A legérdekesebb kaland, amire a világnak szüksége van

ImageA Szentatya a római nagyszemináriumban

Az ajándék, hogy Isten fogadott fiai lehettek, megvilágította életeteket" – a Szentatya ezekkel a szavakkal fordult pénteken este római nagyszemináriumban tanuló papnövendékekhez. A közösen elimádkozott vesperás után Benedek pápa a szeminárium közösségével vacsorázott.

 

 

 

Nagyszerű küldetésre hívja az Úr a papnövendékeket: legyenek Krisztus apostolai, Isten emberei, hiszen ezt várják az emberek – ez volt a pápa homíliájának központi gondolata. „A Szentlélek tesz figyelmessé benneteket erre a mély valóságra, amelyet megszerettet veletek. Mindez csak nagy bizalom forrása lehet, hiszen a kapott ajándék csodálattal és belső örömmel tölt el" – mondta XVI. Benedek. Még ha úgy is tűnik, hogy a papi élet nem vonzó az emberek többsége számára, valójában ez a legérdekesebb kaland, amire a világnak szüksége van: megmutatni és jelenvalóvá tenni az élet teljességét, amire mindenki vágyik. Nagyon igényes vállalkozásról van szó: nem is lehetne ez másként, hiszen a pap arra hivatott, hogy Jézust utánozza, aki „nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon és váltságul odaadja életét sokakért" (Mt 20,28).

Vatikáni Rádió/Magyar Kurír