Tusványos, természetesen!" - idén is lesz szabadegyetem

Bálványosi Nyári Szabadegyetem és DiáktáborHagyományos programkeret, szűkösebb költségvetés jellemzi az idei, Bálványosi Nyári Szabadegyetemet és Diáktábort, amelyet július 14–19. között tartanak Tusnádfürdőn.

 

 

A „Tusványos, természetesen!” jelszóval induló rendezvény összegezni próbálja az elmúlt két évtized politikai folyamatait.

A rendezvény főszervezője, Sándor Krisztina a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) képviseletében a Krónika érdeklődésére elmondta, az idén huszadik alkalommal megrendezett, jubileumi Tusványos központi témája az elmúlt két évtized politikai folyamatainak egyfajta összegzése, áttekintése lesz, emellett természetesen idén is keretet biztosítana a magyar–román és a magyar–magyar párbeszédnek, az aktuális politikai és közéleti témák megvitatásának.
Az idei szabadegyetem és diáktábor jelszava „Tusványos, természetesen!” lesz. „A jelszóval arra kívánunk utalni, hogy a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor mára egy folyamatot határoz meg, branddé nőtte ki magát az elmúlt években, így természetes, hogy idén is ott a helyünk – magyarázta a főszervező. – Ugyanakkor a Tusványos örökzöld jelszó is társul ehhez, ami a környezettudatos szemléletet kívánja népszerűsíteni.”
A rövidnadrágos politizálásnak teret biztosító rendezvényen várhatóan idén is jelen lesz Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, Németh Zsolt alelnök (a rendezvény egyik ötletgazdája), Tőkés László EP-képviselő, Markó Béla RMDSZ-elnök, valamint Marius Oprea történész, a Kommunizmus Bűneit Kutató Intézet vezetője. Meghívót küldtek ugyanakkor Lech Walesa volt lengyel elnöknek és Vytautas Landsbergisnek, a független Litvánia első államfőjének is.
Tervben van ugyanakkor, hogy július 17-én, pénteken a Kovászna megyei Bálványosfürdőn – a rendezvény első helyszínén – is szerveznek programot, melyre meghívják majd a tusványosi folyamat meghatározó szereplőit, a szabadegyetem ötletgazdáit. A félnaposra tervezett bálványosfürdői program végén a résztvevők egy életfát avatnak fel.
A koncertek, szabadidős programok idén is fontos részét képezik majd a rendezvénynek, a kulturális programkínálatot a gazdasági válsággal magyarázható szűkös költségvetés ellenére sem kívánják szűkíteni. „Nem lesz lényegi változás a koncertkínálatban sem: igyekszünk változatos zenét szolgáltatni, továbbra is teret biztosítunk a népzene, a világzene, a népszerű magyar könnyűzene képviselőinek egyaránt. Talán annyi változik, hogy idén naponta egy vagy két fellépő szerepel majd a programban” – mondta Sándor Krisztina.
Az állandó fellépőnek számító csíkszeredai Role zenekaron kívül idén Péterfy Bori és a Love Band, az Edda Művek és a Zanzibár mellett Magyarország legnépszerűbb koncertzenekara, a Quimby is meghívót kapott. A fellépők és a meghívottak listája természetesen még nem végleges, bővebb információkat majd a hónap végére tervezett sajtótájékoztatón tudhatunk meg.
Kitekintő / Krónika.ro