Tüntetés a kolozsvári iskolaegyesítés ellen

ImageSzeptember 14-én, vasárnap délelőtt a kolozsvári Pázmány Péter Római Katolikus Gimnázium diákjai és szüleik néma tüntetést tartottak a főtéri Szent Mihály-templom előtt, tiltakozásul iskolájuknak a kolozsvári Báthory István Elméleti Líceumba való beolvasztása ellen.

 

Az üggyel kapcsolatban az alábbi közleményt adta ki a Gyulafehérvári Főegyházmegyei Tanfelügyelőség:

„Az új tanév a kolozsvári Báthory István Elméleti Líceumban sajnálatos bonyodalmakkal kezdődött, melyeket legtöbb esetben a valós tényállás ismeretének hiánya vagy félremagyarázása váltott ki. Mindezekkel kapcsolatosan fontosnak tartjuk közölni az alábbiakat:
– Megalakulása óta a Római Katolikus Teológiai Líceumnak nem sikerült olyan létszámú tanulót beiskoláznia, amely önálló intézményi státusát biztosíthatná. Ennek nem kívánt következménye – az európai tanügyi normák szerint – minden bizonnyal a megszűnés lett volna. Szeretnénk tehát leszögezni, hogy nincs ok az aggódásra, még kevésbé a pánikkeltésre a Báthory István Elméleti Líceum és a Római Katolikus Teológiai Líceum összevonásával kapcsolatosan.
– A 2008/2009-es tanévtől a már létező és idén indított (IX.) katolikus osztályok mind megmaradnak katolikus tagozatként – az eddigi tanári karral. Egyetlen személyi változás az igazgatót érinti, mivel a Báthory Líceum igazgatósága fogja intézni a katolikus tagozat ügyeit is. Mindezt a Báthory István Elméleti Líceum és a Szent Mihály Plébánia között újólag megkötött szerződés fogja szabályozni. A tanárok kinevezéséhez ezután is a Főegyházmegyei Főhatóság beleegyezése szükséges. Ugyanakkor szintén a Főhatóság hatáskörébe tartozik a katolikus tagozatért felelős aligazgató kinevezésének jóváhagyása.
Dicséretes és reménykeltő változásnak számít az is, hogy az új tanévtől kelkivezető (spirituális) tanár kapott kinevezést, ugyanakkor kápolnát is berendeznek az iskola épületében a lelkiéletet elmélyítendő.
Mindezen változások – reményeink szerint – pozitív, a keresztény vallásos lelkületet erősítő hatással lesznek.
Tisztelettel kérünk bölcs és megfontolt magatartásra mindenkit, aki ebben az ügyben érintett, biztosítandó ezáltal a megfelelő nyugalom – tanárok és diákok számára –, hogy együttesen, Isten kegyelmével eredményesen fejthessék ki iskolai tevékenységüket, mindannyiunk örömére.

Gyulafehérvár, 2008. szeptember 18.

Főegyházmegyei Tanfelügyelőség"

Magyar Kurír