A megdicsőült világ

nov28.jpgEnnek a csodaszép világnak a kiteljesedése lesz, amikor kész az alkotás. A teremtés kezdetén az Isten azt mondta, hogy: „Legyetek termékenyek, szaporodjatok, töltsétek be a földet, és vonjátok uralmatok alá.” [Ter 1,28] Az emberi munka, erőfeszítés gyümölcse lesz a világvége.

A Miatyánkban imádkozzuk, hogy jöjjön el Isten országa, uralma a Földön: a világvége és Isten országának eljövetele, istengyermeki méltóságunk kiteljesedése egybeesik majd.

A vasércet az ősember kipiszkálta a földből és elkészítette belőle az első baltáját. Ehhez képest egy lökhajtásos repülőgép vagy egy Doxa óra mennyivel fejlettebb: mennyi finomság, kecsesség, tudás, átgondoltság van benne. Hiszem, hogy nem ez a „plafon”, van tovább. Milyen szédületes távlatok vannak még előttünk. Ha olvasunk a mai orvostudomány hatalmas lépteiről, szinte eláll a lélegzetünk, hogy valóban lehetséges ennyi bajnak a gyökerét megtalálni és meggyógyítani. Ha kezünkbe veszünk egy mobiltelefont, le tudjuk fényképezni a kedvesünket, és pillanatok alatt elküldhetjük messzi idegenben lévő barátainknak.

Biztosan mondhatom, hogy még nem értünk el a határokig. Isten teremtéskor adott parancsát még nem pipálta ki az emberiség, még nem mondhatjuk: „Hoppá, végeztünk, leállhatunk, süttethetjük a hasunkat a nappal.”

A megdicsőült világ a mi világunk lesz, amelyik leveti magáról a szennyet, a sebzettséget, s megtisztultan, ragyogva otthont ad mindannyiunknak.

Hírlevél



HTML formátum?

Joomla Extensions powered by Joobi

Böjte Csaba ofm gondolata

„Nem elég a tudás. Mindent tudhatunk Istenről, a szeretetről, de ha nem kelünk útra, ha nem lépünk a szeretet útjára többet akaró, vágytól vezérelt szívvel, elveszünk. Mit jelent ma úton lenni? Se én, sem más nem látja az egész utat, de mindig felsejlik a következő lépés körvonala.” (Böjte Csaba: Út a Végtelenbe)

Magnificat donate

Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.

Amount: 

Ma 2024. március 28. csütörtök, Gedeon és Johanna napja van. Holnap Auguszta napja lesz.

Szentferencalapitvany.org

Nap Szentje

Keresés

Belépés

Ablak a végtelenre

Isten természetéről nagyon sokat árul el

Karácsony estéjén a pásztorok, majd a napkeleti bölcsek ugyanolyan gyereket láttak, mint bárki más, de hitükkel át tudták ölelni az Istent.
Bővebben...

Ablak a végtelenre Android-on

Android okostelefonon és tableten is elérhető az Ablak a végtelenre című könyv napi kis adagokban.
Az app letölthető a Google Play-ből.

Pillanatkép

Facebook

Twitter

Facebook

Google Plus

YouTube