Evangélium: „Amikor már közel voltak Jézus szenvedésének és megdicsőülésének napjai, elhatározta, hogy tanítványaival Jeruzsálembe megy. Történt pedig, hogy útközben valaki így szólt hozzá: »Követlek, bárhová mégy.« Jézus így válaszolt: »A rókának van odúja, az ég madarainak fészke, de az Emberfiának nincs hová fejét lehajtania.« Egy másikat Jézus szólított fel: »Kövess engem!« Az így válaszolt: »Uram, engedd meg, hogy előbb elmenjek és eltemessem apámat.« »Hagyd a holtakra, hadd temessék el halottaikat – mondta neki –, te pedig menj, és hirdesd az Isten országát.« Egy harmadik ezt mondta neki: »Uram, követlek téged, de engedd meg, hogy előbb elbúcsúzzam a családomtól.« Jézus így válaszolt: »Aki kezét az eke szarvára tette, és mégis hátratekint, nem alkalmas az Isten országára.«”

Lk 9,57-62

Jézus nagy kalandra hívja az apostolait és a tanítványait, de ugyanezt a hívást intézi Szent Ferenchez és ma hozzánk is! A megszólítás Assisi városfalain kívül, az omladozó San Damiano-kápolnában történt 1205 őszén. Amint azt Celanói Tamás írja Szent Ferenc életrajzában, de Szent Bonaventura a Legenda Maior (Nagyobb legenda) című művében, valamint a Három Társág Legendája (Legenda trium sociorum) is hasonló szavakkal írja le ezt az eseményt.

1205 őszén Ferenc a lelki útkeresés fázisában járt, és gyakran vonult vissza magányos helyekre imádkozni. Egyik nap betért ebbe a romos, elhanyagolt kis templomba, és ott térdelt a falon függő, bizánci stílusú festett feszület előtt. A hiteles források szerint, miközben Ferenc könnyek között és elmélyülten imádkozott, a feszületen lévő Krisztus ajkai elmozdultak, és egy jól hallható, szelíd hangon háromszor szólította meg őt:

„Ferenc, nem látod, hogy házam összedőlőben van? Menj tehát, és javítsd meg nekem!” („Francesco, va' e ripara la mia casa che, come vedi, è tutta in rovina!”)

Ferencet mély megrendültség és félelemmel vegyes öröm töltötte el; Isten jelenlétének közvetlen tapasztalata átjárta a lelkét.

Kezdetben Ferenc szó szerint értelmezte e kérést. Azonnal munkához látott: eladta apja posztóit és lovát, a pénzt a San Damiano-i papnak ajánlotta fel, majd saját kezűleg kezdte hordani a köveket, hogy fizikailag újjáépítse a San Damiano-, majd a Portiuncula- és a Szent Péter-kápolnát. Később ébredt rá arra, hogy Krisztus nem csupán a kőből épült kis kápolnára gondolt, hanem az egész Anyaszentegyházra, amely abban a korban erkölcsileg, lelki megújulásban és Krisztus-követésben valóban súlyos válságban és „omladozóban” volt.

A felismerést tettek követték: társaival elindult hirdetni az evangéliumot, s Krisztus Urunk gyógyító, vigasztaló örömhírét még keletre a szultánhoz is elvitte! Utolsó leheletével is Istent dicsőítette, sőt az egész világot és a teremtményeket is erre bátorította és kérte híres költeményében,  a Naphimnuszban. 

Házi feladat: Minket is hív Krisztus, hogy legyünk az Evangélium hirdetői a családban, az iskolában és a munkahelyünkön! Osszunk meg legalább egy vallásos tartalmat a közösségi médián keresztül! Légy te is Krisztus bátor követője!

Szeretettel,

Csaba t.

kép. San Damiano-kápolna keresztjének a másolata