XVI. Benedek pápa ezen a szerdán ismét a Szent Péter téren tartotta meg az általános kihallgatást, kissé borús, de enyhe tavaszi időben. Az audiencián több tízezer zarándok vett részt, köztük magyarok is Budapestről és Kolozsvárról.

A pápa miután megköszönte az érte végzett imákat ezekkel a szavakkal buzdította a magyarokat: „A nagyböjt kedvező időszak arra, hogy átalakítsuk életünket. Otthonaitokban és közösségeitekben legyen meg a kiengesztelődés és a kölcsönös jóakarat. Erre adom áldásomat.”

A XIII. században élt Nagy Szent Albertről tartott katekézisében a pápa a skolasztikus teológia egyik legnagyobb mestere előtt tisztelgett. Albert a történelem folyamán határtalan tudásával kiérdemelte a nagy (magnus) kitüntető címet. Tudása kivételes életszentséggel társult. Már életében is tiszteletnek örvendett, tanítványa, strasbourgi Ulrich úgy beszél róla, mint a „kor ámulatáról és csodájáról”.

Albert fiatalon elhagyta német szülőföldjét, és Itáliában kötött ki, ahol a középkor egyik leghíresebb egyetemén, Padovában elmélyült a szabad művészetekben, azaz a grammatika, a retorika, a dialektika, a geometria, a csillagászat, a zene és főként a természettudományok művelésében. Közben megismerte a domonkosokat, és fokozatosan megérlelődött benne a gondolat, hogy maga is belép a rendbe. Miután pappá szentelték, kora leghíresebb egyetemén, Párizsban folytatta teológiai tanulmányait, és megkezdte rendkívül sikeres szerzői munkásságát is, amelyet lankadatlan szorgalommal gyakorolt élete végéig.

Elöljárói fontos feladatokat bíztak rá: 1248-ban teológiai iskolát alapított Kölnben, ahol a később is hosszabb időszakokat töltött. Párizsból magával vitte Kölnbe tehetséges tanítványát, Aquinói Szent Tamást. 1254-ben a teuton rendtartományok (Közép- és Észak-Európa nagy területei, ahol a domonkos rend egyre jobban elterjedt) provinciálisává választották. A tartományfőnök fáradhatatlanul látogatta a közösségeket, és a rendtársakat Szent Domonkos tanításának és példájának követésére buzdította. Kiváló adottságait felismerte IV. Sándor, aki meghívta Albertet saját magához Rómába, Viterbóba és Anagniba, a pápák szokásos tartózkodási helyeire, hogy teológiai kérdésekben való jártasságának hasznát vehesse.

Később a pápa regensburgi püspökké nevezte ki. A nagy és híres egyházmegye akkoriban súlyos időket élt át. 1260-ban kezdődő négy évig tartó szolgálata során Albert békét teremtett a városban, megújította a plébániák és kolostorok életét, és új lendületet adott a karitatív szolgálatnak. 1263 és 64 között népmissziós körutakat tartott Németországban és Bohémiában, majd visszatért Kölnbe, hogy folytassa tanítói, kutatói és írói munkásságát. 1274-ben részt vett a II. Lyoni Zsinaton, amelyet X. Gergely pápa azzal a céllal hívott egybe, hogy elősegítse a latin és a görög egyház közötti egységet, az 1054-ben történt nagy egyházszakadás után.

Albertet 1280-ban érte a halál szerzetesi cellájában, a kölni Szent Kereszt domonkos kolostor falai között. Tisztelete rövid időn belül elterjedt, előbb rendtársai, majd a nép körében is. 1622-ben történt boldoggáavatásával az egyház hivatalosan is elismerte tiszteletét. Évszázadokkal később, 1931-ben XI. Piusz pápa szentté avatta, és egyházdoktorrá nyilvánította. XII. Piusz pápa a természettudományok művelőinek védőszentjévé nyilvánította.

Szent Albert életműve elsősorban arra emlékeztet bennünket, hogy nincs ellentét a tudás és a hit között, bár a történelem során ezt állandóan kétségbe vonták. Jól tudta ezt a korunkban élt Enrico Medi olasz asztrofizikus is, akinek boldoggáavatási eljárása folyamatban van. Nagy Szent Albert hívő és imádságos ember volt, aki kiegyensúlyozott lelkülettel tanulmányozta a természettudományokat, behatolt az anyagi világ törvényeibe, mivel tanítása szerint mindez elősegíti azt, hogy szomjazzuk és szeressük Istent. Szent Albert azt tanította, hogy a tudomány és a hit barátságban van egymással, és hogy a tudomány emberei éppen a természet tanulmányozása iránti hivatásuk által eljuthatnak az igazi életszentségre.

Nyitottságának egyik legékesebb tanúbizonysága a Krisztus előtt négy évszázaddal korábban élt nagy görög filozófus, Arisztotelész etikai és metafizikai tanításának elfogadása és népszerűsítése. A Szentatya a szerdai általános kihallgatáson elhangzott katekézisét azzal a reményével zárta, hogy az egyházban soha nem fognak hiányozni tudománnyal, bölcsességgel és jámbor lelkülettel megáldott teológusok, mint amilyen Nagy Szent Albert volt.

Vatikáni Rádió/Magyar Kurír