Benedek pápa beszéde az „Életben maradni” programban résztvevő fiatalokhoz július 18-án, Darlinghurstben.

Kedves fiatal barátaim!

Nagy örömmel jöttem ma közétek Darlinghurstbe, és szívből köszöntöm mindazokat, akik részt vesznek az „Alive” (Életben maradni) programban, csakúgy, mint a program szervezőit. Imádkozom azért, hogy mindannyian élni tudjatok a sydney-i érsekség által működtetett Social Services Agency támogatásával, és hogy az a jó, ami itt születik, a jövőben is sokáig fennmaradhasson.

A program neve, amelyben részt vesztek, felveti a kérdést: mit jelent igazából „életben maradni”, teljes életet élni? Ez az, amit mindannyian szeretnénk, főleg fiatal korban, és ez az, amit Krisztus kíván nekünk. Hiszen Ő maga mondta: „Én azért jöttem, hogy életük legyen, és bőségben legyen” (Jn 10,10). Minden élőlény legősibb ösztöne az életben maradás, a növekedés, a fejlődés, és az, hogy átadja másoknak az élet ajándékát. Ebből következik, hogy természetes a kérdésfelvetés, hogyan lehetne mindezt a legjobban megvalósítani.

Azoknak, akik az Ószövetség korában éltek, ez a kérdés ugyanolyan sürgető volt, mint a mai ember számára. Kétségtelenül figyelemmel hallgatták, amikor Mózes azt mondta nekik: „életet és halált, áldást és átkot tártam a szemetek elé. Így hát válaszd az életet, hogy te is, utódaid is életben maradjatok, szeresd az Urat, a te Istenedet, hallgass a szavára, és ragaszkodj hozzá. Mert ez jelenti számodra az életet” (MTörv 30,19–20). Világos volt, hogy mit kell tenniük: el kellett határolniuk magukat más istenektől, és az egyetlen Istent imádni, aki kinyilatkoztatta magát Mózesnek – és parancsainak engedelmeskedni. Azt gondolhatjátok, hogy a mai világban nem túl valószínű, hogy az emberek más isteneket imádjanak. Pedig időnként az ember anélkül imád „más isteneket”, hogy észrevenné. A hamis „istenek”, bármi legyen is a nevük, bármely képet vagy formát tulajdonítsunk is nekik, szinte mindig e három dolog imádásához kötődnek: az anyagi javakhoz, a birtokló szeretethez, a hatalomhoz. Elmagyarázom, mit értek ez alatt.

Az anyagi javak önmagukban jó dolgok. Nem tudnánk sokáig élni pénz, ruhák és lakás nélkül. Az élethez szükségünk van ételre. De amikor kapzsik vagyunk, amikor visszautasítjuk, hogy megosszuk az éhezőkkel és a szegényekkel azt, amink van, akkor javainkat hamis istenségekké alakítjuk. Hány szólam hirdeti ma materiális társadalmunkban, hogy a boldogságot akkor találjuk meg, ha minél nagyobb mennyiségben halmozzuk fel az anyagi javakat és a luxuscikkeket. Ez azonban azt jelenti, hogy hamis istenséggé változtatjuk a javainkat. Ahelyett, hogy életet hoznának, a halált hordozzák.

Az igazi szeretet feltétlenül jó. Nélküle nem lenne érdemes élni. A szeretet teljesíti be legmélyebb szükségletünket; és amikor szeretünk, kiteljesedünk, teljesebb emberré válunk. De milyen könnyen változhat a szeretet hamis istenséggé! Az ember gyakran azt gondolja, hogy szeret, miközben valójában birtokolni vagy befolyásolni akarja a másikat. Időnként tárgyként kezelünk másokat, hogy kielégítsük saját szükségleteinket, ahelyett, hogy személyként tekintenénk rájuk, akik tiszteletet és szeretetet érdemelnek. Milyen könnyen megtéveszthetnek minket mai világunkban azok a hangok, amelyek megengedően foglalnak állást a szexualitás kérdésében, nem törődve a szerénységgel, az önértékeléssel, és az erkölcsi értékekkel, amelyek minőséget visznek az emberi kapcsolatokba. Ez is hamis istenség imádása. Ahelyett, hogy életet hozna, a halált hordozza.

A hatalom, amelyet Isten azért adott, hogy formáljuk a világot, mindenképpen jó. Helyesen és felelősségteljesen felhasználva lehetővé teszi számunkra, hogy megváltoztassuk az emberek életét. Minden közösségnek szüksége van alkalmas vezetőkre. De milyen nagy a kísértés, hogy csak önmagáért ragaszkodjunk a hatalomhoz, hogy megpróbáljunk uralkodni másokon, vagy önös érdekből kihasználjuk természeti környezetünket! Így lesz a hatalom hamis istenséggé. Ahelyett, hogy életet hozna, a halált hordozza.

Az anyagi javak kultusza, a birtokló szeretet kultusza, a hatalom kultusza gyakran oda vezet, hogy az ember elkezd „Istent játszani”: megpróbálja megszerezni a teljes ellenőrzést, anélkül, hogy figyelembe venné az Isten által nekünk adott bölcsességet és parancsokat. Ez az út a halálba vezet. Ezzel szemben az egyetlen, igaz Isten imádása azt jelenti, hogy felismerjük benne minden jónak a forrását, hogy rábízzuk magunkat, megnyitjuk bensőnket kegyelme gyógyító ereje előtt, és engedelmeskedünk parancsainak: ez az útja annak, hogy az életet válasszuk.

