Boldog XI. Ince pápa

Ince pápa nagylelkűsége, tisztasága, lelkiismeretessége, egyszerűsége négyszáz év távlatából is ragyog. A török elleni küzdelemben sok érdeme volt, mind Bécs, mind Buda felszabadításában. Ezeket a győzelmeket a Szűzanyának köszönte meg.

Az itáliai Comóban született 1611. május 19-én. Családi nevén Odescalchi Benedeknek hívták. Először a katonai pályát választotta, de az Egyház szolgálatában kötelezte el magát, 31 éves korában már bíboros. Ferrarai legátusként a "szegények atyja"-ként emlegették. 1650-től novarai püspök. 1676-ban választották pápává. Kitűnt nagylelkűségével, jámborságával, tisztaságával, lelkiismeretességével, egyszerűségével. Hazánk egyik legnagyobb jótevője, a török iga alól való felszabadítás mozgatója és lelke. Élete fő céljának a keresztény Európa, de főként Magyarország megmentését tekintette. Míg erre hatalmas összegeket költött, maga a legszegényebben élt. Buda visszafoglalásának napját, (1686.) szeptember 2-át az egész katolikus világra kiterjedően Szent István magyar király ünnepévé rendelte. Szentéletű főpap volt, aki erélyesen küzdött az egyháziak világiassága ellen, kereste a protestánsokkal való kibékülés lehetőségét, rendszeresítette a hitterjesztést a pogányok között. A magyar hála és kegyelet megemlékezéseként szobra ott áll a budai várban.

www.plebania.net