67 ezerre nőtt a kínai földrengés halottainak száma

Image1,3 millió ember kitelepítését készítik elő Kína Pejcsuan járásában, mert a földcsuszamlások következtében kialakult természetes gát átszakadásától tartanak. A május 12-i földrengés halálos áldozatainak száma már több, mint a hatvanhétezer.


 

 

 

Már 67 ezer 183 halálos áldozata van a május 12-i kínai földrengésnek, míg az eltűntek száma 20 ezer 790 - jelentette be kedden Pekingben Kuo Vej-min kínai kormányszóvivő. A Richter-skála szerint 8-as erősségű természeti katasztrófának több mint 350 ezer sebesültje is volt. Ven Csia-pao kínai kormányfő korábban azt jósolta, hogy a halálos áldozatok száma eléri majd a 80 ezret is.

Két héttel a földrengés után már a mentőalakulatok tagjai is csodának tartanák, ha élő embert sikerülne találni a romok alatt. A munkálatok már a túlélők és a sebesültek ellátására összpontosulnak. E téren is számos probléma merül fel. Kevés a sátor és az ivóvíz. Tovább súlyosbítja a helyzetet az esős időszak eljövetele, valamint a fertőzések, járványok veszélye. A nemzetközi segélyek is a gyógyszerek szállítására összpontosultak az utóbbi napokban.

Kao Csiang egészségügyi miniszterhelyettes közölte, hogy egy hónapon belül 900 ezer sátrat osztanak szét, és három hónapon belül egymillió ideiglenes szállást létesítenek. Legalább félmillió kórházi és iskolai férőhelyet is létre kell hozni.

A kínai hatóságok a legrosszabbtól tartva, mintegy 1,3 millió ember kitelepítését készítik elő a Pejcsuan járásban kialakult Tangcsiasan földrengéstó alatti folyószakaszon. A földrengést követő földcsuszamlások következtében egy 752 méter magas természetes gát már több mint 15 napja elzárja a Csian folyó vízutánpótlását. A csapadékos idő miatt a helyzet egyre kritikusabb, naponta átlagosan egy méterrel nő a mesterséges tó vízszintje, jelenleg mintegy 150 millió köbméternyi víz fenyegeti az alacsonyabban fekvő településeket.

Ha a földrengéstó gátjának egyharmada szakadna át, akkor 33 településről 158 ezer embernek kellene elhagynia otthonát. A gát felének átszakadása 1,2 millió ember életét veszélyeztetné, a teljes gátszakadáskor pedig csaknem 1,3 millió embert kellene kitelepíteni - mondta a tó közvetlen szomszédságában fekvő Mianjang város helyettes polgármestere. Lin Hszin szerint a teljes gátszakadás kevésbé valószínű, de a lehető legrosszabbra is fel kell készülniük.

Hétfőn a szél enyhülése lehetővé tette, hogy a hadsereg MI-26-os helikopterének segítségével a torlasz felrobbantáshoz szükséges eszközök mellett tíz földmunkagépet juttassanak a gát közelébe. A tervek szerint a markolók egy csatornát ásnának, amelyen keresztül a tavat szakaszosan leengedhetnék.

www.origo.hu