Advent huszonegyedik napja: Imádság és akaraterő!

b_300_300_16777215_00_images_stories_DSC_5446.jpgA mi Urunk Istenünk elénk állítja az akaratos gyerekeket, akik az apostolok rosszalló csitítására sem hagyták abba a pihenő Jézus ajtaján való zörgetést, kopogtatást. Mesterünk, tanítványait megintve ezt mondja: „Hadd jöjjenek ide hozzám a kisgyermekek! Ne akadályozzátok meg őket ebben! Mert azoké Isten országa, akik olyanok, mint ezek a gyermekek. Márk 10, 14


Nagy Szent Teréz is kihangsúlyozza az imádsággal kapcsolatosan az emberi akarat fontosságát! "...a lélek magába száll s bezárva maga mögött a kaput, hogy ne hallja a világ zaját, ebben a belső paradicsomában egyedül akar lenni Istennel. Szándékosan mondom, hogy ,,akar lenni''!"
Az akaraterőnk akárcsak testünk, szellemünk, egyszóval mindenünk, Isten drága ajándéka. Azért kaptuk, hogy azt fejlesszük, kibontakoztassuk és használjuk! A keresztény ember nem bújhat a nyugalmas semmittevés falai közé, az alázatosságra való hivatkozással! Nem, mert a mi Urunk Jézus Krisztus világosan megmondta, hogy az erőszakosoké a mennyek országa! Jézus maga dicséri meg az imádságában kitartó özvegyasszonyt, aki az ő jussát fel nem adva zörget az igazságtalan bíró ajtaján! A mennyek országa és annak nagy királya, a jó Isten a mi drága örökségünk, amit Jézus Krisztus megígért nekünk! Az aszketikus, misztikus élet után vágyódnunk kell, tudatosítanunk kell magunkban, hogy lelkünk mélyén mi a célunk, és mind a fuldokló az életet jelentő biztonságért, nekünk is lélek-vesztve küzdenünk kell Istenünkért!
Gondolom, hogy aki e csodálatos könyv tanulmányozásában idáig eljutott, az tisztában van azzal, hogy minden mi körülvesz, Isten áldása, ajándéka, és ezt átelmélkedve eljutott arra a felismerésre, hogy neki már nem a szép ajándék kell, hanem maga az áldott ajándékosztó! Bármennyire is szép édesanyám drága karácsonyi ajándéka, annál biztosabb, hogy sokkal drágább az ajándékosztó édesanya! És ha ez így van, akkor mennyivel inkább igaz, hogy Isten minden ajándéka, legyenek azok bármennyire is csodálatosak, szépek, szentek, hasznosak, soha nem fognak felérni magával az ajándékot osztó Teremtő Istenünkkel! A lelked testvérem, a jó Istent keresve ezért bátran kiáltson fel: "Ne bújj el Urunk áldott teremtményeid, csodálatos kegyelmeid mögé, mert mi Téged akarunk, rád vágyik a mi lelkünk! Olyan szép mindaz amit adsz, de mi most már nem a gyermekeiden, hasznos tárgyakon megvillanó szépséged, jóságod, bölcsességed csillogását keressük, hanem Téged! Urunk miért érnénk be bármivel amit te adhatsz, ha mi az evangéliumi gyerekek példájára a te drága öledbe szeretnénk ülni, azt szeretnénk, hogy Szent Fölséged foglalkozzon velünk, hogy te magadhoz ölelve áldjál meg bennünket! Mi nem kértük, hogy megteremts bennünket, tudjuk, hogy kicsik, gyámoltalanok vagyunk, de Te jól tudod, hogy a tieid vagyunk, szeretnénk veled lenni, szeretnénk ha gyöngéd jósággal megérintenél, ha atyai szeretettel, szigorral elkezdenél szépen formálni, vezetni, nevelni! Kérünk ne hátrálj meg még akkor sem, ha dacosan, makrancosan megvessük lábainkat, mert mi nem vagyunk rosszak, csak kicsik, buták, sokszor félünk, sebezhetőnek érezzük magunkat a Te végtelenül tiszta, ragyogó színed előtt, s ezért torpanunk meg el-el kószálva gyakran!"
Zarándokló kedves testvérem, szeretettel kérlek, hogy az örök élet útján imádkozva, ne add fel a drága célodat, az egyetlent, mit ha nem érünk el, csak kosza vánszorgás lesz puszta létünk! Hidd el tanító mesterünknek, Nagy Szent Teréznek, hogy ha kitartunk az imádság útján, ha nem ijedezünk attól, hogy elöljáróink, társaink, a világ mit gondol, mit mond rólunk, ha a gyermekek példájára akaratosan zörgetünk, akkor részünk lesz azokban a csodálatos lelki kegyelmekben, Krisztussal való élő személyes találkozásokban, melyekről e könyv hátralevő részeiben olvashatunk! Hidd el, jobbat nem tehetsz, mind, hogy erős akarattal kitartasz az imádságban, mert ezek az áldott, bensőséges kegyelmek, személyes találkozások nem csak nekünk adnak, ki nem mondható boldogságot, hanem megtisztulva, megerősödve, Istenünk csodás ajándékainak fáradhatatlan osztóivá válunk, élő vizek csatornájává, melyen keresztül kiszáradt földünkre áradhat a béke, az áldás!
