Jöjjön el a Te országod!

Kolostorunk halottakat is felrázó, erélyes kapucsengője ugrasztott ki a karácsony előtti fagyos hajnalon az ágyból. Többé-kevésbé leplezett belső feszültséggel nyitottam ajtót, majd tátottam el a számat a talpig tiroli népviseletbe öltözött idős néni láttán. Csodaszép ruha, mindenegyes darabján érződött a gondos kezek munkája.

A közel nyolcvanéves nénin látszott, hogy nagy gonddal öltözött fel, mint aki igen-igen nagy ünnepre készül. Álltam, mint aki előtt hirtelen felgördül a mesék világának színpompás függönye, és láthatóvá válik a csodák birodalma. A néniből, kortól, küzdelmektől érett arcából, csodaszép népviseletbe öltözött szikár alakjából áradt a fény, a békeség és a méltóság. Megszólalt: „Ez a ferences gyermekotthon?”


Akadozó válaszomra elmondta, hogy Ausztriából jön, hogy a világháborúban valahol a mi vidékünkön ölték meg a férjét, akinek az elvesztése neki és gyermekeinek életre szóló hatalmas tragédiát jelentett. Elmondta, hogy a fájdalom miatt sohasem tudott Erdélyre jósszívvel gondolni, de most, idős korára szeretné ezt a földet is szeretni, mely férjének végső nyughelyet adott. Szívből jövő kiengesztelődésének a jele, hogy elhozta nagy családja minden egyes tagjának ajándékát, és szeretné átadni azoknak a bajba jutott gyermekeknek, akiknek nagyszülei talán látták, talán részük is volt férje halálában.


Megilletődve, néma csendben behordtuk a Mercedesből és utánfutójából előkerülő ajándékokat. Újból és újból csodálattal néztem az idős nénit, ahogy a karácsonyfa alatt rendezgette a sok-sok ajándékot. Sohase járt Kelet-Európában. Nem ismeri a nyelvünket. Egyedül, a síkos úton több ezer kilométert vezetett, sok-sok csomaggal megrakott utánfutós autóval, még egy dörzsölt csempész számára is alig átjárható határokon jött keresztül, mert az ötven éve hurcolt terhet le akarta rakni, mert megbocsátott. Mert karácsony van, mert ki akar lépni a múlt hínárjából, és maga is szeretné önön tégláját beleépíteni az egységes Európa épülő otthonába. Csodálattal szemléltem a végtelen Isten szép vonásait ezen a törékeny asszonyon.


Elrendeztük a finomságokat, a játékokat, a karácsonyfa-díszeket, a szépen becsomagolt ajándékokat. A nénit marasztaltam: „Mindjárt fölkelnek a gyermekek, várjon, s gyönyörködjék gyermekeink örömében, ő a szülő anyja az örömnek, örvendjen a szülöttjének.” Próbáltam kínálni étellel, itallal, puha ággyal. Szelíden mosolygott, megnézte a még alvó gyermekeinket, és azt mondta: „Míg vártam a határnál, aludtam. Nem vagyok éhes, szeretnék minél hamarább hazaérni, szeretném szeretteimnek elmondani, hogy milyen aranyos gyermekek élnek ott, ahol az ő nagypapjuk ismeretlen sírban nyugszik.


Csak álltam a kolostor előtt megilletődve, s a néni a porka hóban elindult Tirol felé. Még a nevét is elfelejtettem megkérdezni. A meséből jött jó tündér elment, de éreztem, hogy szívem legmélyebb zugaiból is kiseperte mindazt, amit évtizedeken keresztül belém sulykoltak a kommunista iskolák padjaiban a labancokról, fasizmusról, gyűlöletről.


A néni arcában megláttam a holnapot. Azt az Európát, amely hazám lehetne. Amelyben otthonra találhat a nagyhatalmak döntésétől hazátlanná vált erdélyi magyar kisebbség is. Európa hazám, hazánk lehet, melyben immár nem hátrafordulva, a múlt ezerszer összetört cserepei közt vájkálva élünk, hanem csodaszép mozaikot rakogatva, Isten álmát álmodva, valóra váltva mindazt, amit nap, mint nap kérünk az Úr imájában, mit Jézus Krisztus így fogalmazott meg végtelen tömörséggel: „Jöjjön el a Te országod”.


Érzem, hogy a néni őszinte kiengesztelődése, jósága engem is mozgásba hoz. A kiengesztelődés jelképes ajándékaival jó lenne elmenni a Don-kanyarba. Azokba a városokba, falvakba, ahol magyar katonák fegyverei is ropogtak. Milyen jó lenne, ha az őszinte kiengesztelődést szolgáló zarándoklat az egész világon elindulna. Mindnyájunknak lenne hova mennünk, s mindnyájunknak lenne nagyon sok vendége is.


Nem elég az államfők tisztelgése, az ismeretlen katonák sírja előtt. Akkor lesz kezünk, erőnk, imánk a holnapra, ha a múltból magunkkal hurcolt koloncokat, irtózatos sebeket örökre lerázva, bízva a szeretet és a jóság világot formáló erejében elindulunk, hogy tudatosan építsük Isten országát. Hinnünk kell, hogy van egy olyan politikai megoldás, mely egyetlen népnek, nemzeti kisebbségnek sem zsákutca.


Hinni szeretnék abban, hogy a tizenkét csillag az egységes Európa szimbóluma, valóban a Szép Szeretet anyjának, Mária Édesanyánknak a koronája, Szent Fia épülő országának előképe.



Déva, 2002-12-26
Csaba t.

(Translated by Zsuzsa Horváth)

Hírlevél



HTML formátum?

Joomla Extensions powered by Joobi

Böjte Csaba ofm gondolata

Minden, ami létezik ezen a földön, egymásra találásból születik. A napfény rátalál a vízpárára és felemeli magával az égbe. Az egész emberi test egy hatalmas összetartozás, szolidaritás: sejtjeink, szerveink egymást kölcsönösen segítve létben tartják egymást. A férfi és a nő egymásra találásából, szeretetben való összeforrásából születik a gyermek. A bűn a másiktól való tudatos elfordulás következménye. (Böjte Csaba: Ablak a Végtelenre)

Magnificat donate

Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.

Amount: 

Ma 2020. szeptember 26. szombat, Jusztina napja van. Holnap Adalbert napja lesz.

Szentferencalapitvany.org

Keresés

Belépés

Ablak a végtelenre

„Jöjj, és kövess engem!”

Jézus nem ültette le szépen maga köré az írástudókat – mondván: „a szó elszáll, az írásmegmarad” –, hogy lediktáljon nekik egy „projektet”, pontos menetrendet az Ő követéséhez.
Bővebben...

Ablak a végtelenre Android-on

Android okostelefonon és tableten is elérhető az Ablak a végtelenre című könyv napi kis adagokban.
Az app letölthető a Google Play-ből.

Pillanatkép

Facebook

Twitter

Facebook

Google Plus

YouTube