Reményünk záloga

Reményünk záloga, hogy Krisztus feltámadt és velünk maradt„Reményünk záloga, hogy Krisztus feltámadt és velünk maradt”

 

 

 

 

 

A húsvéti időben az Úrangyala helyett elhangzó Regina Caeli imádság előtt a Szentatya a húsvéti örömről és reményről elmélkedett. A vasárnap óta Castel Gandolfóban pihenő pápát olasz, francia, amerikai és német fiatalok üdvözölték.

„A húsvéti öröm valóban jelen van" – mondta a pápai palota erkélyére kilépve a Szentatya, majd a fiatalok harsány ünneplését hallva, mosolyogva hozzátette: „és határozottan érzékelhető".
„A keresztény közösség örömének oka, hogy az Úr feltámadása által bizonyosak lehetünk abban, hogy az üdvösség isteni terve beteljesedik. Mi, akik a keresztség által Krisztussal együtt feltámadtunk, hűségesen kövessük őt szent élettel, és megállás nélkül haladjunk az örök Húsvét felé! Merítsünk erőt abból, hogy tudjuk: többé semmilyen nehézség, küzdelem, megpróbáltatás, szenvedés, de maga a halál sem választhat el Krisztustól és szeretetétől" – fogalmazott a Szentatya.
„Jézus jelenlétét elsősorban az Eucharisztiában tapasztaljuk meg, amelyben a feltámadt Úr megtisztít hibáinktól, lelkileg táplál, és erőt ad a lét küzdelméhez és a bűn, a gonosz elleni harchoz" – idézi a pápa húsvéthétfőn elhangzott szavait az AsiaNews.
Magyar Kurír