Evangélium: "Jézus fölemelte szemét, és látta, hogy nagy tömeg jön feléje, így szólt Fülöphöz: „Honnan vegyünk kenyeret, hogy legyen mit enniük?” Ezt pedig azért kérdezte, hogy próbára tegye, mert ő tudta, hogy mit fog tenni. „Kétszáz dénár árú kenyér sem elég nekik, hogy mindenki kapjon valami keveset” – felelte Fülöp. Az egyik tanítvány, András, Simon Péter testvére megszólalt: „Van itt egy fiú, akinél öt kenyér és két hal van, de mi ez ennyinek?” Jézus meghagyta: „Telepítsétek le az embereket!” Sok fű volt azon a helyen. Letelepedtek hát: szám szerint mintegy ötezren voltak csupán a férfiak. Jézus pedig vette a kenyereket, hálát adott, és kiosztotta a letelepedett embereknek; ugyanígy (adott) a halból is, amennyit csak akartak. Amikor pedig jóllaktak, szólt tanítványainak: „Szedjétek össze a maradékot, hogy semmi se vesszen kárba.” Összeszedték, s tizenkét kosarat töltöttek meg az öt árpakenyér maradékából, amit meghagytak azok, akik ettek. "

Jn 6,1-15

A mai evangéliumban azt látjuk, hogy a Tibériás-tó partján a tanítványok számolnak, Jézus pedig cselekszik. Ez az evangélium a mi mindennapi megélhetésünkről, a jövőnkről szól. Három előrevivő gondolat:

1. Isten mindig látja a fényt az alagút végén! Fülöp számol: kétszáz dénár sem elég. A világ ma is így számol: hány gyerekre mennyi fejkvóta jut, mennyi a hiány a költségvetésben? Hány harckocsi, repülő, katona kell a békéhez?  Ha csak a matematikát nézzük, a holnap valóban kilátástalan. A csoda ott kezdődik, ahol a mi emberi logikánk véget ér, de a bizalmunk még kitart.

2. Van az a kevés, ami mindenre elég: András észrevesz egy fiatalt. Öt kenyér és két hal – egy iskolás uzsonnája. Emberileg nézve ez nevetségesen kevés egy ötezres tömegnek. Döbbenjünk rá: Isten nem a semmiből teremt kenyeret, hanem abból amit odaadunk neki. Van egy fiú, aki nem tartja meg magának a tízóraiját. Kell egy közösség, amely összeadja a morzsáit. Ha mi odaadjuk azt a „keveset” amink van, azt a néhány lejt az árva gyerekeknek, egy kis időt egy találkozó szervezésére, az elhaló hangunkat a békéért, akkor Jézus kezében az "elég" lesz, és a csodák földjére lépünk.

3. Szent Ferenc nemcsak hitt a csodákban, hanem ő maga és a ferences rend lett a csoda, a „kenyérszaporítás” máig élő bizonyítéka. Amikor Ferenc elindult Assisibe, senki nem hitte volna, hogy a „bolondos” koldulásból egy világméretű mozgalom lesz. Ferenc nem kenyeret, vagy halat adott Jézus kezébe, hanem a képességeit, az idejét, a tudását, egyszóval a saját életét. Ahogy Jézus apostolai tizenkét kosarat töltöttek meg a maradékkal, úgy a ferences lelkiséghez tartozó testvérek a 800 év alatt folyamatosan megtapasztalják újból és újból, hogy bármilyen nagylelkűen is osszák az adományokat és önmagukat, mindig több marad belőle, mint amennyit odaadtak. A ferences mozgalom a „nagylelkűség” iskolája: mert minél többet adunk oda Isten nevében az embertársainknak, annál több marad nekünk is.

Ma, a híreket látva sokan érezzük magunkat úgy, mint az a fiú Jézus előtt, az öt kenyérrel és két hallal a kezében. Kevés a pénz, kevés a türelem a párbeszédhez, kevés a bizalom a holnaphoz. Kevés, kicsi, gyenge, törékeny vagyok, de azért álljak én is Jézus elé! Ne feledjük, Jézus nem azt kérte a fiútól, hogy lakasson jól ötezer embert. Csak azt kérte: "add nekem az uzsonnádat!" A többi az Ő dolga. Legyünk egy csapatban a gondviselő Istennel. Tegyük oda a közösbe azt a kicsit amink van, és higgyük: Isten nemcsak a múltban tett csodát, hanem ma is képes megajándékozni a világot, nem csak kenyérrel, hanem békével, reménnyel, testvéri szeretettel, egy emberhez méltó jobb világgal.

És még egy utolsó gondolat: „Szedjétek össze a maradékot, hogy semmi se vesszen kárba.” – Vigyázzunk ma minden morzsára: minden jó szóra, minden apró adományra, mert Isten azt akarja, hogy megbecsüljük az ajándékát!! 

Áldott, a csoda lehetőségére nyitott szívet kívánva, 

Csaba t.

Kép: Adél nevelőnő és az ő nevelt lányai ünnepre várva. A gyermekeim számomra az igazi csodák.