Ártatlanságot bizonyít a templomosok imája

ImageA Vatikán első alkalommal publikálta azt az imát, amit a templomos lovagok bebörtönzésükkor írtak, és amelyben Szűz Mária segítségét kérték, hogy üldözze ellenségeiket, és kegyesen fedje fel az igazságot.

 

 

A Vatikán hivatalos napilapja, a L'Osservatore Romano tudósítása szerint az ima további bizonyítékot jelenthet arra nézve, hogy a 14. században eretnekség vádja miatt feloszlatott rend valójában ártatlan lehetett az ellenük felhozott vádakban. A cikk szerzője, Barbara Frale, a Vatikáni Titkos Levéltár szakértője szerint az ima is azt bizonyítja, hogy hazugság volt, miszerint a lovagok dekadensek, eretnekek és erkölcstelenek lettek volna.

A szöveg a Vatikán titkos levéltárából került elő egy sor további dokumentummal együtt, amelyek a lap szerint mind azt bizonyítják, hogy a francia uralkodó alaptalanul vádolta meg a katonai rendet. "A tömlöcbe vetett templomos lovagok fohásza szenvedélyes költemény a fájdalomról, végtelen várakozásról, emésztő bánatról és a reményről" - írta a Vatikán lapjában Barbara Frale, a forrásokat gondozó levéltáros.
1312-ben már a pápa is nyíltan kijelentette, hogy a templomosok nem eretnekek, és a most közzétett ima is ezt bizonyítja. Frale szerint a "gyönyörű és megindító" ima "költészettel teli", és teljességgel megdöbbentő, hogy eddig senki sem tanulmányozta. A kutatónő azt is meglepőnek tartja, hogy ez az ima nem került bele abba a tavaly októberben kiadott, különleges dokumentumgyűjteménybe, amely sok ponton átírhatja az egykori perről gondoltakat, ám annak borsos ára miatt csak kevesek számára hozzáférhető.
A per hatásai a mai napig érezhetők, ezt bizonyítja Dan Brown pár évvel ezelőtt megjelent botrányregénye, A da Vinci-kód is, amely a valóság és a fantázia elemeinek összemosásával hozott létre egy sokak számára hihető, ám a valóságtól igencsak elrugaszkodott mitológiát. Ennek irodalmibb, és a komoly összeesküvés-elméletek világából mintegy kikacsintó változata azonban jóval korábbi: Umbert Eco Foucault-ingája felszabadultabban próbál magyarázatot találni az egykori perre.
Ez a publikáció is erősítheti azt a keresetet, amelyről nemrég mi is beszámoltunk: annak során a lovagrend leszármazottait tömörítő szervezet az egykori jóhír helyreállítása mellett több milliárd euróra pereli a pápai államot. A spanyolországi szervezet azonban nincs egyedül a kérésével: egy magát szintén jogos örökösnek tartó hertfordshire-i csoport is pápai bocsánatkérést követel, bár ők nem várnak anyagi kompenzációt az ügyben.

 Múlt-Kor

 

 

Image