Muszlim tudósok levele a zsidósághoz

ImageAz Iszlám-Zsidó Kapcsolatok Központjához kötődő muszlim tudósok levelet intéztek a zsidósághoz, békét, párbeszédet és kölcsönös megértést szorgalmazva – áll a dokumentumban, amelyet a cambridge-i székhelyű intézet honlapján hoztak nyilvánosságra.

 

 

 

A szerzők megfogalmazása szerint a levél a „jó szándék gesztusa". A muszlimok és a zsidók a világon sok helyen haraggal állnak szemben egymással, s ez gyakran erőszakot szül. A levél írói meg vannak győződve arról, hogy nem civilizációk, hanem tévhiteken alapuló félreértések összeütközéséről van szó. Ez ellen pedig az oktatás, a tudomány és a gyakorlati párbeszéd szintjén lehet tenni.

A levél kitér arra is, hogy a muszlimok és zsidók közötti feszültség a zsidó-palesztin konfliktusból fakad. „Minden emberi élet kioltása veszteség az emberiség számára és egy véres folt a történelem szőttesén. Békés megoldásra hívunk fel, amely biztosítja a kölcsönös tiszteletet, a gazdasági virágzást és a biztonságot mind a palesztinok, mind az izraeliek számára, s garantálja a palesztinok önrendelkezési jogát" – olvasható a dokumentumban. A levél szerzői kifejezik reményüket, hogy a zsidók évszázados szenvedései és megpróbáltatásai érzékennyé teszi őket mások, különösen a palesztinok szenvedése iránt.
A levél számos idézetet tartalmaz mindkét vallás szent könyveiből, és jókívánságokkal zárul a zsidó rabbik és közösségek számára.
Az angol nyelvű dokumentum itt olvasható.
Magyar Kurír