Zarándok társad,
Csaba t.
XXIX. fejezet:   Az összeszedettség imájának megszerzése. Ne törôdjünk elöljáróink szeretetével!
Folytatólag beszél az összeszedettség imája megszerzésének eszközeirôl s arról, hogy semmit se adjunk arra, vajon szeretnek-e bennünket az elöljáróink, vagy sem.
Az Isten szerelméért, leányaim, ne jusson soha eszetekbe elöljáróitok kegyét hajhászni. Tegye meg mindegyik a kötelességét és ha az elöljárónál nem is találna elismerésre, legyen nyugodt afelôl, hogy majd megbecsüli és megjutalmazza ôt az Úr. Végre is nem azért léptünk a rendbe, hogy még ebben az életben kapjuk meg a jutalmunkat. Járjon az eszünk mindig az örökké tartó dolgokon, az itteniekre pedig ne adjunk semmit, mert hiszen rendesen még ezen élet végéig sem tartanak el. Ma az elöljáró az egyik felé hajlik, holnap pedig, ha bennetek lát egy erénnyel többet, nektek fog kedvezni. De ha nem teszi, az sem számít. Ne engedjétek be a fejetekbe az ilyen gondolatokat, mert az ilyesmi kezdetben csekélység ugyan, de idôvel nagyon is megzavarhatja az ember lelki nyugalmát. Végezzetek velük röviden; azzal, hogy nem ez a föld a ti hazátok s hogy mindennek hamarosan vége szakad.
Megjegyzendô azonban, hogy nem ez az igazán nemes lelkû és tökéletes emberhez illô felfogás. Sokkal jobb azt kívánni, hogy a kegyvesztettség maradjon tartós és szívesen venni a mellôzést és a rossz bánásmódot az Úr kedvéért, aki bennetek lakozik. Tekintsetek bele bensôtökbe és kutassatok ott s mint mondom, ott meg fogjátok találni a ti Mestereteket, aki nem fog benneteket elhagyni. S minél kevesebb külsô vigasztalásban lesz részetek, Ô annál gyöngédebb lesz veletek szemben. Ô végtelenül jószívû és ha valakit az emberek szomorítanak és mellôznek, nem hagyja magára, föltéve, hogy az illetô kizárólag Ôbelé veti bizalmát. Dávid király is azt mondja, hogy az Úr a szorongatottakkal tart.1 Ezt vagy elhiszitek, vagy nem: ha pedig elhiszitek, akkor mit búsultok?
Ó én jó Uram, ha igazán ismernénk Téged, nem vennénk a szívünkre ilyen dolgot. Hiszen Te olyan bôkezû vagy azokkal szemben, akik teljesen Reád bízzák magukat. Higgyétek, barátaim, nagy dolog belátni ezt az igazságot, mert ez érteti meg velünk, hogy milyen hazugság minden földi kegy, ha az csak némileg is visszatartja a lelkünket a magába szállástól. Uram segíts, ki tudná ezt veletek amúgy igazában megértetni?! Sajnos, én nem vagyok erre képes, mert bár jobban be kellene látnom, mint bárki másnak, még mindig nem értem úgy, amint értenem kellene.
Azonban térjünk vissza tárgyunkhoz. Szeretném megértetni veletek, miképpen lehetséges, hogy a szenteknek az a serege, amely ott van, lelkünk Lakója, a Szentek Szentje körül, nem zavarja az Ô és jegyesének bizalmas együttlétét, olyankor, amidôn a lélek magába száll s bezárva maga mögött a kaput, hogy ne hallja a világ zaját, ebben a belsô paradicsomában egyedül akar lenni Istennel.
Szándékosan mondom, hogy ,,akar lenni'', mert jegyezzétek meg, ez a dolog egyáltalában nem természetfölötti,2 hanem a mi akaratunktól is függ s meg tudjuk tenni Isten kegyelmével, (mert hiszen enélkül semmire sem vagyunk képesek, még arra sem, hogy valami üdvöset gondoljunk.) Mert ebben az imában még nem hallgatnak el a lelki tehetségek, hanem csak bezárkóznak. Ezt sokféleképpen el lehet érni, amint ez könyvekben is meg van írva. Úgy például, hogy elvonjuk gondolatainkat minden mástól és bensôleg teljesen Istenbe merülünk. Vagy pedig egyéb foglalkozásaink közepette, ha csak egy pillanatra is, magunkba szállunk. Mindig nagy hasznunkra van, ha rágondolunk arra a jó Barátra, aki bensônkben lakik.
