A Gyulafehérvári Érseki Hivatal közleménye a Csíksomlyón kialakult helyzettel kapcsolatban

A csobotfalvi és csomortáni egyháztanács nevében szétküldött meghívó alapján 2007. augusztus 8-án, 19 óra 30 percre plébánosválasztó gyűlésre hívják az egyházközség híveit.

A Gyulafehérvári Érseki Hivatal kötelességének tartja a következőket közölni:
1. Nt. Gergely István plébános áthelyezése ügyében személyesen beszélt vele Ft. Msgr. Dr. Jakubinyi György érsek úr 2007. május 24-én. A konzultációt követően Nt. Gergely István elfogadta az áthelyezésére vonatkozó érseki döntést. Ezt követően 2007. június 27-én kelt 1024. számú okmány további működési helyéül 2007. augusztus 1-től Jegenyét és Bánffyhunyadot jelölte meg. A kinevezés előtt ezt is telefonon közölte vele főpásztora, amit elfogadott.
2. A hívek ragaszkodását lelkipásztorukhoz és ezzel kapcsolatos véleménynyilvánítását értékeljük. Sajnos első perctől láthattuk, hogy egy olyan kampány körvonalazódik az érseki intézkedés ellen, amelynek nem a csíksomlyói hívek a főszereplői és nem is katolikusok a fő mozgatói (v.ö. az aláírási ívekkel).
3. Nt. Gergely István szentelésben vállalt ígéretéhez híven eddig nem mondott nemet főpásztorának. Elfogadta a kinevezést és 2007. augusztus 5-én megtartotta bemutatkozó miséjét új állomáshelyein.
4. Az egyháztanács plébánosválasztási erőlködésének nincs semmilyen törvényes alapja. Amire hivatkoznak, azt az 1917-ben kihirdetett Codex Iuris Canonici biztosította. Az 1962–65 között tartott II. Vatikáni Zsinat megújította egyházunk életét minden területen. Csak a hitigazságok (dogmák) nem változnak, de az egyházunkat szabályozó törvényeken változtathat a Szentatya – a zsinatok és püspöki szinódusok véleménye alapján. B.e. II. János Pál pápa 1983-ban hirdette ki a jelenleg is érvényben lévő Egyházi Törvénykönyvet (C.I.C), amely a világegyházra érvényes. Ezen törvények helyi aktualizálását hivatott szolgálni az 1997–2000 között tartott Főegyházmegyei Zsinatunk. Az itt megfogalmazottakról minden hívő véleményt nyilváníthatott. A megszavazás után rendelte el főpásztorunk ezek alkalmazását, amelyek nem mondanak ellen egyházunk mindenkire érvényes törvénykönyvének. Ezekben sehol nem szerepel a plébánosválasztás joga.
5. Az egyháztanács minden egyházközségben az 291-1993. számú Plébániák Igazgatási Szabályzata értelmében működik. A fenti szabályzat 41. pontja értelmében „csak a plébános jogosult a gyűlés összehívására, amelyen ő elnököl". Csíksomlyón 2007. augusztus 1-től T. Kovács Attila plébános illetékes gyűlést összehívni és azon elnökölni, mert Nt. Gergely István plébános az 538. kán. 1. par. értelmében erre már nem jogosult.
6. A megbízást adó főpásztor intézkedése ellen szervezkedő egyháztanács mandátumát a Szabályzat 26. pontja értelmében „a megyéspüspök súlyos okból visszavonhatja".
A fenti közleményt azzal a szándékkal hozzuk nyilvánosságra, hogy a jóhiszemű híveket tájékoztassuk és megóvjuk attól, hogy törvénytelen szervezkedés áldozataivá váljanak, amely büntetést von maga után.
A mindenkori gyulafehérvári főpásztornak szívügye a hívek lelkipásztori ellátásáról és a szolgálatot végző papjairól atyailag gondoskodni.
Bízunk abban, hogy a józan ész és a katolikus öntudat győz - a jóhiszemű hívek révén – a csíksomlyói egyházközségben.
 

Gyulafehérvár, 2007. augusztus 7.

A Gyulafehérvári Érseki Hivatal


Gergely István (Tiszti), plébános nyilatkozata
Sajnálattal és nehéz szívvel éltem és élem meg mindazt, ami az utóbbi hetekben körülöttem történik.
A magam részéről – amint ezt többször nyilvánosan is kifejezésre juttattam – elfogadtam a Gyulafehérvári Főegyházmegye rendelkezését, olyannyira, hogy már szolgáltam is az új helyemen.
Elhatárolódom az egyházunkat ért támadásoktól és gyalázkodásoktól csakúgy, mint minden olyan szervezkedéstől, média-megjelenéstől vagy egyéb kezdeményezéstől, amely egyházunk törvényeit megkérdőjelezi vagy azokkal szembemegy. Ennek jeleként már hetek óta nem olvasom a nyomtatott vagy az elektronikus sajtóban az áthelyezésemmel kapcsolatban megjelenő híradásokat és véleményeket, az újság-előfizetéseket lemondtam.
Arra kérem a kedves híveket, hogy hűségüket, szeretetüket azzal fejezzék ki irányomban, hogy ők is alázattal elfogadják a döntést és engedelmeskednek annak.
Köszönöm mindenki szeretetét, és kérem, hogy utódomat is ugyanígy szeressék.

Gergely István (Tiszti), plébános

Kelt Csíksomlyón, 2007. év augusztus hónap 7. napján