"A Szentlélek leszáll rátok, erőben részesültök és tanúságot tesztek rólam"

Nagy várakozással tekintek a napokra, amelyeket veletek töltök majd – kezdi üzenetét a pápa. Különösen várom az imaalkalmakat és az elmélkedéseket a világ minden részéről érkező fiatalokkal.

Majd nagyra becsülését fejezi ki az ausztrál kormánynak, a szervezőknek, a pénzügyi támogatóknak és a fiataloknak. XVI. Benedek imádkozik azokért a fiatalokért, akik nagy áldozatokat hoztak a részvétel érdekében, hogy bőségesen megtérüljön erőfeszítésük.
Majd a Szentatya az Ifjúsági Világtalálkozó mottójára utalva felhívta a figyelmet, hogy a mai világnak a Szentlélek új kiáradására van szüksége. Meggyőződése szerint a fiatalok arra kaptak meghívást, hogy a Szentlélek általi megújulás eszközei legyenek. Közvetítsék társaiknak azt az örömet, amelyet átéltek Krisztus megismerésében és követésében. Osszák meg velük a szeretetet, amelyet a Szentlélek öntött szívükbe úgy, hogy ők is elteljenek reménnyel és hálával mindazért, amit Istentől, Mennyei Atyánktól kaptak.
Ezután XVI. Benedek hangsúlyozta, hogy a fiatalok számára hiányzik ma a remény. Látják a szegénységet, igazságtalanságokat, az emberi kapzsiság okozta természeti károkat és megoldást, választ keresnek. A Szentlélek mutatja meg az utat, amely az élethez, a szeretethez és az igazsághoz vezet. A Szentlélek irányít bennünket Jézus Krisztus felé. Benne találunk választ kérdéseinkre és erőt, hogy folytassuk utunkat, amellyel egy jobb világ születéséhez járulunk hozzá.

Végül a Szentatya azért imádkozik, hogy a Sydneyben összegyűlt fiatalok szíve valóban nyugalomra találjon az Úrban és örömmel, valamint buzgósággal teljen el, hogy terjesszék az örömhírt barátaik, családjaik és mindenki számára, akikkel találkoznak.

 

Vatikáni Rádió