Én csak azt akarom itt hangsúlyozni, hogy ne felejtsük el, kivel van dolgunk és kivel beszélünk s ne fordítsunk neki hátat. Mert ezt tesszük s nem mást, ha imádság közben ezerféle haszontalanságra gondolunk. Az egész baj abból származik, hogy nem értjük meg, mily közel van hozzánk. Azt hisszük, messze van, és pedig messze fönt az égben s ott kell keresnünk Ôt. Mert hogyan is volna lehetséges nem nézni egy olyan arcot, mint a Tied, Uram, ha egyszer oly közel vagy hozzánk? Hiszen, ha az emberekkel beszélgetünk s ôk nem néznek reánk, mindjárt azt hisszük, hogy nem hallják, amit mondunk. Mi pedig behunynánk szemünket és nem néznénk, vajon reánk tekintesz-e? Hogyan tudhatjuk akkor, vajon meghallottad-e, amit mondtunk? Csak azt óhajtottam tehát megmagyarázni, miképpen kell az értelmünket hozzászoktatnunk ahhoz, hogy könnyedén tudjon elcsendesülni s megértse, mit beszél és kivel beszél, vagyis, hogy e célból ezeket a mi külsô érzékeinket be kell vonnunk és önmagunkban foglalkoztatnunk.3 Mert hiszen az ég Ura és vele az egész mennyország mibennünk van. Egy szóval, élvezzük állandóan azt a tudatot, hogy nem kell fölemelnünk a hangunkat, ha hozzá akarunk beszélni. Ô Szent Felsége maga fogja velünk éreztetni, hogy jelen van. Így azután az ajakimát is nagyon nyugodtan végezzük s kevesebb fáradságunkba kerül. Mert ha egyszer megszoktuk, hogy ennek a mi Urunknak közelében tartózkodjunk, még puszta jelekkel is meg tudjuk magunkat vele értetni. Ha tehát sokszor kellene elmondanunk a Miatyánkot, már az elsônél teljesen meg fog bennünket érteni (mert Ô nagyon szívesen kész arra, hogy megkönnyítse a fáradságunkat) s ha csak egyszer mondanánk is el egy óra alatt, úgy is jól van. Mert tudjuk azt, hogy vele vagyunk, tudjuk, hogy mit kérünk, tudjuk, hogy mily készörömest teljesíti kívánságunkat, tudjuk, hogy mily szívesen idôzik a mi társaságunkban. Ô nem szereti, ha nagy fejtöréssel kieszelt hosszú beszédeket intézünk hozzá.
Legyen oly kegyes az Úr és tanítsa meg erre az imádkozási módra közületek mindazokat, akik azt nem ismernék. Ami engem illet, megvallom, hogy mindaddig nem tudtam, mit jelent élvezettel imádkozni, amíg csak az Úr rá nem vezetett erre a módszerre. Ez az összeszedettségi ima mindig igen nagy haszonnal járt a lelkemre nézve, azért is beszéltem róla itt ilyen hosszasan.
Most azonban hadd fejezem be azzal, hogy ha valaki meg akarja tanulni -- mert, mint mondom, a dolog mitôlünk függ -- semmi fáradságot sem kímélve szoktassa magát a mondottakhoz. Lassankint majd teljesen úrrá lesz önmaga fölött s ahelyett, hogy elvesztegetné erejét, azt teljesen a maga hasznára fordítja, amennyiben belsô érzékeit is foglalkoztatja. Ha beszél, gondoljon arra, hogy van valakije, akivel a bensejében társaloghat, ha más beszédét hallgatja, jusson eszébe, hogy hallgathat valakit, aki sokkal közelebbrôl beszél hozzá. Egy szóval, ne felejtse el soha, hogy csak akarnia kell és sohasem lesz megfosztva ettôl a társaságtól. Ha pedig hosszabb ideig magára hagyta volna mennyei Atyját, akkor bánja ezt meg, mert hiszen annyira reá szorul.
Ha megteheti, tegye ezt meg naponkint sokszor, ha nem teheti, tegye meg kevesebbszer, de aszerint, hogy gyakran vagy ritkábban szokta-e megtenni, a haszna is nagyobb vagy kisebb lesz.
Ha az ember egyszer megkapta az Úrtól ezt a kegyelmet, semmi kincsért sem adná oda. Mivel azonban az ember semmit sem tanul meg némi kis fáradság nélkül, az Isten szerelméért, nôvéreim, ne sajnáljátok azt az igyekezetet, amit erre fordítotok. Biztosítlak, ha kitartók vagytok, Isten kegyelmével egy esztendô, sôt talán egy félév alatt is, meg fogjátok azt szerezni. Gondoljátok meg, mily csekélység ez az idô akkora haszonhoz képest. De meg azután ezzel jó alapot is raktok le s arra az esetre, ha az Úrnak magasabb szándékai volnának veletek, tekintve, hogy ilymódon Önmagához oly közel talál benneteket, lesz mire építenie. Adja Ô Szent Felsége, hogy soha se távozzunk el az Ô jelenlétébôl. Amen.4
Lábjegyzet
1 Vele vagyok a szorongatásban. Zsolt 90,15
2 Azt akarja mondani, hogy nem misztikus, vagyis nem tételez föl rendkívüli kegyelmet.
3 Ha behunyjuk a szemünket és mintegy befelé tekintve, saját lelkünkben szemléljük az Urat, akkor csakugyan bizonyos értelemben bevonjuk és önmagunkban foglalkoztatjuk a látás érzékét.
4 Az Isten-jelenlétnek -- amint ma nevezzük -- itt leírt gyakorlata egyik állandó áhítat gyakorlata a sarutlan kármelita rendnek. A noviciátus elsô napjától kezdve halála percéig ezt kell gyakorolnia minden kármelitának, és pedig gyakorolnia szünet nélkül.

