Értéket adsz a világnak

b_300_300_16777215_00_images_stories_Csaba_levelek_Vegyes_118602170_1901822069959648_279556290106180654_n.jpgIlyen nagylelkű feleségekre, édesanyákra van szüksége a világnak. Olyanokra, akik nem a férjüknek, gyermeküknek a hibáit vadásszák és veszik számba ítélő bíróként, hanem imádságos szeretetükkel fürdetik, tisztítják, szépítik, építik az ő környezetükben élőket! Miért várnám el, hogy a másik tökéletes legyen, hisz ő is egy marék porból született! Olyan egyszerű a képlet, ha értéket adsz a világnak, a világ értékesebb lesz! Ha férjedbe, családodba szeretetet fektetsz, akkor bízhatsz benne, hogy a társad, gyermeked értékesebbé, drágábbá válik! Mónika hosszú évekig csak befektetett, férje halálos ágyán ért be a sok ima, szenvedés gyümölcse. Sajnos mi türelmetlenek vagyunk, ha nincs azonnali gyümölcs, akkor paljuk a lábunkról a port és dérrel-dúrral megyünk tovább! Legyen Szent Mónika a példaképünk!

12.00 Barangolás szülőföldünkön! Nagyág, Dévától 15 kilométerre egy csodaszép fekvésű bányásztelepülés! Itt több mint 200 tonna aranyat, ezüstöt bányásztak a XVIII-XIX században! E virágzó várost, melyben 1836-tól  Kárpát-medence első bányászati szakképző intézete működött, maga Ferenc József császár is meglátogatta személyesen. 1992-ben még 107 elsőáldozó volt ezen a településen. Ma ennél kevesebben készülnek a közeli választásra, a hivatalos adatok szerint!  Az arany fogyott el a földből, vagy az arany bányászathoz szükséges szakértelem, nem tudom. A bánya csődbe ment és az emberek rendre elköltöztek, meghaltak, és a hajdani virágzó várost benőtte az erdő! A magyar iskolának még a romjai sincsenek meg.... Évekkel ezelőtt zárt be a hét kocsma közül az utolsó. 
A szép római katolikus templom is elindult a várossal együtt a megsemmisülés felé! De jött egy ember, Écsi Károly bányászmérnök, ki társakat gyűjtött maga köré és elkezdték a mentési munkálatokat! A szentmisét a tegnap e templomból közvetítettük! Egy pár ember hite, bizalma megmentette a templomot! Igen, Szent Mónika szellemében, lelkületében ha szeretünk, szolgálunk, akkor nem csak a családunk, de a környezetünk és még az élettelen kövek is meg fognak újulni, szépülni körülöttünk! 
18.00 Szentmise! A gyerekekkel a gyerekekhez Torockóra készülünk, a Kis Szent Teréz tiszteletére szentelt otthonunkba!  Itt szeretnénk imádkozni, Szent Mónika közbenjárását kérve, melyre nagy szeretettel várjuk, hívjuk a testvéreinket!
E szép nyár végi vakációs napot is gyermekeink játékával fejezzük be! Ha orvosa volnék e világnak, napi fél óra vidám játékot írnék a receptre, e föld minden egyes lakója számára!
Szeretettel kívánok szép napot, 
Csaba t.
Képek: Nagyági templom főoltára, a templom felújító Ecsy Károly üknagyapjának a Nagyági Bányász Főiskolában szerzett diplomájával, a nagyági templom, Iskola, plébánia fénykorában, egy aranyrög úgy ahogyan  megtalálták a bányában, Nagyág a plébánia udvaráról!
2020 augusztus 27.
SZENT MÓNIKA
(Tagaste, 332. – Ostia, 387.) Szent Ágoston édesanyja. Mónikát a pogány patriciushoz adták feleségül. Sokat fáradozott azon, hogy férjét is megnyerje Krisztusnak. Hallgatag türelemmel tűrte férje hűtlenségeit és dühkitöréseit, végül meghódította férjét, aki halálos ágyán megkeresztelkedett. Özvegysége éveit Mónika a tevékeny szeretetnek szentelte. Egyetlen napot sem mulasztott el szentmise nélkül. Mikor Ágoston úgy határozott, hogy elszakad édesanyjától és Rómába költözik, Mónika erőszakkal vele akart menni. Egészen a karthagói kikötőig követte fiát, Ágoston azonban becsapta őt és nélküle vitorlázott Róma felé. Bizonyos idő elteltével Mónika követte fiát, de akkor Ágoston már Milánóban élt és Szent Ambrus tanítványa volt. Ágoston itt keresztelkedett meg 387 nagyszombat éjszakáján. A keresztség után elhagyták Milánót, visszavonultak Cassiacumba, majd elhatározták, hogy hazatérnek Afrikába. Mónika még a tengerre szállás előtt megbetegedett és meghalt. Kívánsága szerint Ostiában temették el.
