Bővebben: Adventi köszöntőAz adventi idő egyik sajátságos zsoltárának tekinthető a 130.: „A mélységből kiáltok, Uram, hozzád”. Bűnbánati zsoltárról van szó, amelyet a Jeruzsálemi zarándoklat alkalmával énekeltek. Tartalmazza a világon élő minden férfi és nő közös helyzetét: Istenhez kiáltani a saját emberi mélységből.

Bővebben: AdventMécs László: Adventkor

Jézusunk, adj erőt, hogy ékesen járjunk

Illendő ruhában, méltóképpen várjunk

Add, hogy kerülgessük a bűnt, sötétséget

S ama jobb hazában megláthassunk Téged.


Bővebben: Szent Ferenc boldog halálára emlékeznek a ferencesekA ferences rend alapítója 1226. október 3-án, az assisi Porciunkulában adta vissza lelkét a Teremtőnek. A ferencesek azóta a világ minden részén megemlékeznek Szent Ferenc tranzitusáról, vagyis az átköltözéséről a földi életből a mennyei hazába. Az alapítás 800. éve alkalmából meghirdetett jubileumi esztendőben a hazai ferences templomokban a szép és ősi tranzitus szertartását október 3-án vagy 4-én este tartják.

Bővebben: Egy pohár vizben rejlő lehetőségAz Úr Jézus már azt is értékeli, hogyha valaki útban van feléje. Az ilyent segíteni, támogatni kell, hogy rátalálhasson a krisztusi közösségre. Azonban mit tehetnek azok, akik úgy tapasztalják, hogy ők nem tudnak kiemelkedő, nagy tetteket végre hajtani? Életüket nem kísérik csodák, szavaikra nem figyelnek fel a hírközlő eszközök. Jézus hozzáállása egyértelmű: „ Aki inni ad…, akár csak egy pohár vizet is az én nevemben….bizony mondom nektek nem marad el jutalma.”...