Minden út Rómába vezet

b_300_300_16777215_00_images_stories_Szent_Fopasztorok_bishop_fill_616x306.jpgÖt anglikán főpásztor januártól átlép a katolikus egyházba. Közéjük tartozik John Broadhurst fulhami püspök (cikkindító fotónkon), mivel ő is elutasítja, hogy egyháza pappá szentelje a nőket, illetve hogy túlzottan jóváhagyó legyen a homoszexualitással kapcsolatban. Nehéz döntéséről angliai otthonában beszélt a Heti Válasz munkatársának.

 

 

- Korunkban minden egyházban szükségessé váltak a reformok. Önök viszont úgy érezték, hogy az anglikán reformok túlságosan populisták, és a teológiai meggondolások az úgynevezett politikai korrektség mögé szorulnak.
- A kereszténység története mindig tele volt kihívásokkal. A Krisztust követők már a kezdet kezdetén összeütközésbe kerültek a zsidókkal, majd a rómaiakkal. Szerintem még a vasfüggöny leomlásának előkészítésében is része volt a kereszténységnek, gondoljunk csak Mindszenty bíborosra. Tény, hogy ha az egyházak meg akarják szólítani az új nemzedékeket, új nyelvre van szükségük. Vajon mindezt az anglikán egyház képviseli a modern világban? Azt hiszem, nem. Az új anglikán gondolatok meghallgatása miatt még a vasárnap reggeli istentiszteletekre se jönnek el a fiatalok - úgysem szeretnek a hét végén korán kelni. Az egyházat hagyományosan jellemző fennköltség közben elvész, de még a jézusi üzenet is.
- Az áttérők egyik érve, hogy helytelen a nők pappá szentelése, sőt az anglikán egyházban immár nemcsak lelkésszé szentelik, hanem püspöki rangra is emelik őket. Bírálóik azt vetik a szemükre, hogy önök szerint a nők kisebb értékűek a férfiaknál.
- A nők teljesen egyenrangúak a férfiakkal. Nő a háziorvosom, az ügyvédem és a könyvelőm. De papnak lenni nem foglalkozás, hanem hivatás. Amikor az anglikán egyházban felmerült a női papság gondolata, Robert Runcie akkori canterburyi érsek kikérte II. János Pál véleményét is. A pápa azt válaszolta, hogy nincs felhatalmazásunk változtatni azon, amit Jézus Krisztus elrendelt. Ezzel kapcsolatban három dologra is hivatkozhatunk: az apostoli hitvallásra, a Szentírásra, valamint a papi rend szabályaira. A Szentírás megtagadása eretnekség.
- Mindezek elegendő okot szolgáltattak arra, hogy kilépjenek az anglikán egyházból?
- Én már az 1972-es püspöki zsinat óta másként gondolkodónak számítottam az egyházamban. Aztán újabb változások következtek, modernizálás jegyében.
- Például az, hogy az anglikán egyház szerint többé nem elítélendő a homoszexualitás.
b_300_300_16777215_00_images_stories_Szent_Fopasztorok_benedek-williams.jpg- Pontosan. Nem a homoszexualitással való együttélés a probléma - bár kirívó, hogy Amerikában meleg püspökök felszentelése is lehetséges. Ez elriasztja az egyháztól az afrikai és ázsiai hívőket. Az én ellenérzésem ott kezdődik, ha egy egyház a házasság rangján áldja meg azonos nemű párok együttélését, továbbá nem tartom támogatandónak, ha egy homoszexuális egyén szüntelenül hirdeti a nemi hovatartozását. Én négygyerekes apa létemre sem szónokolok folyvást a szexualitásomról. Amikor fiatal voltam, Angliában még büntetendő volt a homoszexualitás. Nem kívánom, hogy ma is az legyen. Egy egyház részéről viszont helytelen a jóváhagyó hozzáállás. A legtöbb hívő ezt kifogásolja.
XVI. Benedek pápa és Rowan Williams canterbury érseka Westminster apátságban, 2010 szeptemberében
- Ezzel együtt erős elhatározás kellett ahhoz, hogy elhagyják az egyházukat. Ön 43 éve az anglikán egyház papja, 11 éve főpásztor. Ha átlép a katolikus egyházba, a papi hivatástól házas emberként sem kell megválnia, de püspök nem lehet többé.
- Mindig szerettem harcolni az elveimért. Pszichológiai és intellektuális vonatkozásban egyaránt harcos típus vagyok. A pápa megnyitotta az utat ahhoz, hogy aki többé nem érzi magát otthon az anglikán egyházban, az kimondja a végső szót. Ötvenöt plébánia és száz lelkész tartozik még december végéig főpásztori irányításom alá. Egyetlen papom van, aki hevesen kikelt az áttérési szándékom ellen. Nyolc lelkészem követ az át térésben. A többiek még küzdenek az elégedetlenségük kifejezésének mikéntjével és hogyanjával. A Vatikánban felkerestem William Levada bíborost, a Hittani Kongregáció vezetőjét, és megbeszéltük a részleteket. Angliában katolikus pappá kell újraszentelni bennünket, és az áttértek részére úgynevezett ordinariátust állít fel a Szentszék, ami hasonló lesz például a bencések önvezetésű közös ségeihez. Közülünk kerül majd ki a vezetője - ha nem is püspöki rangban, hiszen ez házas ember számára nem lehetséges.
EGY ÁLLAMVALLÁS KIHÍVÁSAI
Az anglikán vallásról katolikussá áttérők számára Nagy-Britanniában 2011 elején felállítandó különleges egyházmegye, az úgynevezett ordinariátus szervezése gyors ütemben folyik. A Vatikán arra számít, hogy az első hullámban közel hatszáz hívő, köztük ötven lelkész követi az első öt áttérő püspök példáját. A nottinghami katolikus egyházmegye élén álló Malcolm McMahon szerint már januárban megkezdik az áttért papok felszentelését. Ez vonatkozik az öt főpásztorra is, akik új egyházukban egyszerű áldozópapok lesznek.
Malcolm McMahon hangsúlyozta, hogy az áttérők intézményes befogadása nem az anglikán egyház szétforgácsolását célozza, Rowan Williams canterburyi érsek pedig megpróbál diplomatikusan viszonyulni a történtekhez. Az anglikán elöljáró meglepetését fejezte ki, hogy a Vatikán ilyen határozott lépéssel, vagyis az ordinariátus gyors felállításával hozza őt zavarba, és azt panaszolja, hogy a pápa nem konzultált vele. A távozó püspökök ugyanis titokban tárgyaltak a Szentszékkel. Nagy-Britanniában az anglikán az államvallás, élén az uralkodóval, sőt a legfontosabb egyházi törvényekhez a parlament jóváhagyása szükséges. A püspököket - akik egyben a törvényhozás felsőházának tagjai - a korona nevezi ki. Az egyházi főméltóságok jövedelme csekély vagy átlagos, viszont egyházuk állja a lakhatás költségeit, a szolgálati autó fenntartását, a ruházkodást, hozzájárulnak a gyerekek taníttatásához, és még a kertész, a szakács, a gépkocsivezető bére is az egyházat terheli.
Heti Válasz