Mónika életének titka az Isteni Bölcsesség, a megtestesült Ige iránti szeretet, amelyet a szent könyvekből szívott magába. Már a szülői házban, Tagastéban szívébe plántálódott az Isten iránti szeretet, nem annyira az édesanyjától, mint egy öreg szolgálótól, aki már Mónika apját is az ölében hordozta, és szent komolysággal, józan, gyakorlati bölcsességgel megáldott lélek volt.
Mikor eladósorba került, Mónikát a még pogány Patriciushoz adták feleségül. Sokat fáradozott azon, hogy férjét megnyerje Krisztusnak, de nem szavakkal, hanem a tettei által hagyta beszélni férjével az Urat. Férje hűtlenségeit és féktelen dühkitöréseit hallgatag türelemmel viselte, s a szeretetnek az a nyelve, amelyben a bölcsesség és a kereszt szeretete nyilvánult meg, végül meghódította a férjét. Patricius élete vége felé katechumen lett, és a halálos ágyán megkeresztelkedett.
Özvegysége éveit Mónika a tevékeny szeretetnek szentelte. Erejét az oltárból merítette: egyetlen napot nem mulasztott el szentmise nélkül, esténként is a templomba sietett az imádság órájában.
Rendíthetetlen hite és erős szeretete mégis főleg Ágostonnal kapcsolatban mutatkozott meg. Nem sokkal azután, hogy a világra hozta, kereszttel jelölte meg az újszülött homlokát és sót tett a szájába, s ezzel -- a kor szokásainak megfelelően -- katechumennak tekintette a fiát. Maga Ágoston is úgy emlékezett erre később, hogy már kora gyermekségében megfogant az Egyház méhében. De e lelki fogantatás és a születés között hosszú évtizedek teltek el, melyek során Mónika sokat gyötrődött érte, s szinte másodszor is, sokkal keservesebb vajúdások közepette mint először, megszülte őt, most már az örök életre. Könnyek között könyörgött a fiáért hosszú évekig, anélkül, hogy Istenbe vetett bizalma megingott volna. Álma és egy püspök szava, aki azt mondta neki: ,,lehetetlen, hogy ennyi könny gyermeke elvesszen'', erősítette meg állhatatosságában, mert ezeket a szavakat úgy fogadta, mintha az égből jöttek volna.
Mikor Ágoston úgy határozott, hogy elszakad édesanyjától és Rómába költözik, hogy ott tanítson, Mónika erőszakkal vele akart menni. Határozott szándéka volt, hogy vagy visszatartja az utazástól, vagy maga is vele megy. Ágostonnak azonban egyelőre elege volt a gondoskodásból, ki akart szabadulni az anyai szárnyak alól. Mónika egészen a karthagói kikötőig követte a fiát, s akkor Ágoston becsapta őt, nélküle vitorlázott el Róma felé. Mónika az egész éjszakát végigimádkozta Szent Ciprián (lásd szeptember 16-án) sírjánál, hogy Isten ne engedje elindulni a fiát, de a hajó Ágostonnal együtt kifutott a kikötőből. Reggel Mónika felfedezte, hogy egyedül maradt, és ,,eszét vesztve a fájdalomtól, jajgatással és sóhajtozásokkal töltötte meg Isten fülét''. Isten az egész éjszaka ismételgetett kérést nem hallgatta meg, hogy a másikat, azt, amelyik sokkal fontosabb volt és Ágoston megtérésére vonatkozott, teljesítse.
Mindenesetre Mónika a karthagói kikötőben mérhetetlen magára hagyottságot érzett, mert mint az anyák általában, ,,sőt, a többi édesanyánál sokkal jobban'' magánál és magának akarta tartani a fiát. Mindabból azonban, amit átszenvedett, megtanulta, hogy Isten kezére bízza a gyermekét, s végül egészen odaajándékozza Istennek.
