Egyre több hivatásos szülő hagyja el a pályát

ImageEgyre több hivatásos szülő hagyja el a pályát, mert nem kapnak elég pénzt a gyerekek mellé. Vannak, akik külföldre mennek, sokan otthon néznek más munka után. A 25 százalékos bércsökkentés még azt is elrettenti, aki eddig vállalta ezt a feladatot.


A hathónapos állami gondozású aradi kislány egy hónap múlva már más hivatásos szülőhöz kerül. Mostani gondozója, Mária Olaszországba költözik a lányához. Az asszony nem anyagi okokból távozik, azt azonban elismeri, hogy fizetése nagyon alacsony. Az alapfizetés 40 ezer forintnak felel meg, ehhez hozzáadódik a nevelési pótlék és az ételpénz, ami összesen eléri a havi 60 ezer forintot.
- Nagyon okosan kell beosztani a pénzt, ahhoz hogy megélhess. Egyébként nem lehet boldogulni. Nagyon nehéz, meg kell venni a pelenkákat… és mi nem csupán a nevelési pótlékra számítunk, hanem a saját fizetésünkből is rááldozunk a gyermekre – mondta Mari Jega.
Az Arad Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóságon hat nevelőszülői állás betöltetlen, tavaly négy alkalmazott távozott és idén is elmennek néhányan.
- Nem észleltük, hogy azért mennének el, mert nincsenek megelégedve. Az igaz, hogy volt egy-két személy, aki többet várt. Tehát pénzügyileg nem jött be az a számításuk, és elmentek külföldre dolgozni vagy más munkahelyre – magyarázta Juhász Edit, az Arad Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság igazgatója.

Országszerte eddig csaknem 150 hivatásos nevelőszülő mondott le a gyermekekről, ami komoly problémát jelent a gyermekvédelmi igazgatóságoknak már csak azért is, mert a hivatásos szülők képzése sok időbe és pénzbe kerül.


Duna TV