A franciák ismét felfedezik a család értékeit

ImageÚgy tűnik, hogy ismét felfedeztük a 60-as évek óta régimódinak és nevetségesnek tartott családi életet - így kommentálta Jean Epstein társadalomkutató annak a közvéleménykutatásnak az eredményét, amelyet az Ifop közvéleménykutató intézet végzett Franciaországban.

 

A kutatást valamivel több mint ezer fiatal szülő körében végezték, akik 6-12 éves  korú gyermekeket nevelnek. A megkérdezettek 53%-a válaszolt úgy, hogy fontosak számára a családi találkozások. 10 szülőből 7 véli úgy, hogy a karácsony olyan ünnep, amely kétségtelenül a családok ünnepe, a nagy családi találkozók ideje. Ezer megkérdezettből csak 12 % válaszolta, hogy ő inkább elkerüli az összes rokonnal, nagyszülővel és nagynénivel való találkozást.

A családi összejövetelek fontosak a gyermekek fejlődése szempontjából is, segítenek egyéniségük kialakításában - vélik a szülők. A La Croix című lapban is közzétett tanulmány szerint az új családeszmény különösen a hétköznapi életvitelben érhető tetten. A megkérdezettek 80%-a keresi az alkalmat, hogy a hét folyamán közös vacsorát költsön el családja körében, 53 % úgy válaszolt, hogy közösen reggeliznek.
A szabadidő eltöltése is egyre inkább családi körben történik. Bár szabadidejüket jórészt internetezés vagy tévézés tölti ki, figyelemre méltó, hogy 10 szülőből 7 mondta azt, hogy hetente többször együtt, családi körben néznek televíziót.
Magyar Kurír