Bizonyos idő elteltével mégis követte Ágostont, de ő akkor már Milánóban élt és Szent Ambrus tanítványa volt. Mónika egyszerre megérezte, hogy mennyire megragadta és át is formálta a fiát a szent püspök szava. Ezért úgy szerette Ambrust, mint ,,Isten angyalát'', és úgy csüngött az ajkán, mint szomjas ember az élő vizek forrásán. Milánóban kapta meg a választ régi-régi kérésére: 387 nagyszombat éjszakáján Ágoston, annak fia, Deodatus és barátja, Alypius együtt vette fel a keresztséget. Mónika pedig boldogan ünnepelt, és hálát adott Istennek.
A keresztség után elhagyták Milánót, és egy időre valamennyien visszavonultak Cassiacumba, majd elhatározták, hogy hazatérnek Afrikába. Mónika azonban még útközben, mielőtt tengerre szállhattak volna, a kikötővárosban, Ostiában megbetegedett és meghalt. Kívánsága szerint ott, Ostiában temették el.
Ágoston egy imádsággal fejezi be édesanyja történetét: ,,Nyugodjék békében a férjével együtt, aki előtt és aki után nem volt más férje, akinek szolgált, s akiben megtermette a türelem gyümölcsét, mert őt is megnyerte, Uram, neked. Add, hogy mindnyájan, akik ezt olvassák, oltárodnál megemlékezzenek Mónikáról, a te szolgálódról, és vele együtt Patriciusról is, aki egykor az ő férje volt, s kinek testéből, nem tudom hogyan, engem is erre az életre vezéreltél. A jámbor lelkek emlékezzenek meg róluk, akik az én szüleim voltak ebben a mulandó világosságban, s akik most már belőled, az Atyából és a katolikus Anyából a testvéreim, és velem együtt a mennyei Jeruzsálem polgárai, ahová a te néped, a kivonulástól kezdve egész a megérkezésig oly forrón vágyakozik.''
Az ágostonos remeték a 15. században május 5-én ünnepelték Ágoston megtérését, s az előző napot, május 4-ét választották arra, hogy megemlékezzenek Szent Mónikáról, kinek halála dátumát nem ismerjük. 1550 körül a római naptárba is felvették az ünnepet. 1969-ben Szent Agoston ünnepnapja elé, augusztus 27-re helyezték át.
Ez a csodálatos feleség és édesanya ,,ruházata szerint asszony, a hitére nézve férfi volt; olyan biztonság volt benne, amilyet csak az öregség ad meg az embernek; olyan szeretete volt, amilyenre csak egy édesanya képes; s olyan jámborság élt a szívében, amit csak egy keresztény nő hordozhat a szívében'' -- mondja róla Ágoston.
A Vallomásokban elbeszél egy esetet Mónika fiatal korából, valószínűleg úgy, ahogy magától édesanyjától hallotta. Szülei Mónikát gyakran küldték le a pincébe, hogy a nagy amforákból bort hozzon az asztalra. ,,Ő pedig, mielőtt kisebb kancsókba szétöntötte volna a bort, pajkosságból mindig megnyalta a nagy kanna szélét, mert a bor igazában nem ízlett neki. Csakhogy a napról napra ismétlődő játék közben egyre gyakrabban nyelt is a borból, annyira, hogy egyszer csak élvezettel húzott le egy kisebb kancsónyit is. Mikor ezt az egyik öreg szolgáló meglátta, megdorgálta érte. A dorgáló szóra a leány fölényesen odavágott valamit, mire a szolgáló iszákos nőnek bélyegezte. Ettől Mónika magára eszmélt, s a szolgáló szava úgy maradt benne, mint valami nagy tövis, és kigyógyította hibájából.''
Ágoston azt is leírja, milyen volt Mónika mint feleség: ,,Ha a férje hűtlen volt hozzá, nyugodt maradt, soha nem volt közöttük emiatt veszekedés. Azt is tudta, ha a férje haragos, nem szállhat vele szembe sem szóval, sem tettel. Hanem amikor már lecsillapodott a mérge, ha jónak látta, számon kérte a haragjában elkövetett tettet. Sok asszony élt a környéken, akiknek a férje közel sem volt olyan indulatos, mint Patricius, az arcukon mégis gyakran lehetett durva ütések nyomát látni. S ha barátnőjüknek arról panaszkodtak, hogy ez a férjük bűne, akkor Mónika csak annyit mondott, hogy nem, ez a te nyelved bűne. Amikor más asszonyok, akik jól ismerték a férjét, és azon csodálkoztak, miként lehetséges, hogy Mónikát nem veri meg, vagy hogy egy napig sem volt közöttük harag, -- ha valóban jószándékúan kérdezték -- elmondta, hogyan bánik ő a férjével.''
