magógot, egybegyűjti őket a harcra; a számuk annyi, mint a tenger fövenye.Felvonulnak a föld minden táján, és bekerítik a szentek táborát és a szeretett várost. De tűz szállt le Istentől az égből, és megemésztette őket. És az ördögöt, aki elcsábította őket, a tüzes és kénköves tóba vetik, ahol a fenevad és az álpróféta is van, és gyötrődnek éjjel-nappal örökkön-örökké.Aztán láttam egy nagy fehér trónt és a rajta ülőt, akinek tekintetétől menekült a föld és az ég, és nem volt hely számukra.
Ekkor láttam, hogy egy angyal száll le az égből, akinél a mélység kulcsa volt, és kezében egy nagy lánc. Megragadta a sárkányt, az őskígyót, aki az ördög és a sátán, és megkötözte őt ezer esztendőre. Levetette őt a mélységbe, bezárta, és pecsétet tett rá, hogy ne csábítsa el többé a nemzeteket, amíg el nem múlik az ezer esztendő.
Assisi!! Készülünk Szent Ferenc szülőföldjére a kollégákkal az őszi vakációban!!
Szeretettel,
Csaba t.
Bővebben: Készülünk Szent Ferenc szülőföldjére a kollégákkal
Aztán láttam egy angyalt a napban állni, aki hangosan így kiáltott minden madárnak, amely az ég zenitjén repül: »Jöjjetek és gyűljetek egybe Isten nagy lakomájára, hogy királyok húsát egyétek, és vezérek húsát, és erősek húsát, és lovak húsát, és azokét, akik rajtuk ülnek, és valamennyi szabad embernek és szolgának és kicsinynek és nagynak a húsát!«
Ekkor így szólt hozzám: »Írd meg: Boldogok, akik hivatalosak a Bárány menyegzős lakomájára!« Majd ezt mondta nekem: »Ezek Isten igaz igéi.« Ekkor a lábához borultam, hogy imádjam őt, de ő így szólt hozzám: »Vigyázz, ne tedd ezt, mert a te szolgatársad vagyok, és testvéreidé, akiknél Jézus tanúságtétele van. Istent imádd, mert Jézus tanúságtétele a prófétálás lelke.« Ekkor láttam a megnyílt eget, és íme, egy fehér ló, és aki azon ült, annak Hűséges és Igaz volt a neve, és igazságosan ítél és harcol.
A Csíksomlyói Mária Kert Herbert Titz-emlékdíjban részesült az Entente Florale Europe, nevű szervezet részéről.
Bővebben: Herbert Titz-emlékdíjban részesült a csíksomlyói Mária-kert
Minden hajókormányos és mindenki, aki a vizeket járja, a hajósok, és akik a tengeren dolgoznak, megállnak távol, és így kiáltanak, amikor látják égésének helyét: »Melyik város volt hasonló ehhez a nagy városhoz?« Majd port hintenek fejükre, és sírva és gyászolva így kiáltanak: »Jaj, jaj, az a nagy város, amelynek kincseiből meggazdagodtak mindnyájan, akiknek hajóik voltak a tengeren, az ő kincseiből; és egy óra alatt elpusztult! Örvendezz fölötte ó ég, és ti, szent apostolok és próféták, mert Isten kimondta fölötte az ítéletet értetek!
Hírlevél
Legfrissebb - Képtárak
- Kategória: Kenya
- Kategória: Csaba testvér 60 éves
- Kategória: Medveárvaház a Nagyhagymás hegységben
- Kategória: Tatabánya Déva Gála 2016
- Kategória: Megemlékezés Gyulafehérváron
- Kategória: Páli Szent Vince templomban
- Kategória: Drága Ervin atya nyugodjon békében!
- Kategória: A szeretet dózis
- Kategória: Ditrói gyermekeinkkel
Böjte Csaba ofm gondolata
„Ha van valahol egy gyerek, aki azért sír, hogy vegye már valaki ölbe, ne hagyják egyedül a sötétben, akkor egész biztos, hogy valahol van egy nő is, egy férfi is, aki pedig azért sír, hogy úgy ölbe venne ő is valakit, úgy dédelgetne már ő is valakit. És egész biztosan van valahol egy otthon, amelyik azt szeretné, hogy a pókhálós csendjét fölverje a gyerekkacaj.” (Böjte Csaba: Út a Végtelenbe)
Magnificat donate
Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.
Nap Szentje
Keresés
Belépés
Ablak a végtelenre
Választás
Bővebben...

A következő vádat a bal lator is megfogalmazta a keresztfán: ha igaz, hogy Jézus olyan sok csodát tett életében, miért nem mentette meg önmagát a szenvedéstől?
Bővebben...

Ablak a végtelenre Android-on
Android okostelefonon és tableten is elérhető az Ablak a végtelenre című könyv napi kis adagokban.
Az app letölthető a Google Play-ből.
Play Könyvek
Pillanatkép
- Kategória: Nagyböjti lelkigyakorlat Vácon