Láng László orvos tanuságtétele a Betegek Világnapján

ImageSokszor találkozunk az életben azzal az igazsággal: az egészséges embernek számtalan vágya van, a beteg embernek csak egy, hogy meggyógyuljon.

 


 

 

 

Isten megteremtette a képességet arra, hogy dolgozzunk, hogy tanuljunk, hogy gyógyítsunk- de mindezt csakis kellő tisztelettel és hittel tehetjük. Annak tudatában, hogy sokkal kevesebbet tudunk az emberi szervezetről, mint amennyi ismeretlen tényező lakozik a molekulák világában. Csodálatos dolog megismerni az emberi szervezet müködését , annak titkait- megdöbbent néha a felismerés, hogy mily tökéletesen megalkotott .

Egy hívő orvos- egy hívő  ember.
Az orvosi rendelőben, aki a beteggel szemben ül, csak egy ember. Olyan, aki a szenvedő emberek gyógyítását vállalta fel. Munkáját a keresztényi hit és erkölcs alapjain szilárdon álló módon kell végezze. Ha néha úgy érezzük, nem úgy teszi- az csak azért van, mert ő is ugyanolyan esendő ember, mint bármelyikünk. Gyenge vagy erős,  hivő vagy kétkedő, vidám avagy szomorú.
A fontos az lenne, hogy gyógyító munkájában érvényesüljön a gondolat: 
Adj Uram bátorságot, hogy megtegyem, amit tudok.  Adj erőt, hogy ne tegyem meg azt, amihez nincs tudásom. És adj bölcsességet, hogy a kettő között a helyes utat megtaláljam.
Manapság már nemcsak a legalkalmasabbak, legelhivatottabbak vállalkozhatnak gyógyításra, hanem azok is, akik ezt a pályát hivatás helyett foglalkozásnak tekintik.
Az orvosi technika fejlődése hihetetlen mértékben vitte előre a diagnosztikát. Ez viszont sok területen látszólag szükségtelenné tette a beteg és orvosa közötti személyes kapcsolatot.
A betegnek azonban szüksége van arra az együttérzésre, amit az orvos mint ember tud nyújtani és a gép ezt nem tudja nyújtani
Ember és Isten között a kapcsolatot a HIT jelenti. Ugyanigy orvos és Isten között, beteg és Isten között is a HIT jelenik meg. Az a beteg, aki hivő, aki hisz Istenben, hamarabb meggyógyul és könnyebben viseli el a betegség által okzott szenvedést is- ezt tudományos kíٕsérletekkel is bizonyították.
A hit erősíti a szervezet védekezőrendszerét: az immunrendszert, és fordítva, a depresszió, a szorongás, az egyedüllét gyengíti azt.
A hívő ember egy plussz támasszal rendelkezik: ha már a többi támasz elvész, még mindig marad a hit.
Ha valaki hiszi, hogy meggyógyul - akár imádkozással, akár az Isten közvetlen beavatkozásával -, az pozitívan befolyásolja állapotát, míg ha azt hiszi, hogy semmi és senki nem segít rajta, tehát feladja a küzdelmet, az ront az állapotán.
A test és a lélek harmoniája ilymódon különös egységet alkot.
Gyakran furcsa dolgokat hoz elő az élet: néha az egészség és betegség határát nehéz meghúzni: sokan azt hiszik, hogy egészségesek, közben a betegség már ott lappang bennük, sokan azt hiszik, hogy napjainkban az egészség megvásárolható, mint bármely áru az üzletben. Ezek azok az emberek, akik követelik maguknak a gyógyulást, akik másokkal, mások szenvedésével nem törődve azt mondják: a pénz nem számít, mondja meg , hol gyógyítják meg, mi az ára és ezzel a dolog el van intézve.
Ilyenkor mindig elkeseredek, elbátortalanodok, felteszem a kérdést, hogy jó úton járunk-e a XXI.-ik században ?
Elbátortalanodok olyankor is, ha súlyos beteghez hívnak-  út közben kérem a Fennvalót, hogy adjon erőt és tudást, megértést és bátorságot a gyógyító munkához. Elbátortalanodok, ha tehetetlenül állok egy szenvedő embertársam mellett: segíteni szeretnék, de tudásom véges és ilyenkor érzem, mennyire parányi az ember, mennyire kevés az a tudás, amit tanulmányaim és eddigi munkám során megszereztem....
De emberi gyengeségünkből fel kell állnunk ilyenkor is, reményt és enyhülést, jó szót, egy mosolyt vagy egy enyhe simogatást kell nyújtanunk a testnek és a léleknek- és ez legalább olyan fontos a szenvedőnek, mint a legdrágább gyógyszer.
Egy ókori hivő orvos nagyon bölcsen igy fogalmazott :
Mielőtt belekezdenék szent munkámba, meggyógyítani a te teremtményedet, hozzád fohászkodom, a te magasságos székedhez, hogy adj nekem erőt, bátorságot, energiát, hogy munkámat teljes hittel végezhessem, hogy meggazdagodási vágy, valamint a vágy, hogy minél híresebb nevű legyek, ne kápráztassa el szemeimet a helyes út meglátásától. Engedd, hogy felismerjem körülöttem mindazokat, akik tanácsomat jönnek kérni, mint olyan valakitől, aki nem tesz különbséget gazdag barát, vagy embergyűlölő, rossz és jó között.
Add, hogy a bajban lévő emberben csak az embert láthassam.
Nem könnyű napjainkban orvosnak lenni- néha a szenvedés, a kudarc , a kilátástalanság erőt vesz rajtunk. De a hit- a hit az segít túljutni minden nehézségen.
Mindennapi küzdelmünkben Teréz anya tanítása vezérel bennünket. Abban az időben  sokan akartak Calcuttaba menni, hogy Teréz anyával dolgozzanak, gyógyíthassanak.
Ő azt mondta nekik:
Ha gyógyítani akartok, nem kell Calcuttaba jönnetek. Calcutta mindenütt ott van, ahol éltek és az emberek szenvedésén segíteni akartok.

Szerintem Calcutta itt van, és ott, ahol beteg emberek segítségre szorulnak. Segítsünk nekik a mindennapokban mindannyian hittel és  keresztényi szeretettel.

www.szatmariegyhazmegye.ro