A legtöbb gondot és bánatot három gyermeke közül Ágoston okozta neki. Diákkorában kicsapongó életet élt és a manicheusok szektájához csatlakozott. Akkor a fájdalmában elmerült Mónika álmot látott: egy nagy útjelző oszlop előtt állt, és látta, hogy egy ragyogó ruhába öltözött ifjú közeledik feléje. Derűs mosollyal kérdezte tőle, miért sír. Mónika azt felelte, hogy siratja fiának elveszett lelkét. Az ifjú erre azzal biztatta, hogy ne keseregjen, mert a fia ugyanabban az irányban halad, mint ő. Akkor hirtelen megpillantotta Ágostont ugyanazon az ösvényen. Mónika elmesélte ezt az álmát a fiának, s az úgy értelmezte, hogy anyja meg akarja téríteni a katolikus hitre. Ennek pedig ellene mondott: ,,Ez nem történhet meg, mert az angyal nem azt mondta, hogy én leszek ott, ahol te vagy, hanem hogy te fogsz ugyanoda érkezni, ahova én!'' Miután Ágoston megszökött előle és Rómába utazott, egyszer csak levelet kapott tőle Mónika, melyben arról értesítette, hogy megbetegedett. Azonnal útra kelt, hogy betegségében mellette lehessen. Meg volt róla győződve, hogy ezzel a lépésével Isten akaratát teljesíti. Ezért nem félt akkor sem, amikor a hajó, alighogy elhagyták a kikötőt, félelmetes viharba került. A legénység elbújt a hajó gyomrába, a kapitány pedig megkötöztette magát a fedélzeten, hogy a hullámok le ne sodorják, vagy a hánykódó hajóról bele ne csússzon a vízbe. A villámok cikázó, fehér fényében egyszer csak meglátott maga mellett egy fehér nőalakot. Mónika volt az, aki a hajón lévő összes utas és hajós között egyedül nem félt. Bátorítani akarta a kapitányt, az pedig ezt kiáltotta neki: ,,Ki vagy te?'' Ő visszakiáltotta: ,,Egy anya vagyok, aki a fiához utazik, mert az sokkal nagyobb veszedelemben van, mint ez a vihar.'' ,,Honnan van ehhez bátorságod?'' -- kérdezte a kapitány. ,,Attól, aki ezt a vihart reánk bocsátotta -- hangzott a válasz --, s aki majd ismét elcsitítja a hullámokat, hogy megérkezhessünk Itáliába.'' E szavakkal eltűnt a kapitány szeme elől, aki a vihar elültével nem akarta elhinni, hogy az utasok között lévő Mónika ugyanaz, mint akivel beszélt a viharban.
Édesanyja halálát Ágoston így beszéli el: ,,Akkor hirtelen visszanyerte öntudatát, ránk nézett, akik ott álltunk mellette, reám és a testvéremre, és azt kérdezte tőlünk: ťHol voltam?Ť Amikor látta, hogy a fájdalom teljesen lesújtott minket, így szólt: ťItt temessétek el anyátokatŤ. Én hallgattam és a sírással küszködtem. A testvérem valami olyasmit mondott, hogy ő sokkal szívesebben venné, ha hazai földben nyugodna. Anyánk rám nézett, és mondta: ťNézd csak, mit mond!Ť, majd mindkettőnkhöz intézve szavait, folytatta: ťTemessétek csak el a testet ott, ahol van, és ne legyen miatta semmi gondotok. Csak arra az egyre kérlek titeket, hogy az Úr oltáránál emlékezzetek meg rólam, bárhol lesztek.Ť Mikor ezt kimondta, elhallgatott, és állapota súlyosabbra fordult. Én fogtam le a szemét. Akkor mérhetetlen szomorúság áradt a szívembe, és könnyekben akartam kitörni, de akaratom visszatartotta a könnyeket, és a szemem száraz maradt... Arra is gondoltunk, nem volna illő, hogy hangos jajgatás és zokogás közepette temessük el halottunkat, úgy, ahogy a gonosz halál után az örökre megholtakat szokás siratni, hiszen az ő halála nem volt gonosz, és nem is halt meg örökre. Ennek tiszta élete volt a bizonysága.''
Istenünk, szomorúak vigasztalója, ki Ágoston megtérése által megmutattad, hogy irgalmasan elfogadtad Szent Mónika fiáért ontott könnyeit, közbenjárására kérünk add meg, hogy bűneinket megsirassuk, és kegyelmedből bocsánatot nyerjünk!
www.archiv.katolikus.hu