Annak ékesszóló példáját, hogy mit jelent eltávolodni a halál útjától és elindulni az élet ösvényén, az evangélium egy olyan szakaszában találjuk, amelyet, biztos vagyok benne, hogy mindannyian jól ismertek: a tékozló fiúról szóló példabeszédben. Amikor a történet elején ez a fiatal elhagyta atyja házát, a hamis „istenek” által ígért illuzórikus örömöket kereste. Bűnös életet élve eltékozolta örökségét, és végül mérhetetlen szegénységben és nyomorban találta magát. S amikor a szakadék mélyére ért, kiéhezve és elhagyatottan, akkor értette csak meg, mennyire ostoba volt, amikor elhagyta apját, aki szerette őt. Alázatosan hazatért és bocsánatot kért. Apja örömmel ölelte magához és felkiáltott: „fiam halott volt és életre kelt, elveszett és megkerült!” (Lk 15,24)

Sokan közületek személyesen tapasztalták meg azt, amin ez a fiatal keresztülment. Talán voltak olyan döntéseitek, amelyeket ma már bántok, olyan döntések, amelyek egy, abban a pillanatban vonzónak tűnő útra vezettek, de amelyek végül egyre mélyebb nyomorba és elhagyatottságba vittek. A drogokkal és alkohollal való visszaélés, az önpusztító tettek vagy bűncselekmények elkövetése akkor talán kiútnak tűnhetett a nehézségekből vagy a zűrzavarból. Ma már tudjátok, hogy mindez az élet helyett a halált hordozta. Nagyra értékelem a bátorságotokat, hogy végül azt választottátok, visszatértek az élet útjára, csakúgy, mint a példabeszédben szereplő fiatal. Elfogadtátok a segítséget barátaitoktól, családtagjaitoktól, az „Alive” program szervezőitől, azoktól, akik szívükön viselik jóléteteket és boldogságotokat.

Kedves barátaim, bennetek látom a remény követeit a hasonló nehézségekkel küszködők számára. Ti meggyőzhetitek őket arról, hogy az élet útját válasszák, és meneküljenek a halál útjáról, mert a tapasztalat szól belőletek. Az evangéliumokban mindenhol azt látjuk, hogy Jézus különösen szerette azokat, akik rossz döntéseket hoztak, mert amikor rádöbbentek tévedésükre, mindenki másnál jobban megnyíltak gyógyító szavai előtt. Jézust gyakran kritizálták is önjelölt bírák azért, hogy annyi időt tölt ilyen emberek társaságában. „Miért eszik mesteretek vámosokkal és bűnösökkel?” – kérdezték. Ő pedig így válaszolt: „Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek. Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem hogy a bűnösöket.” (Mt 9,11–13). Akik szerették volna újjáépíteni életüket, azok voltak azok, akik a legszívesebben hallgatták Jézust és váltak tanítványává. Ti követhetitek őket; ti is különösen közel kerülhettek Jézushoz éppen azért, mert úgy döntöttetek, visszatértek hozzá. Biztosak lehettek benne, hogy csakúgy, mint az apa a tékozló fiú történetében, Jézus is kitárt karokkal vár titeket. Feltétel nélküli szeretetét kínálja nektek: és a vele való szeretetteljes barátságban találhatjuk meg az élet teljességét.

Korábban azt mondtam, hogy amikor szeretünk, legmélyebb szükségleteinket elégítjük ki, kiteljesedik személyiségünk és emberi létünk. Arra születtünk, hogy szeressünk, erre talált ki minket a Teremtő. Természetesen nem a múlandó, felületes kapcsolatokról beszélek, hanem az igaz szeretetről, Jézus erkölcsi tanításának lényegéről: „Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből” és „Szeresd felebarátodat, mint saját magadat” (Mk 12,30–31). Hogy úgy mondjam, ez a parancs van beleprogramozva minden egyes emberbe, bárcsak lenne annyi bölcsességünk és nagylelkűségünk, hogy ehhez alkalmazkodjunk, bárcsak hajlandók lennénk lemondani kívánságainkról, hogy mások szolgálatába állítsuk magunkat, hogy életünket adjuk mások javára, és elsősorban Jézusért, aki szeretett minket, és életét adta értünk. Erre vagyunk mi emberek hivatva, ezt jelenti az „életben maradás”.

Kedves fiatal barátaim, ma ugyanazzal az üzenettel fordulok hozzátok, mint amit Mózes mondott annyi évvel ezelőtt: „Így hát válaszd az életet, hogy te is, utódaid is életben maradjatok, szeresd az Urat, a te Istenedet!” (MTörv 30,19). Az ő Lelke vezessen titeket az élet útján, hogy engedelmeskedni tudjatok parancsainak, kövessétek tanítását, elhagyva a hibás döntéseket, amelyek csak a halálba vezetnek, és maradjatok egész életetekben Jézus Krisztus elkötelezett barátai. A Szentlélek erejével válasszátok az életet, válasszátok a szeretetet, legyetek tanúi a világ előtt az örömnek, amely ebből fakad! Ezt kérem mindnyájatok számára az Ifjúsági Világtalálkozó alkalmával. Isten áldjon benneteket!

www.magyarkurir.hu