Mátyás király-díj Csíksomlyónak

ImageMátyás király-díjjal tüntették ki Csíksomlyót, a ferences kegytemplomot és búcsút. A díjat a Magyar Művészetért Díj Kuratóriuma és a Herendi Porcelán-manufaktúra Zrt. az idén, Mátyás királlyá koronázásának 550. évfordulója tiszteletére alapította.

Csíksomlyó, a ferencesek gondozta Mária-kegyhely és a csíksomlyói búcsú – Székelyföld, Erdély, a moldvai csángók és a világ magyarságának legnagyobb zarándokhelye. Az örök hitre való buzdításával érdemelte ki a Mátyás király-díjat.
„A kegytemplom, a ferences rend, az a hihetetlen alázat, szervező készség, óriási szervező erő, amely ebben a nyomorult világban és elnyomorított világban oly sok embert részesítenek szeretetben, jövőben. Ott van minden nemzetét szerető ember szívében, mert először is ez a legnagyobb magyar egység" – mondja Gubcsi Lajos, a Magyar Művészetért Díj Kuratóriumának elnöke.
A díjat és az elismeréssel járó, porcelánból készült Mátyás szobrot Péter Artúr rendházfőnök vette át.
„Számunkra egy kitüntetés ez a díj. Próbálunk minden évben a tőlünk telhető legszebben felkészülni a pünkösdi búcsúra. Isten dicsőségét akarjuk nagyobbítani ezzel és a magyarságunk, magyar népünknek a lelki megújulását karajuk szolgálni" – tette hozzá Péter Artúr, csíksomlyói ferences rendházfőnök.
Az ünnepi szentmisén a szolnoki Jubilate Kórus énekelt.
Duna TV