A sajtó is segíthet a magyar közösségek szellemi gyarapodásában

b_300_300_16777215_00_images_stories_Alapitvany_Hirek_6650782.jpgA sajtó is segíthet a magyar közösségek szellemi gyarapodásá- ban erről is szó volt a Kárpát-medencei médiaműhelyek Eszter- gomban szerdán megkezdődött kétnapos találkozóján, amelyen a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alappal (MTVA) rendszeresen kapcsolatban álló külhoni tudósítók és televíziós műsorkészítők vesznek részt.

Böjte Csaba ferences szerzetes, a dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetője erdélyi magyar példák alapján arról beszélt, a médiának is biztatnia kell a nézőket, hallgatókat és olvasókat, hogy nehéz körülmények között is meg tudják őrizni az emberi méltóságukat, bízzanak magukban és merjenek jó cselekedetekre vállalkozni.
„Miért lennénk kicsinyhitűek, miért ne bátorítanánk egymást, miért ne sikerülne nekünk egymásban hitet támasztani? Jó szóval bárkit jobbá lehet tenni" – mondta Böjte Csaba.
Kántor Zoltán, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója a Kárpát-medence magyarságának aktuális állapotáról szóló előadásában ismertette az általában létszámcsökkenést mutató népesedési adatokat. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy alapos felkészítéssel, jó oktatási és közösségszervező programok indításával, valamint összefogással meg kell próbálni változtatni a negatív folyamatokat. Mindezekre a sajtó is fel tudja hívni a külhoni magyar közönség figyelmét tette hozzá.
Fontosnak nevezte, hogy minél több külhoni magyar gyermeket próbáljanak bevonni a magyar nyelvű oktatás-nevelésbe, elsősorban az oktatás színvonalának növelésével érdekeltté téve a szülőket, gyerekeket.
MTI