Istennek hála ez a közösség ma is él

b_300_300_16777215_00_images_stories_Csaba_levelek_Vegyes_117270693_1879399222201933_7670513129745256532_n.jpgA kilencvenes évek elején – még Dévára kerülésem előtt – hozott össze a gondviselés sok-sok nagyszerű fiatallal. Mint ifjúsági lelkész, lelkigyakorlatokat, hittan órákat, táborokat szerveztünk közösen. Akkoriban, a kommunizmus bukása után óriási eufória volt mindnyájunkban. Úgy érzetük, hogy Isten országa karnyújtásnyira van. Ebből a lelkesedésből született a dévai otthon is, és mindaz, ami kinőtt a Szent Ferenc Alapítvány tevékenységéből. De amire a legbüszkébb vagyok, hogy ebből a tiszta Istenkeresésből, sok-sok egészséges, szép család, és nagyon sok aranyos kis gyermek született. Nem ritka a 3-4 gyerekes kistestvér család.  

Azokat az éveket a szívből jövő imádság, a jókedv, a derű, s talán valami nagyon tiszta naivság lengte be. Így, visszagondolva, számomra nagyon sokat, hatalmas erőt jelent ez a közös indulás. Rengeteget beszélgettünk, álmodoztunk közösen. Ezek a fiatalok nekimentek a legkényesebb teológiai kérdéseknek is, semmi nem volt számukra magától érthető, és soha nem érték be olcsó magyarázkodással. Kérdéseikre, kínzó félelmeikre keresett válaszaim sokszor térdre kényszeríttettek, de ebből az őszinte vívódásból született meg az az élő hit, amely ma is összetartja ezt a szép nagy lelki családot.   
Istennek hála ez a közösség ma is él. Mint minden évben, most is, augusztus elején Szerteszben, a főegyházmegye Szent Gellértről elnevezett lelkigyakorlatos házában megtartottuk az éves lelkigyakorlatos táborunkat
Isten áldása legyen továbbra is ezen a nagyra nőtt élő közösségen, az élő hit és a remény vezesse őket. Nyomukban nyíljon szeretet, béke és élet.  
Kisebb Testvéri Szeretettel,
 Csaba t.

Hírlevél



HTML formátum?

Joomla Extensions powered by Joobi

Böjte Csaba ofm gondolata

El tudom képzelni, hogy az emberiség nagy fájáról ágak fognak letörni és pusztulnak el – törtek le eddig is a történelem folyamán –, de valamilyen módon ez a szent törzs kihajt. Isten munkálkodik. (Böjte Csaba: Ablak a Végtelenre)

Magnificat donate

Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.

Amount: 

Ma 2020. szeptember 28. hétfő, Vencel napja van. Holnap Mihály napja lesz.

Szentferencalapitvany.org

Keresés

Belépés

Ablak a végtelenre

A Szűzanya...

A Szűzanya nem hatalmas prédikációkkal nőtt fel oda, hogy a Mennyek Királynéja legyen.
Bővebben...

Ablak a végtelenre Android-on

Android okostelefonon és tableten is elérhető az Ablak a végtelenre című könyv napi kis adagokban.
Az app letölthető a Google Play-ből.

Pillanatkép

Facebook

Twitter

Facebook

Google Plus

YouTube