Hírlevél



HTML formátum?

Joomla Extensions powered by Joobi

Böjte Csaba ofm gondolata

…életünkben nem babra megy, hanem élesben zajlik a játék: ha szíven talál a golyó, elér a szívinfarktus, elgázol az autó, akkor tényleg meghalsz, nincsen újrakezdés. Ha netán lenne lélekvándorlás, egy keresztény ember semmit nem veszít, de az, aki lazán éli az életét, nagyon pórul jár. (Böjte Csaba: Ablak a Végtelenre)

Magnificat donate

Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.

Amount: 

Ma 2020. december 1. kedd, Elza napja van. Holnap Melinda és Vivien napja lesz.

Szentferencalapitvany.org

Keresés

Belépés

Ablak a végtelenre

Vihar

Hiszek a vihar utáni holnapban, mert Isten gyermekei, az emberek nem statikus, ércbe öntött, merev entitások, pillanatnyi vakságuk, hihetetlen kapzsiságuk, egymásra való acsarkodásuk el fog szállni, és lelkük Isten adta szépsége fel fog ragyogni, hisz mindannyian fény felé hajló, igazságot kereső, dinamikusan fejlődő, maréknyi porból született teremtmények vagyunk. Bővebben...

Ablak a végtelenre Android-on

Android okostelefonon és tableten is elérhető az Ablak a végtelenre című könyv napi kis adagokban.
Az app letölthető a Google Play-ből.

Facebook

Twitter

Facebook

Google Plus

YouTube