Az újságírók védőszentjére emlékezünk

ImageSzalézi Szent Ferencet, az újságírók égi pártfogóját január 24-én ünnepli a katolikus egyház. Az újságíró szakma képviselőinek részvételével idén is szentmisét mutattak be ebből az alkalomból a budapesti Egyetemi templomban január 22-én 18 órakor, majd ezt követően Erdő Péter bíboros átadta a védőszentről elnevezett idei sajtóösztöndíjat.

 

 

 

Szalézi Szent Ferencet (1567-1622) XI. Piusz pápa 1923-ban jelölte ki az újságírók védőszentjének. A savoyai születésű genfi püspököt 1665-ben avatták szentté, 1877-ben pedig egyházdoktorrá nyilvánították. Legismertebb műve a Filotea (A jámborság útja). Szalézi Szent Ferenc írásai elütnek kora irodalmi műveitől, egyszerű, közérthető stílusra törekedett ugyanis, a dagályosságot és a mesterkéltséget kerülte. Gondolatait úgy tudta megfogalmazni, hogy azok a lélek mélyére hatoltak. A legelvontabb kérdéseket is kedvesen és vonzóan tárgyalta, emberközelbe hozta. Kifejezésmódját a francia akadémia is mintaszerűnek ítélte. Legfőbb elve az volt, hogy „több legyet lehet fogni egy kanál mézzel, mint egy akó ecettel.”
www.uj.katolikus.hu