Böjte Csaba ofm gondolata

Hisszük és valljuk, hogy akik nem találkoztak Jézus Krisztussal olyan módon, hogy az evangéliumot hitelt érdemlően hirdették nekik, emiatt nem hisznek Benne, vagy más valláshoz ragaszkodnak, azok lelkiismeretük mélyén szembesülhetnek Ővele, és dönthetnek a szeretet mellett, a jóság, az irgalmasság útján járhatnak. (Böjte Csaba: Ablak a Végtelenre)

Magnificat donate

Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.

Amount: 

Ma 2020. október 27. kedd, Szabina napja van. Holnap Simon és Szimonetta napja lesz.

Szentferencalapitvany.org

Nap Szentje

Keresés

Belépés

Ablak a végtelenre

Ádám és Éva története

Ádám és Éva története egy példázat, amely arról beszél, hogy az embernek Isten felkínálta az egész mennyországot. Milyen más lenne az emberiség élete, ha a szeretet mellett döntöttek volna, bíztak volna Benne, ha nem „piszkáltak volna bele” a Paradicsomba.
Bővebben...

Ablak a végtelenre Android-on

Android okostelefonon és tableten is elérhető az Ablak a végtelenre című könyv napi kis adagokban.
Az app letölthető a Google Play-ből.

Pillanatkép

Facebook

Twitter

Facebook

Google Plus

YouTube